KezdőKözépkezdőHaladóKözéphaladóVállalkozó szelleműeknek

edesem-uzlet.jpg

2014. november 18., kedd 51 komment

2014. november 18., kedd 51 komment

Mindent bele: Reggeli szuper turbó gofri + TEFAL NYEREMÉNYJÁTÉK!

superfood_waffel1.jpg

Ez nem a belga gofri, és nem is az, amit a Ferencieken a Jégbüfében árultak, és a tetejére szifonból nyomták a málnahabot. Ellenben ez az a gofri, amit büszkén teszel le a gyerekeid elé, és boldog vagy, hogy végre nem azokat a rémesen édes gabonapelyheket, és nem is a cukortól ragacsos (mondjuk az finom) kakaóscsigát eszik végre egyszer reggelire. Ez tényleg olyan gyorsan megvan, hogy én néha hétköznap reggel is képes vagyok nekiállni. 

A "mindent bele" alatt azt értem, hogy érdemes mindenféle liszttel, maggal, aszalt gyümölccsel és tejféleséggel kísérletezni, mert ez a recept abszolút teret ad a szabad asszociációknak. Nekem most nem volt szempont, hogy bármiféle mentest állítsak elő belőle, de vaj helyett nyugodtan lehet kókuszzsírt használni, zabliszt helyett például kukoricalisztet, méz helyett eritritet. Én mindig csempészek bele valami superfoodot, hol quinoát, hol chia magot, most éppen pattogatott amarántot. Ha még nem ismered az amarántot, minden jótéteményéről például az amerikai Forbesban olvashatsz egy jó cikket, ami után egészen biztosan te is késztetést fogsz érezni, hogy valahogy csempéssz belőle egy kiskanálnyit a gyerekek ennivalójába. 

A görög joghurtot sem hagyhattam ki, mert óriási hype van körülötte, állítólag százszor egészségesebb, mint a natúr joghurt, vagy bármi más tejtermék. Én néha a gofri vagy az amerikai palacsinta tésztájába is szoktam tenni a tej helyett. 

De mindegy is, úgyis mindenki arra kíváncsi, hogy mit és hogyan is lehet nyerni, nem igaz? :-) És ez így is van jól! Hiszen egy őrülten hasznos Tefal rúdmixert fogok kisorsolni azok között a kommentelők között, akik megtippelik, vajon melyik Tefal géppel készíthettem el ezt a gofrit, ha rúdmixert és habverőt is használtam hozzá. Segítséget a Home & Cook oldalon találsz.

A játékban november 20. éjfélig lehet részt venni. Sorsolás másnap. 

superfood_waffel2.jpg

Reggeli szuper turbó gofri

(8 db)

175 g zabliszt

25 g darált mandula

2 tk sütőpor

1/2 tk só

2 db tojás

85 g olvasztott vaj + a sütéshez

250 ml langyos mandulatej

2 ek méz

2 ek pattogatott amaránt

a tálaláshoz: 

mangó, aszalt vörösáfonya, kókuszpehely, méz és görög joghurt

1. A gofrisütőt előmelegítem. 

2. Egy botmixer kancsójába teszem a lisztet, a mandulát, a sütőport, a sót, a 2 tojás sárgáját, a vajat, a tejet és a mézet. Összeturmixolom. 

3. A tojásfehérjét kemény habbá verem, hozzáadom a masszát, és óvatosan elkeverem. Beleszórom az amarántot is. 

4. A gofrisütőt minden új adag előtt alul és felül is megkenem vajjal, hogy ne ragadjon bele a tészta. A masszából fél merőkanálnyi adagokat sütök benne. Nekem kb. 2-3 perc alatt készültek el. 

5. Görög joghurttal, mézzel, friss és aszalt gyümölccsel, kókuszpehellyel tálalom. Az amerikai palacsintához hasonlóan, szoktam enni juharsziruppal is. A gofrit mindig frissen sütve érdemes enni, de ha mégis el akarunk tenni belőle, akkor evés előtt tegyük egy percre pirítós sütőbe. 

FRISSÍTÉS: A Tefal rúdmixer szerencsés tulajdonosa Hegedűs Ágnes, gratulálok! A sorsolás a Random.org Random Sequence Generator-ával történt. 

reggeli joghurt mandula gyümölcsös uzsonna zab kezdőknek is

A bejegyzés trackback címe:

https://edesem.blog.hu/api/trackback/id/tr316914165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kedves Szonja! Szerintem az Infiny Force rúdmixer-, habverő és aprító szett -et használtad. Nekem ez tűnt a legegyszerűbbnek, és leggyorsabbnak.
Infiny Force rúdmixer, habverő és aprító szett.
Infiny Force rúdmixer-, habverő és aprító szett!
a gofri recept meno, ha lenne gofrisutom, siman kiprobalnam. (most, hogy ujra nyitott a belga gofris go-free, elkepeszto lelkiismeretfurdalas van bennem, sztem a heti 1 natur meglesz, annyira szuperjo.)
Infiny Force géppel. Amúgy a palacsinta, goffri íróval is tökéletes:-)
Szia! Infiny Force lesz a megoldás! Szép napot!
INFINY FORCE RÚDMIXER-, HABVERŐ ÉS APRÍTÓ SZETT vagy INFINY FORCE RÚDMIXER-, HABVERŐ-, APRÍTÓ- ÉS SZÓSZKÉSZÍTŐ SZETT lehetett az eszköz :) Imádom a gofrit :)
Infiny Force-t mindenkinek!
és köszi a hétvégi reggeli receptet!:)
Szerintem: Infiny Force rúdmixer-, habverő és aprító szett segítségével készítetted. Isteni lehet... :)
Tefal Infiny Force Rúdmixer szettel készülhetett!
szerintem a Infiny Force rúdmixer-, habverő és aprító sgítségével készítetted!
Infiny Force rúdmixer-, habverő és aprító szett segítségével készítetted.
Tefal Infiny Force rúdmixer-, habverő és aprító szettel készült valószínű.
INFINY FORCE RÚDMIXER-, HABVERŐ ÉS APRÍTÓ SZETT :)
Tefal Infiny Force rúdmixer-habverő és aprító szett
Szia! Infiny Force :)
Infiny Force rúdmixer-, habverő és aprító szett :)
Infiny Force, én nem tudtam, hogy van ilyenjük, de remek, kevesebb cucc a konyhában. Szeretjük a gofrit, ki fogom próbálni!
Infiny Forcet használtál! :)
Infiny Force Rúdmixer-, habverő és aprító szett
Szerintem Infiny Forcet használtál. Remek készülék.
Az Infiny Force lesz az. :-)
Infiny Force Rúdmixer-, habverő és aprító szett.
Infiny Force! Gofrit mindenkinek!
Infiny Force. Jelentkezem a játékra, menne a cucc a karácsonyfa alá! :)
valamelyik Infiny Force rúdmixer szett
Infiny Force rúdmixer! Akarom :)
Ez az Infiny Force rúdmixer, habverő és aprító szett.
A Tefal Infiny Force rúdmixerhez habverő fej és miniaprító is csatlakoztatható, így pürésítéshez, keveréshez, habveréshez és aprításhoz is használhatja.
A Tefal Infiny Force szettel készült a finomság :P
Infiny Force rúdmixer, habverő és aprító szett
Infiny Force rúdmixer, habverő és aprító szett
Ez az Infiny Force rúdmixer, habverő és aprító szett :)
Infiny Force rúdmixer-, habverő és aprító szett
Infiny Force rúdmixer-, habverő és aprító szett
infiny force. Az amarant ropogos marad a tesztaban vagy felpuhul a tojasos cuccban?
de lehet hogy a power mix kezimixert rudmixer-tartozekkal, az is habvero+rudmixer :)
A gofrit ki fogom próbálni. :) Szerintem a powermix géppel készülhetett a gofri.
Szerintem is a Tefal Infiny Force rúdmixer-, habverő-, aprító- és szószkészítő szett lesz az.
Infiny Force rúdmixer-, habverő és aprító szett
Terápia Infiny Forte-t használták!
Infiny Force Rúdmixer-, habverő és aprító szett
Infiny Force rúdmixer, habverő és aprító szett.:)
Infiny Force rúdmixer-, habverő és aprító szettet, esetleg ugyanezt szószkészítővel :)
Infiny Force rúdmixerrel, amihez habverő és aprító szett is tartozik:)
Ohhhhh...mit nem adnék most ezért a gofriért ...:)) Szerintem Infiny Force rúdmixer-habverő a kisügyes :)
Esetleg még Tefal Powermix is szóbajöhet :-)
Infiny Force rúdmixer-, habverő és aprító szett
INFINY FORCE RÚDMIXER-, HABVERŐ-, APRÍTÓ- ÉS SZÓSZKÉSZÍTŐ SZETT
süti beállítások módosítása