KezdőKözépkezdőHaladóKözéphaladóVállalkozó szelleműeknek

edesem-uzlet.jpg

2013. augusztus 26., hétfő komment

2013. augusztus 26., hétfő komment

Szedermisu

 szedermisu2_1.jpg

Az én generációm kezdő háziasszonyai már nem Horváth Ilonától tanultak főzni, hanem Stahl Judittól. Sose felejtem el azt az epermisuját, amire én a tél kellős közepén fanyalodtam rá. Azóta sem értem, hogyan lehettem ennyire kezdő, de  még annyi eszem sem volt, hogy mirelit epret vegyek a recepthez. Egy zöldségesnél találtam is epret, kértem belőle egy kilót, és őszintén meglepődtem, amikor 4 ezer forintot kért érte. A legszebb, hogy mivel egy ismerős állt mögöttem, nem mertem visszaadni, így jól megérdemelten boldog tulajdonosa lehettem az aranyárban mért epernek. Mi a tanulság ebből? Szedermisut még most kell gyorsan csinálni!

szedermisu1.jpg

Komoly cukrászok semmilyen körülmények között sem tekintenék ezt tiramisunak. Szedres tiramisu egyszerűen nem létezik, csakis a klasszikus kávés. Legyen ez az én lázadó tiramisum, kávészirup helyett gyümölcspürével, bolti babapiskóta helyett házi, kerek kakaóssal.

Szedermisu

(4-6 adag)

a kakaós piskótához:

60 g liszt

20 g holland kakaópor + a tálaláshoz

80 g nádcukor

4 db tojás

1 ek porcukor

a szederpüréhez:

300 g szeder

2 ek cukor

1 db lapzselatin

a krémhez:

60 g tojássárga (kb. 3 db M-es tojásból)

90 g porcukor

300 g mascarpone

300 g habtejszín

1. A sütőt 160 fokra előmelegítem (légkeverésest 140-re). Két tepsit kibélelek sütőpapírral.

2. A lisztet a kakaóporral átszitálom, félreteszem.

3. A tojásokat szétválasztom. A cukor 2/3 részét a tojásfehérjéhez keverem, kemény habbá verem. A tojássárgához adom a maradékot, azt is kihabosítom. Óvatosan összeforgatom a két habot, majd hozzáadom a lisztes részt.

4. Habzsákba töltöm, és babapiskóta formákat vagy kb. 5 cm átmérőjű korongokat nyomok a tepsikre. Finoman porcukrot szitálok a tetejükre. 12 percig sütöm a piskótákat, aztán hagyom kihűlni.

5. A zselatint 10 percre jéghideg vízbe áztatom. A szedret felmelegítem a cukorral, hogy levet engedjen, aztán egy botmixerrel leturmixolom. Szitán átszűröm, a magokat kidobom. A zselatint kifacsarom, és a még meleg szederben felolvasztom.

6. A krémhez a tojást a porcukorral vízgőz fölött csípősre melegítem (az ujjamnak már túl meleg). Leveszem a forró vízről, és kihűlésig habbá verem.

7. Közben a tejszínt a mascarponéval kemény habbá verem, aztán a lehűtött tojást beleforgatom.

8. Egy tál aljára teszek egy réteg piskótát, meglocsolom a lehűlt szederpürével, egy habzsákból nyomok rá egy réteg habot, aztán ezt az egészet még egyszer megismétlem. Hagyom a hűtőben összeállni, aztán tálalás előtt kevés kakaóporral meghintem.

szeder mascarpone gyümölcsös desszert középhaladó

A bejegyzés trackback címe:

https://edesem.blog.hu/api/trackback/id/tr775479717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása