KezdőKözépkezdőHaladóKözéphaladóVállalkozó szelleműeknek

edesem-uzlet.jpg

2010. április 18., vasárnap 9 komment

2010. április 18., vasárnap 9 komment

Gondolkodni tudsz-e? Epres-rebarbarás-narancsos mini rétes

Az igazságérzetem úgy diktálja, hogy azt is megírjam, ha végre valami pozitív élmény ér az iskolában. Itt nem kell valami nagy dologra gondolni, egyszerűen csak annyi történt, hogy az új angoltanár (igen, van szakmai angol) az iskolában elsőként, elképzelhetőnek tartotta, hogy vannak saját gondolataink. Azt a feladatot adta, hogy ppt prezentáció keretében hasonlítsuk össze a mi saját rétes receptünket egy hagyományos magyar rétesrecepttel. Ugye, hogy nem hangzik nagy dolognak? Mégis, ő volt az első ember, aki azt gondolta, nekünk is lehetnek elképzeléseink a süteményekről, mert létezik élet a tankönyvön túl is.
Én mini, szivar alakú réteseket tekertem epres-rebarbarás-narancsos töltelékkel, fehércsokoládé sodóval. (A formaötletet a munkahelyemről csentem, ahol rendszeresen kell ilyen alakú almásréteseket csinálnom viszonylag nagy mennyiségben.)

eper gyümölcsös rétes rebarbara isi

A bejegyzés trackback címe:

https://edesem.blog.hu/api/trackback/id/tr755141268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy normál méretű réteslapot olvasztott vajjal vékonyan megkenek, félbehajtom, az alján középre teszem a tölteléket henger alakban. a tészta két oldalát behajtom, aztán feltekerem. a tetejét vajjal megkenem sütés előtt.
a töltelékhez epret, rebarbarát, narancshéjat, barnacukrot és zsemlemorzsát használtam.
Egy kb. receptet feltennél? A mini rétesek mennyire minik?
niki, sajnos pontos recept még csak a fejemben van, mert "érzéssel" szoktam csinálni. pont ez az a szó, amit én is utálok olvasni, bocsánat érte! :-)
:-) drágát, de finomat - ez tetszik :-)))
a dobos c.-be járok iskolába, de a szakmai tudásom java részét nem nekik köszönhetem. jó helyre járok gyakorlatra!
Szia!

De jó, hogy vannak ilyen blogok is! Eszméletlen igényes vagy. A képek, a sütik...minden. De szeretnék én is itt tartani! És még Te vagy a tanuló! Jesszus! Anyámék odáig vannak, hogy milyen szépeket csinálok, de én tudom, hogy a legszebb tortámat nem tenném ki egy pudingod mellé sem! :-) Biztos ezren kérdezték, de hova jársz iskolába? Bár hiába is tanulnám ki a szakmát, mikor én alkotni akarok. És akkor, amikor én szeretném. Olyat, amilyet én kitalálok épp. Nem tonnaszám gyártani piskótákat meg pogácsákat. De azért érdekel! Le a kalappal! Bár lenne cukrászdád! Annyira elegem van a méregdrága, gyönyörű de botrányosan rossz ízű dolgokból. Finomat szeretnék enni! Drágát, de finomat!!! :-) Hajrá Neked!
A mom parknál a bio piacon vettem, meg eleg draga 1000 ft egy kiló
Basszus Pesten már lehet kapni rebarbarát? :O
Pécsen vadászok, de a piacos néniknél nem lesz így teszveszen rendelek... pff...
Hol lehet kapni, mert szombaton megyek fel. :)
A süti recept nagyon jól hangzik, van valahol pontos recept is? :)
Most bánom, hogy valaki elvitte előlem a piacon az összes (4 láda) rebarbarát : (
Majd a héten!
Az a jó, hogy legalább vannak még ilyen tanárok, tehát van remény...

Ági, aki főz 2010.04.18. 22:27:00

Nagyon tetszenek a mini réteseid! Könnyebb is így fogyasztani, és ez a sodó... hmm de jó lehet.
süti beállítások módosítása