KezdőKözépkezdőHaladóKözéphaladóVállalkozó szelleműeknek

edesem-uzlet.jpg

2009. április 26., vasárnap komment

2009. április 26., vasárnap komment

Kertyparty csak sütivel: Áfonyás sajttorta és amarettis málnatorta


A kiscsaj első szülinapja. Ezen jeles esemény alkalmából vendégül láttuk a MI barátainkat, hogy MI jól érezzük magunkat, és ha véletlenül úgy alakul, esetleg még a gyerekek se unatkozzanak. Jó apropó, hogy összedobjak néhány tortát.
A csokoládés meringue tortáról már korábban írtam. Annyit változtattam rajta, hogy a meringue-ből kihagytam a diót és a csokidarabokat, a csokoládés részébe viszont került saját kandírozású narancshéj és narancslikőr – így még jobb lett. A peanut butterös blondie-ról szintén lásd korábban.
Az egyik újdonság az áfonyás sajttorta. A sajttorták körül sok a fakszni általában – egy napot állni hagyni, vízfürdőben sütni, kicsit így sütni, kicsit úgy... Na ez most kivétel volt ez alól: egyszerűen pofonegyszerű, mégis tökéletes, és nincs közben az az érzésem, ami a sima sajttortáknál gyakori, hogy ti. „hm, egy kis gyümölcsszósz milyen jó lenne mellé, akkor talán nem tapadna így össze szám”.
Gy. barátunkkal közös egyetértésben megállapítottuk (látszik, hogy ő se ma kezdte az ipart), hogy a különleges íz kombinációnak köszönhetően végül szoros versenyben a málnás amarettis torta nyerte a partit.

Áfonyás sajttorta

175 g digestive keksz (én Hobbitsot használok)
75 g vaj, megolvasztva
175 g áfonya (vagy szeder vagy málna vagy ribizli vagy kék- és vörösáfonya vegyesen)
450 g krémsajt (sokan a Philadelphiára esküsznek, én ilyen nagy mennyiségben sóherság okán a tescósat használom, ami semmivel sem rosszabb)
150 g kristálycukor
1 evőkanál vanília kivonat
4 tojás

A sütőt 180 fokra előmelegítem, és kivajazok egy 24 cm-es csatos tortaformát. A kekszet - amennyire lehet - apróra őrölöm a konyhagépem késes részével, aztán összekeverem a vajjal. A vajas kekszet lenyomkodom a tortaforma aljába, és rászórom a gyümölcsöt.
A krémsajtot, a cukrot, a vaníliát és a tojásokat jól összekeverem, és ráöntöm a gyümölcsrétegre. 40 percig sütöm. Ha minden jól megy, ekkorra a széle jól megsült, a közepe viszont remegős, és az egész halvány aranyszínű. 10 percet hagyom még a formában, utána óvatosan kiveszem belőle. Teljesen lehűtve lesz igazán finom.

Rachel Allen receptje.

Amarettis málnatorta

175 g lágy vaj
175 g sütőcukor
3 tojás
140 g liszt
1 teáskanál sütőpor
85 g darált mandula
140 g amaretti keksz, durvára törve (nekem a Lidlből volt, sajnos nem igazi mandulából, hanem kernelből, azaz barackmagból; így kell házilag csinálni)
250 málna

Előmelegítem a sütőt 160 fokra, kivajazok és sütőpapírral kibélelek egy 20 cm átmérőjű kerek tortaformát.
Habosra keverem a vajat, hozzáadom a vajat, újra jó habosra keverem, egyenként hozzáadom a tojásokat, és azokat is jól elkeverem. Ezután jöhet bele a liszt, a sütőpor és a mandula.
A tészta felét a formába öntöm, erre rászórom a mandulás keksz felét, majd a málna felét. Jöhet egy újabb réteg tészta, a keksz és a mandula.
Egy órát sütöm, tűpróbával ellenőrzöm, hogy elkészült-e. 15 percig várok, mielőtt kiveszem a formából.

Ez egy Good Food recept.

mandula málna áfonya sajttorta amaretti kezdőknek is kertyparty

A bejegyzés trackback címe:

https://edesem.blog.hu/api/trackback/id/tr555141339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsuzsa, nagyon sajnálom :-( újra elolvastam a receptet, és arra jutottam, hogy talán a "jól összekeverem" lehet túlzás, mert épp csak annyira kell összekeverni, hogy sima legyen. az segíthet még, ha minden hozzávaló szobahőmérsékletű.
Nem tudom, hogy sikerült ez így, de a sütés valahogy nem jött össze az áfonyás sajttortám esetében, mert a teteje 4O perc alatt teljesen megbarnult, közepe nem hogy remegős, de folyékony maradt... (utána 25 percet sütöttem még 15O fokon). Mivel a végeredmény ízre mégiscsak finom lett, nem mondok le róla, de következőleg valószínű 16O fokon próbálom egy órát sütni.
ha sietsz, a sajttortát, ha ráérsz, a csokisat, ha még a lidlbe is be tudsz menni, a málnásat ;-)

smilingcranberry 2009.04.26. 20:52:00

Isten éltesse a kicsi lányt!
Hétvégén megyünk szülinapi zsúrra, addig még el kell döntenem, hogy melyik tortát süssem meg:-)
süti beállítások módosítása