KezdőKözépkezdőHaladóKözéphaladóVállalkozó szelleműeknek

edesem-uzlet.jpg

2018. március 05., hétfő Szólj hozzá!

2018. március 05., hétfő 0 hozzászólás

Hahó húsvét! 1.: Aszalt gyümölcsös minikalács

kalacs4_kicsi.jpg

Ez a kis egyszemélyes kalács rengeteg vanílás aszalt gyümölcsöt rejt a belsejében. Hogy milyeneket? Ezt mindenkinek az ízlésére bízom. Én sárgabarackot, vörösáfonyát és aszalt feketecseresznyét tettem bele, de szívem szerint inkább mindenféle mazsolával csináltam volna (csak azt rajtam kívül senki sem ette volna meg). 

Ez a recept az első része annak a sorozatnak, amit a Koronás Cukor támogatásával készítek, hogy megkönnyítsem nektek a húsvéti készülődést. Kicsit korainak tűnhet ez a poszt, de higgyétek el, hipp-hopp itt lesz az a húsvét. Benneteket legalább már nem fog váratlanul érni. 

kalacs3_kicsi.jpg

Talán meglepő, hogy az első fotón semmi nem látszik abból a rengeteg aszalt gyümölcsből, amit belegyúrtam. Ez nem véletlen. Készítettetek már úgy kelttésztát, hogy úgy ahogy volt, hozzáadtátok például az áfonyát? A tészta tetején kikandikáló gyümölcsdarabok nekem rendre megégtek, keserűek lettek, ami nagyon bosszantó és kiábrándító. Ezért dolgoztam ki más - oké, talán kicsi bonyolultabb módszert - az aszalványok elrejtésére. 

Én ezt a kalácsot barhesszerűen, kerekre fontam, de ennek semmi jelentősége, sőt (a barheszt az őszi ünnepek alatt szokták így formázni, tehát teljesen időszerűtlen vagyok). Ti fonjátok úgy, ahogy csak szeretnétek, szerintem húsvétkor a sima hármas fonás a legaktuálisabb, esetlet a hosszú, négyes fonás. Vagy sodorhatjátok is így, kerekre, ahogy egy korábbi receptemben tettem. 

kalacs1_kicsi.jpg

Aszalt gyümölcsös minikalács

(5 db)

a kalácshoz: 

220 ml langyos tej

15 g Koronás Kristálycukor

20 g friss élesztő

55 g vaj, olvasztva

3 tojás (az egyik felét félreteszem a kenéshez)

70 g méz

1 ek só

650 g búza finomliszt

a töltelékhez: 

200 g aszalt gyümölcs (pl. sárgabarack, vörösáfonya, fekete cseresznye vegyesen)

250 ml víz

1 vaníliarúd 

1. Először a tésztát készítem el. Az élesztő felfuttatásával kezdem. Egy keverőtál aljába öntöm a tej és a cukor felét az élesztővel, a tetejét meghintem kevés liszttel. Meleg helyen kb. 10 perc után felhabzik. Hozzáadom a többi tejet és cukrot, belekeverem a vajat. Ezután eldolgozom benne a 2 és fél tojást, a mézet, majd a sót. A liszt csak most következik, és most is csak kanalanként. Legegyszerűbb az egészet egy konyhagép dagasztókarjával csinálni, de kézzel sem lehetetlen.

2. 5-10 percig dagasztom, hogy szép, fényes tésztát kapjak. Kigömbölyítem. Egy tálat vékonyan kikenek olajjal, és megforgatom benne a tésztagombócomat. Lefedem, és 2 órára meleg helyen hagyom. 

3. A töltelékhez felforralom az aszalt gyümölcsöket a vízzel, a vaníliarúddal és a kikapart magjaival. Lehúzom a tűzről, és hagyom kihűlni. 

4. Ha a tészta a duplájára kelt, kifordítom a tálból, és 5 egyenlő részre osztom. Minden egyes részt tovább osztok annyi darabra, ahányas fonást alkalmazok. Én 4-felé vágtam őket, egy sima fonáshoz 3-felé kell. Az aszalt gyümölcsöt leszűröm, a levére nem lesz már szükségem. 

5. Minden egyes tésztadarabot kinyújtok, teszek rá egy-egy evőkanál tölteléket, és feltekerem, mintha piskótaroládot csinálnék. Az így kapott kígyókat egyenként kisodrom, és hármasával vagy négyesével összefonom. Valahogy így: 

fullsizeoutput_46f.jpeg

fullsizeoutput_46c.jpeg

fullsizeoutput_46d.jpeg

fullsizeoutput_46e.jpeg

fullsizeoutput_470.jpeg

6. Formázás után sütőpapírral bélelt tepsire teszem a péksüteményeket, de egy tepsire maximum 3-at. A tetejüket tojással lekenem, és meleg helyen fél órát kelesztem. 

7. A sütőt előmelegítem 190 fokra (légkeverésest 170-re). Sütés előtt újra lekenem a kalácsokat, aztán 25 percre a sütőbe tolom. 

(A Hahó Húsvét! sorozat a Koronás Cukor támogatásával készült.)

húsvét kalács péksütemény kelttészta aszalt gyümölcs középkezdő

A bejegyzés trackback címe:

https://edesem.blog.hu/api/trackback/id/tr7513708422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.