KezdőKözépkezdőHaladóKözéphaladóVállalkozó szelleműeknek

edesem-uzlet.jpg

2012. március 19., hétfő 12 komment

2012. március 19., hétfő 12 komment

Magvas gondolatok: Magvas granola


Én már nem is tudom, hányan nyaggattak azzal, mekkora biznisz lenne cukormentes cukrászdát nyitni. "Ne haragudjatok, de engem ez tökre nem érdekel" - válaszoltam mindig, mert el sem tudtam képzelni (sőt, még most se nagyon), hogy az isteni cukor helyett mással is lehetne édességet készíteni.
Amikor Katona Évi barátnőm belevetette magát az Egy Csepp Figyelem Alapítvány munkájába, még a rá amúgy nagyon is jellemző elszántságát is túlszárnyalva mesélt a diabéteszesek megoldandó problémáiról, túlmenően a hány embert érint és veled is megtörténhet kliséin. Létrehozták a Cukkerberg blogot, aminek nagy rajongója lettem, és ma már talán én is egy kicsit több empátiával viseltetek a cukormentes édességek iránt.
Erről a reggeliről az jutott eszembe, hogy talán cukorbetegek is kipróbálhatnák: a nádcukrot és nyírfacukorral, a mézet Agave sziruppal helyettesíthetitek. Jó édességeket találtok még cukroskata blogján, de majd próbálok időről-időre én is ezt-azt kitalálni nektek.


Magvas granola (pirított müzlikeverék)
(1 embernek 1 hétre elegendő adag)

150 g zabpehely
120 g mag vegyesen (én napraforgót, tökmagot, hántolatlan mandulát, fehér és fekete szezámmagot használtám, de nyugodtan ereszd el a fantáziád)
1 ek kakaóbab töret (elhagyható)
15 g búzacsíra
1/2 kk cayenne bors
50 g vaj
50 g nádcukor
50 g méz

1. Melegítsd elő a sütőt 170 fokra. Egy mély tepsit bélelj ki sütőpapírral.
2. Egy tálban keverd össze a zabpelyhet a magvakkal, a kakaóbabbal, a búzacsírával és a cayenne borssal.
3. Egy kis lábosban forrald fel a vajat a cukorral és a mézzel. Forrald 6 percig, hogy elérje azt az állapotot, amitől a müzlid sütés közben majd ropogós lesz. Még forrón öntsd a zabpelyhes keverékre, és jól forgasd össze vele.
4. Terítsd szét a tepsin, és told be a sütőbe 15 percre. Húzd ki a sütőből, keverd meg, hogy mindenhol egyenletesen süljön, aztán süsd még 6 percig. Hagyd a tepsin kihűlni, hogy nagyobb ropogós darabok is maradjanak benne a végére. Tálald natúr joghurttal és friss vagy aszalt gyümölccsel.

Recept: Kim Boyce: Good to the Grain

reggeli karácsony mandula zabpehely kezdőknek is

A bejegyzés trackback címe:

https://edesem.blog.hu/api/trackback/id/tr445141133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Igen, kókuszcukor, és méz helyett pár kanál narancslekvár.
Megcsináltam, isteni lett :-)
Egyáltalán nincs kókuszíze. A külalakja hasonlít a barnacukorra, és az íze is, és nagyon jól karamellizálható.

Sunshine Reggae 2012.03.19. 21:37:00

jaj de jó, egy új ajtó tárul ki :) szonjus, nagyon-nagyon köszi!! szerintem lesznek "vevők" a dologra ;) xx
csak figyelek és tanulok :-) kókuszcukorról még nem is hallottam. kókuszíze van?
Nekem jó tapasztalataim vannak a nyírfacukorral, és használom is.Ezt a granolát biztos ki fogom próbálni nyírfa,- vagy kókuszcukorral, mert finomnak látszik, és a magvak kifejezetten jók a diétában :-)
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
bár sajnos/szerencsére nem nagyon értek hozzá, a stivia ötlet szimpatikus, arról nagyon jókat olvastam.
A nyírfacukron kívül annyi mindennel lehet még. A legelső sorba tenném a sztíviát, és a mű édesítő szereket a végére.
Sokszor nagyon finom édesség készíthető hozzáadott "cukor" nélkül is.

gombócartúr 2012.03.19. 21:37:00

Szerintem meg jó ötlet a Nyírfacukor, mostanában engem tökre érdekel ez a dolog, pedig régebben én is ugyanazt mondtam, amit te, de kezdek rájönni, hogy nagyon jó dolgokat lehet csinálni, tényleg nem "gagyi" desszertek lesznek!
a nyirfacukor nem annyira jo otlet, mint amekkora hype, nagyon sok embernek belpanaszokat okoz, ha rovid tavon nem is tunik nekik fel, szoval inkabb a bevalt edesitesi modokat erdemes megtartani
süti beállítások módosítása