KezdőKözépkezdőHaladóKözéphaladóVállalkozó szelleműeknek

edesem-uzlet.jpg

2010. február 01., hétfő 13 komment

2010. február 01., hétfő 13 komment

Az én költséges hobbim: Kardamomos forrócsokoládé édes croutonnal


Ha egy véletlenszerűen kiválasztott cukrászdába tévedünk, szinte biztos, hogy forró csokoládé címszó alatt egy porból és forró vízből készült italt kapunk. Ennek különböző végkifejletei lehetségesek: van a híg, a sűrű és a pudingszerű.
Egy időben divat volt (vagy most is az, csak már én nem járok kávézni) a pálcikán csokoládé, asztálnál vendég forró tejben elkeverheti. Ez már guszta, ilyenkor viszont a tej és a csokoládé aránya a tej javára dől el, ami már nem olyan jó. Az ebből eredő feszültséget én általában úgy vezettem le, hogy megettem a csokoládét, majd pedig megittam rá a tejet.
Valójában egy rendes forró csokoládéhoz olyan mennyiségű jó minőségű csokoládéra van szükség, amit egy átlagos budapesti kávézóban senki sem tudna kifizetni. Ezzel az okfejtéssel arra sikerült rávezetni magam, hogy az én kis hobbim is rém költséges, a gatyám is rámegy, ha továbbra is ilyen mennyiségben vásárolom a Philadelphia sajtkrémet, a Callebaut csokoládét, a mandulalisztet, télen a friss málnát, nyáron a narancsot. És akkor arról még nem is beszéltem, hogy mi lesz majd a cukrászdámban, ahol természetesen mindig mindent a legtökéletesebb alapanyagból blablabla.

Kardamomos forró csokoládé édes croutonnal
(6 csésze lesz belőle)

A forró csokoládéhoz:
1 l tej
min. 350 g étcsokoládé (kb. 55%-os elég, ha nem teszünk bele cukrot)
10 db kardamom
1 teáskanál szegfűszeg
1/2 teáskanál feketebors
2 fahéjrúd

1. Tedd egy lábosba a tejet a csokoládéval.
2. A kardamomot, a szegfűszeget és a borsot törd durvára egy mozsárban. A fahéjjal együtt mindent adj a tejhez.
3. Melegítsd fel, de még mielőtt forrna, vedd le a tűzről. Legalább 10 percig hagyd állni.
4. Szűrd le, mielőtt meginnád.

Recept a Bon Appétitből.

Az édes croutonhoz:
(ez a sütemény egy bolti kaláccsal is helyettesíthető, de ez izgalmasabb; egy 26x12x7 cm-es sütőkenyérformára elegendő adag lesz belőle)

225 g + 1 evőkanál vaj
150 g krémsajt
2 csésze kristálycukor
egy csipet só
1 teáskanál vaníliakivonat
4 tojás
2 csésze liszt
2/3 teáskanál sütőpor

1. Melegítsd elő a sütőt 155 fokra, vajazd ki a formád.
2. Fontos, hogy a vaj, a krémsajt és a tojás szobahőmérsékletű legyen, úgy lehet a legtökéletesebben kikeverni. Szóval a 225 gramm vajat és a krémsajtot keverd simára, add hozzá a cukrot, a sót és a vaníliát, mindent jó alaposan keverj el.
3. A tojásokat egyenként add hozzá.
4. Szitáld bele a lisztet és a sütőport. Keverd bele egy spatulával.
5. Tedd az előkészített formába, süsd egy órát. Hagyd langyosra hűlni a formában, aztán borítsd ki.
6. Ha teljesen kihűlt, vágj le belőle egy-két szeletet. Egy apró kiszúróval csinálj kis formákat, szíveket, köröket, csillagokat.
7.  Forrósítsd fel az evőkanálnyi vajat egy serpenyőben, pirítsd meg a croutonok mindkét oldalát. Tálalhatod.

Recept: Sticky, Chewy, Messy, Gooey

ital csokoládé sütemény uzsonna középhaladó

A bejegyzés trackback címe:

https://edesem.blog.hu/api/trackback/id/tr555141280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nekem is egybol Bea jutott eszembe, meg a Keseredes, amikor ellogtunk az cukiorarol, es atsetaltunk forrocsokizni!!! isteni!!
a zágrábi pudingszerű forrócsoki annak idején tényleg nagyon jól esett, látszik, hogy akkor még nem voltam ekkora sznob!

lúdanyó, én egy szögletes kenyérformában sütöm, aztán egy kisebb fajta kiszúróval csinálok belőle csillagokat.
de de, jó dolgokat ér reklámozni! márpedig a keserédes a katona józsef utcában állati jó hely! :-)
Hmmm, én tudok olyan helyet, ahol igazi csokiból készül a forró csoki. Ráadásul van kardamomos is. Meg chilis, gyömbéres, masalás, fahéjas, szegfűszeges is. Na de ez itt nem a reklám helye :)
Klassz vagy a Maximában!
igen, ne aggódj, belőlünk majd megélsz!! :D

Sunshine Reggae 2010.02.01. 21:51:00

sokan fogunk ám a cukiban tolongani, meg forró csokit iszogatni órák hosszat egy sor nagyon fontos pletyka mellett:)
én is kivagyok azoktól a forrócsokiktól!
múlt héten pl csokipudingot kaptam helyette. :)
annyira sűrű volt hogy a fél bögre után jól laktam...
nagyon guszta a süti és a fotó is szép lett, gusztusos! :)
szólj, ha megnyitod a cukidat, megyek törzsvendégnek! :))

smilingcranberry 2010.02.01. 21:51:00

Tigerlily a számból vette ki a szót, ill. a zágrábi forrócsokit:-)))))))
emlékszel a zágrábi forrócsokira? na most ez jutott eszembe. amikor fiatalok voltunk :)))

"saját levében" 2010.02.01. 21:51:00

Azt tapasztaltam, hogy már Ausztriában sem lehet rendes forrócsokit kapni. Elérte őket is a válság. Itthon a kávézókban mostanában valami fertelmes híg pudingport adnak forró tejjel összekeverve. Remélem, hogy legalább tejjel.
Jaj, nagyon tetszik :) Mekkora formában sütöd a krutont?
Hat ez nagyon jo!:) Az igenyekrol es jovobeli cukraszdak, stbrol meg annyit, hogy nemregiben megcsinaltam a "sajatom" valos uzleti tervet...sajnos talan csak az unokaim tudnanak szereny kis jovedelemre szert tenni belole, felteve ha ateldegelnenek vagy 100 evet:)
megint új a szín! az előbb már írtam, dícsérve az előzőt, de valamiért nem jelent meg. szóval ez talán jobb, jobban olvasható. bár én a legelsőt is nagyon bírtam. és a receptek is jók, nem mellesleg:)
süti beállítások módosítása