KezdőKözépkezdőHaladóKözéphaladóVállalkozó szelleműeknek

edesem-uzlet.jpg

2013. április 08., hétfő komment

2013. április 08., hétfő komment

Úr ír: Író-banán gofri

író_goffri_1.jpg

Az író az a tejtermék, ami semmi másra nem jó, mint hogy süteménybe tegyük. Az amerikaiak már régóta használják sütéshez, mert felpuhítja a lisztben lévő glutént, ezért a torták lágyabbak lesznek, illetve a benne lévő savak felturbózzák a térfogatnövelők (szódabikarbóna, sütőpor) hatékonyságát, így a kekszek légiesebbé válnak.

Elképzelhető, hogy őrülten egészséges, mert sok benne a kalcium és a B12 vitamin, állítólag jól oldja a glükózt, ezért fogyókúrához is jól jön; de mindennek az ellenkezője sem kizárt, mert nagyon magas a zsírtartalma.

Persze az sem mindegy, hogyan készül. Az igazi író a vajkészítés mellékterméke, ami a gépben marad a köpülés után.Mivel mindent imádok, ami vajjal kezdődik, biztosra veszem, hogy isteni lehet, és azt is, hogy ilyet én még nem ittam. Bár bizonyítékom nincs rá, de nagyon gyanús, hogy az az író, amit én szoktam venni, ennek csak egy olcsóbb utánzata (Minna étkezési író), és simán csak tejből készítik valamilyen oltóanyaggal. Ezt egyébként otthon is könnyen lekoppinthatjuk, csak egy kevés citromlevet vagy ecetet kell tenni a tejbe, öt percet állni hagyni, és kész.

Azt tanúsíthatom, hogy ez a gofri az írótól tényleg kellemesen puha lett, amire a banán csak rátett még egy lapáttal. Mivel lustálkodós reggeleken szoktam megsütni, ezért általában előző este bekeverem, így másnap már kevesebb a gondom vele. Ha nincs gofrisütőd, csinálj belőle amerikai palacsintát egy serpenyőben, nem fog felírni a rendőr.

író_goffri2.jpg

Író-banán gofri

(8 db)

1 db banán

150 ml étkezési író

2 db tojás

160 g liszt

egy csipet só

1 tk szódabikarbóna

1 tk őrölt fahéj

2 tk nádcukor

40 g olvasztott vaj

1. Az összes hozzávalót egy edénybe teszem, és botmixerrel leturmixolom.

2. Kivajazott, felforrósított gofrisütőben nyomban megsütöm, vagy éjszakára a hűtőbe a teszem, és csak másnap dolgozom vele tovább.

3. Én juharsziruppal meglocsolva és medjool (vagy király-) datolyával tálaltam, aminek én 3500 forintért találtam kilóját, de egy pár darabot engedélyeztem magamnak. (2 deka darabja - ezt onnan tudom, hogy a "14 deka, maradhat?" kérdésre kivételesen azt válaszoltam, hogy nem.)

reggeli banán író kezdőknek is

A bejegyzés trackback címe:

https://edesem.blog.hu/api/trackback/id/tr735206379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"Az író az a tejtermék, ami semmi másra nem jó, mint hogy süteménybe tegyük."

Amíg tudtam venni a boltban, nyáron a melegben ha akartam harapni valamit délután, szenya mellé ezt ittam. Frissített, meg finom volt. Utóbbi időben már csak az ízesítettet láttam, de az nem jött be.
Szóval jó az innya is, akármit is mond a kormány.
süti beállítások módosítása