KezdőKözépkezdőHaladóKözéphaladóVállalkozó szelleműeknek

edesem-uzlet.jpg

2009. június 22., hétfő komment

2009. június 22., hétfő komment

Engem is meglepett: Vaníliás sült rizspuding sötétbarna nádcukorral


A tejberizsnek már többféleképpen nekiláttam, például így, így is, most pedig így. Általában a legutolsó a legjobb, és ez most sem volt másképp. Ez tényleg olyan krémes lett, amilyet csak reklámban látni (speciel az én fotómon pont nem).
A fúziós gyümölcsrizsből egyébként egyszer kapott R. is, aki miután megkóstolta, azt mondta, igen, ez az az út, amilyenre ő vágyik, és most már kezdhetünk együtt dolgozni. Még korábban vittem neki sós karamellás csokoládétortát, epres pavlovát, répatortát stb.-t, de miután mindegyiket jóízűen megette, és elismerte, hogy ízlett neki, azt mondta, ez neki nem elég. Még ennél is korábban felhívtam, mert azt gondoltam, cukrászkodhatnék nála, akkor még azt gondoltam, egy kedves ismerőssel együtt (sajnos ez másképp alakult). Még ennél is korábban törzsvendégek lettünk a csajokkal a Klasszban, ahova tulajdonképpen R. után mentünk, mert még ennél is korábban törzsvendégek voltunk a Menzán. Hát valahogy így kezdődött, hogy egy kérdésre válaszoljak.

Vaníliás sült rizspuding sötétbarna cukorral

75 g Arborio rizs (rizottó rizs)
2 evőkanál finomítatlan barna nádcukor (Demerara, de helyettesíthető sima kristálycukorral)
700 ml tej
150 ml tejszín
1 vaníliarúd
4 teáskanál puha sötétbarna cukor (Muscovado)

A sütőt 170 fokra előmelegítem. Egy 1 liter űrtartalmú (például pités vagy pudingos vagy akár jénai) tálban összekeverem a Demerara cukrot a rizzsel.
Egy lábosban felforralom a tejet, a tejszínt, a vaníliarudat és a kikapargatott magjait. Ha már felforrt, kiveszem a vaníliarudat, a folyadékot pedig a rizsre öntöm. A tejberizst kb. másfél órára a sütőbe teszem, ha a teteje túlságosan megbarnulna, fóliával letakarom sütés közben. Tálaláskor minden adagot megszórok egy-egy teáskanál sötétbarna cukorral, de ha más kakaóval szereti, azt is meg tudom érteni.
4 embernek elég.

Recept Rachel Allentől.

klassz rizs puding vacsorára kezdőknek is

A bejegyzés trackback címe:

https://edesem.blog.hu/api/trackback/id/tr1005141321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a sós verziónak viszont csak 15 perc kell. lábosba rakom, sütőpapír megy a tetejére, lehet, hogy az édesre is ezt kellene. (egyébként stahl után csinálom így, az első zöldkönyvében van).
az tény, hogy a teteje a végére szépen megbarnul, és ha nem fedem le alufóliával, akkor meg is ég.
én meg majd a húsost próbálom ki! :-)
a húsos kajákhoz mindig sütőben hasonlóan csinálom a rizst, csak húsalaplével. mindig izgatott, hogy az édes verzió is készülhetne-e így, de sosem probáltam, mert azt gondoltam, hogy a tej majd jól odakozmál. de most feltétlen ki fogom, friss málnát a tetejére!
Hát ez nagyon izgalmas a story is és a rizs is.
Azt hiszem a nyáron kitelepszek Vácra és törzsvendégeskedem a Desszert Szalonban,hátha észre vesz az Úr :)))
piszke, van kölcsön álbajuszom is a követéshez ;-)
ízbolygó, ebbe is tehetsz kókusztejet! én is szerettem volna, csak sajnos már romlott volt az itthoni :-(
Na ezt most jól kipróbálom. Izgat a gondolat, hogy nem is kell vele foglalkozni és ha lassan is, de elkészül a krémes tejberizs.
(Én serpenyőben szoktam, hasonlóan Hozzád, (kókusz)tej és tejszín keverékével és mindig lágyan krémes.)
Nahát.. így is lehet? Elkezdek követni egy séfet :D
Ez a barna nádcukor nagyon-nagyon jó.. én a Tate&Lyle-t szoktam használni ha épp kapok, de egyszerűen kanalazni is jólesik;)
süti beállítások módosítása