KezdőKözépkezdőHaladóKözéphaladóVállalkozó szelleműeknek

edesem-uzlet.jpg

2009. szeptember 25., péntek komment

2009. szeptember 25., péntek komment

Gyerünk a suliba be: Fenyőmagos-sütőtökös sütemény Armagnacban marinált aszalt szilvával


Egészen pontosan a szakközépiskolába. És legyünk egészen pontosan őszinték: naggyon unalmas volt az első napom. Többször is megfordult a fejemben, hogy most tényleg, kellett ez nekem?! Igen, kellett.
Ha valaki azt gondolja, hogy elmegy egy ilyen felnőttképzésre, és egész nap habos cupcake-eket díszítget, az nyilvánvalóan téved. Egyrészt, mert a tananyag inkább a dobos és az eszterházy, másrészt, mert az óráknak csak egy része a cukrászat, a többi sokkal unalmasabb, gazdálkodás és élelmiszerism. De tény, hogy én egyszer szeretnék egy saját boltot, ahhoz pedig ezeket is meg kell egyszer tanulnom, egy életem, egy halálom.

Fenyőmagos-sütőtökös sütemény Armagnacban marinált aszalt szilvával
(12 kis sütemény lesz belőle)

A streuselhez (morzsához):
76 g fenyőmag
28 g barnacukor
50 g kristálycukor
egy csipet só
58 g olvasztott vaj

Aprítóba teszem először a száraz hozzávalókat, hogy a fenyőmagot ledaráljam. Ezután öntöm rá a vajat, és újra bekapcsolom a gépet. Borsószem nagyságú darabokká kell a morzsának összeállnia. Hűtőbe teszem.

A süteményhez:
50 g fenyőmag
120 g liszt
190 g búzadara
1/2 teáskanál só
1/2 teáskanál sütőpor
25 g barnacukor
65 g kristálycukor
70 g vaj, kis kockákra vágva
2 tojás
200 g sütőtökpüré
1 evőkanál extra szűz olívaolaj
1/2 citrom lereszelt héja
1 vaníliarúd kikapargatott belseje
100 g Armagnacban marinált aszalt szila + a tálaláshoz

muffinsütő forma

Melegítsd elő a sütőt 160 fokra, vajazd ki a formát.
Újra az aprító. Tedd bele a fenyőmagot, a lisztet, a búzadarát, a sót, a sütőport, a cukrokat. Aprítsd finomra a fenyőmagot. Mehet bele a vaj. A keverék állagra darabos lesz, így jó.
Kézi mixerrel keverd össze a tojásokat, a sütőtökpürét, az olívát, a citromhéjat és a vaníliát. Öntsd az aprítóba a száraz részhez, és fél perc alatt dolgozd össze.
Vágd kisebb darabokra a lecsöpögtetett szilvát, dobd a tésztába. Töltsd meg a muffinforma mélyedéseit 2/3-ad részig, a tetejére jöhet a streusel. 20 percre tedd a sütőbe.
Langyosan tálald, tegyél köré a szilvából és a levéből.

Recept az egyik legjobb könyvemből, csak nektek: Johnny Iuzzini: Dessert Fourplay

szilva sütőtök sütemény fenyőmag desszert haladóknak isi

A bejegyzés trackback címe:

https://edesem.blog.hu/api/trackback/id/tr615141300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aha! ezt jó tudni, lehet hogy ez segít, eddig én azt hittem, hogy a hőfokok nem légkeveréses sütőre vonatkoznak alapból. de tudok úgy is sütni, úgyhogy akkor ezt majd kipróbálom!
köszi a gyors választ!
szia heni! az első és legfontosabb, mindent eldöntő kérdésem, hogy légkeveréses sütőt használsz-e. én igen, és a receptjeim is ilyen sütési módra vonatkoznak.
ha légkeverésest használsz, és mégis ilyen gondod van, használj alacsonyabb hőfokot, hosszabb ideig. ha ez sem jön be, akkor takard le fóliával a süteményed tetejét, és úgy nem fog megégni.
sok sikert!
Szia!
nem konkrétan ehhez a recepthez, de lenne egy "sütéstechnikai" kérdésem. azt már észrevettem, hogy bármilyen repectben megadott sütési idő az én sütőmmel sosem elég, mindig több ideig kell sütnöm. amit viszont most a legutóbbi két sütéskor tapasztaltam (ezen felül): a sütemény teteje már szinte kiszárad, töredezik, míg a közepe és az alja még "nyers" marad. szóval nem tudom készre sütni a süteményt, mert ha tovább sütöm, kiszárad a teteje, ha meg nem sütöm tovább, nem sül meg a belseje. eddig a diagnózis. a kérdésem pedig: én rontok el valamit nagyon, vagy cseréljem ki a sütőt?
Köszi előre is!
Heni
úúúú, most lebuktam :-)
nem is hiszem el, hogy a muffin szó megjelenik a blogon : ))) azért a címben még jól leplezted a sütemény szóval : )))
süti beállítások módosítása