KezdőKözépkezdőHaladóKözéphaladóVállalkozó szelleműeknek

edesem-uzlet.jpg

2009. március 30., hétfő komment

2009. március 30., hétfő komment

Bármit feldob: Olasz mogyorótorta citrom curddel


Nehéz eldönteni, hogy a citrom curdöt ettük egy kis mogyorótortával vagy inkább a mogyorótortát a citrom curddel (a képen ez a variáció látható). Ez a csudajó citromkrém annyira domináns, hogy az egyébként szuperpuha mogyorós sütemény egészen eltörpült mellette. Ebből persze le is vontam azt a tanulságot, hogy legközelebb, ha egy süteményem középszerűre sikerül (nem úgy, mint most), ezzel a citromos öntettel fogom majd jól feldobni.
Ha valakinek nincs kedve szöszölni a lemon curddel, a Tescóban lehet kapni üvegben, saját márkás termékként. De abban meg mi a poén?

Olasz mogyorótorta citrom curddel

A mogyorótortához:
20 dkg mogyoró
5 dkg étcsokoládé
1 teáskanál sütőpor
10 dkg puha vaj
5 tojás, szétválasztva
175 g kristálycukor
1 teáskanál vanília kivonat
egy csipet só

A sütőt 170 fokra előmelegítem, kivajazok és sütőpapírral kibélelek egy 20 cm átmérőjű kerek tortaformát. A mogyorót, a csokoládét és a sütőport finomra őrlöm (én a konyhagépem késes megoldását választottam). Hozzádolgozom a puha vajat.
A tojások sárgáját a cukorral krémesre keverem egy elektromos mixerrel, majd hozzáadom a mogyorós keveréket és a vaníliát. A tojások fehérjét kemény habbá verem, amit aztán alaposan elkeverek a mogyorós tésztával. Az egészet az előkészített formába öntöm, és 55-70 percig sütöm (én egy 18 cm-es formát használtam, és abban 75 perc alatt sült meg).
A formában hagytam hűlni 15 percig, majd egy éles késsel meglazítottam a szélét. Újabb 15 perc után emeltem ki a formából, és csak teljesen kihűlve szeleteltem. Érdekes módon azt tapasztaltam, hogy jót tett neki az idő (azaz egy-két nap múlva még finomabb volt).

A citrom curdhöz:
2 nagy vagy 3 kis citrom
3 tojás, enyhén felverve
200 g cukor
85 g enyhén sós vaj (én speciel sózatlant használtam)

A citromok héját lereszelem, és a levével együtt egy lábosba öntöm. Hozzáadom a tojásokat, a cukrot és a vajat. Alacsony hőfokon addig főzöm (és folyamatosan kevergetem), amíg annyira be nem sűrűsödik, hogy a fakanálra vagy a szilikon spatulára rátapad. Ilyenkor, ha az ujjamat végighúzom a kanálon, nyoma marad. Ha azonnal meg akarjuk enni, jeges fürdőben hűtsük le. Ha viszont eltesszük, még forrón tegyük az üvegbe, és zárjuk is le.

Tortarecept a már sokat használt Rachel Allentől, lemon curd a majd sokat használt Gordon Ramsay-től.

torta citrom mogyoró középhaladó délutáni vendégség

A bejegyzés trackback címe:

https://edesem.blog.hu/api/trackback/id/tr85141347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teljesen jogos az észrevétel!
Szerintem a mogyorót előbb érdemes megpirítani, úgy jobb az íze.
Anci
Nagyon finom torta!!! Jól harmonizál a citrommal! Köszönet a receptért és a segítségért! :)
kedves era, ehhez törökmogyoró kell.
Érdeklődőm, hogy mezei földimogyoró, vagy törökmogyoró ajánlatos ehhez a sütihez? :) Köszönöm!!

sweet amateur 2009.03.30. 21:35:00

haha, jó kérdés :-) melyiket mondjam az ezerből?
Édesem, azt meg tudod mondani, hogy neked melyik a kedvenc süteményed? : )
süti beállítások módosítása