KezdőKözépkezdőHaladóKözéphaladóVállalkozó szelleműeknek

edesem-uzlet.jpg

2012. augusztus 23., csütörtök 10 komment

2012. augusztus 23., csütörtök 10 komment

A mindig friss: Áfonyapite melasszal


Állítom, hogy még a harmadik nap is mondhattam volna, hogy aznap sütöttem. Szinte pudingszerű az állaga, és napokig olyan, mintha épp akkor vettem volna ki a sütőből. Pár nap alatt simán kikanalaznám egyenesen a formából egymagam.

Áfonyapite melasszal
(10 szelet)

140 g liszt
1 tk sütőpor
1/2 tk szódabikarbóna
3/4 tk só
1/2 tk almaborecet
5 ek tej
185 g melasz
2 tojás
45 g vaj, megolvasztva
250 g áfonya (lehet mirelit is)

1. Szitáljuk át a száraz hozzávalókat.
2. Keverjük el az ecetet 2 evőkanál tejjel, a maradék tejjel pedig dolgozzuk simára a melaszt. Öntsük össze a kettőt, adjuk hozzá a tojást és a vajat is, majd adjuk az egészet a liszthez.
3. Forgassuk bele az áfonyát. Ha fagyasztottat használunk, szórjuk meg egy kis liszttel, hogy ne engedjen túl sok levet sütés közben.
4. Öntsük a masszát kivajazott kerámia- vagy üvegtálba, és süssük 180 fokon 30 percig. Tálaljuk langyosan vagy hidegen, tejszínhabbal és friss gyümölccsel.

Recept: 101cookbooks

pite gyümölcsös áfonya melasz kezdőknek is

A bejegyzés trackback címe:

https://edesem.blog.hu/api/trackback/id/tr315141116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ez a blog még mindig pont olyan kúl, mint jó másfél-két évvel ezelőtt, amikor rendszeres olvasójává váltam. a duma legalább olyan jó, mint a képek, és hát a (cukormáz nélküli) édességekbe bele sem merek gondolni! csak így tovább! :)
Huh,remelem jo meg a par hete bontott melasz,mert afonya is van itthon es ez a suti megmozgatta az izlelobimboimat ;-)
mókás, hogy a formát említed, mert az igazság az, hogy ajándékba adtam valakinek, de már harmadszorra kértem kölcsön tőle. a tipikus esete, amikor másnak veszed meg azt, amire valójában te vágysz.
azt hiszem nálam is menne simán a kanalazgatás, és egy ilyen sötétlila formát is veszek egyszer:)
Húúú isteni lehet!

Édeskonyha 2012.08.23. 15:24:00

Csodás lehet. Nálam biztosan nem állna el 3 napig :)
Megkerdezhetem melasz merre kaphato? Koszi. Tudom, regi poszt, de par napja teljesen addiktiv modon olvasom a blogot visszafele :)
@chatte: :-) ezt örömmel hallom (olvasom)! melaszt a culinarisban vagy az ázsia bt.-ben lehet kapni. általában az angol verzióját árulják, amit black treacle-nek hívnak, az amerikaira molasses-t írnak. nagyon karcos íze van, mint amikor az igazi nádcukrot megolvasztod (például az aldiban ilyen nádcukrot lehet kapni).