KezdőKözépkezdőHaladóKözéphaladóVállalkozó szelleműeknek

edesem-uzlet.jpg

2009. szeptember 02., szerda komment

2009. szeptember 02., szerda komment

A sült fagylalt trükkje: Baked Alaska



Nekem örömöt okoz, ha sikerül olyan édességet összehoznom, ami önmagában ellentétes. Lehet ilyen a textúrák (lágy-ropogós), az ízek (édes-savanyú) vagy éppen a hőmérséklet (hideg-meleg) ellentéte, mint ebben a sült fagylaltban. És itt nem a régebben a kínai éttermekben divatos tésztakéregben hirtelen kisütött fagylaltgömbökre gondolok.
Amire én gondolok, az a Baked Alaska: két tésztaréteg között fagylalt, kívülről habcsókba burkolva, és így megsütve. Vagy sütőben magas hőmérsékleten, vagy – amit én választottam – blowtorch-csal (konyhai lánggal), ami persze nem csak a crème brûléehez használható.
Nem rossz a Baked Alaska, de legalább ilyen izgalmas lehet ennek a fordítottja is. Kürti Miklós fizikus, aki a molekuláris gasztronómia egyik előfutára volt, a mikrohullámú sütővel szeretett kísérletezgetni. Így alkotta meg a Frozen Floridát, ami kívül hideg, belül meleg: a fagyott habcsókba forró likőrt rejtett. Ilyet majd csak az ellenségemnek fogok csinálni, ha lesz.

Baked Alaska
(8 adag)

A tésztaréteghez:
185 g liszt
200 g kristálycukor
14 g sütőpor
¼ teáskanál só
125 ml tojásfehérje (kb. 3 tojás)
175 ml tej
62,5 ml citromlé
1 citrom lereszelt héja
1 evőkanál mák
60 g vaj, megolvasztva
60 g olivaolaj

A fagylalthoz:
½ doboz Carte D’Or Citrom Sorbet

Az olasz meringue-hez a recept itt.

Kell még hozzá 8 db 8 cm-es desszertgyűrű.

Melegítsd elő a sütőt 150 fokra. Keverd össze a tésztához az összes száraz hozzávalót. Egy másik tálban keverd össze a tojásfehérjét, a tejet és a citromot.
Csinálj mélyedést a száraz hozzávalók közepére, öntsd bele a tejes részt, keverd közben folyamatosan egy habverővel. Jöhet a citromhéj, a mák, a vaj és az olaj.
Teríts le sütőpapírral egy kb. 23x33 cm-es tepsit, vékonyan kend ki vajjal. Öntsd bele a tésztát, süsd 20 percig.
Ha kihűlt, szaggass ki a tésztából 8 db 8 cm-es kört, majd ezeket felezd meg széltében.
Mindegyik desszertgyűrűbe tegyél le egy-egy réteg tésztát, 3-4 evőkanál citrom sorbetet és még egy réteg tésztát. Ha mindegyikkel kész vagy, tedd a mélyhűtőbe 30 percre.
Ezután jöhet rá a meringue, és elő a lánggal!

Recept Tartelette-től.

fagylalt mák citrom desszert haladóknak meringue

A bejegyzés trackback címe:

https://edesem.blog.hu/api/trackback/id/tr845141305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sunshine Reggae 2009.09.02. 18:03:00

isteni, köszi, pont erre gondoltam!
sunshine, még sosem gondoltam a körtére pitetémaként, de nem rossz ötlet! ez korrekt receptnek tűnik: http://www.epicurious.com/recipes/food/views/Lattice-Crust-Pear-Pie-230484

Sunshine Reggae 2009.09.02. 18:03:00

édesem, kellene egy jó kis körtepite recept! amolyan felül ragacsos, alul ropogós, belül puha fajta... :) x

smilingcranberry 2009.09.02. 18:03:00

a süti is gyönyörű, a fotó is:-) nagyon büszke vagyok rád!!!
az a jó ebben a blogban, hogy itt kiderül, hogy újságírónak is pont olyan tehetséges vagy, mint cukrásznak : )

Sunshine Reggae 2009.09.02. 18:03:00

fantasztikus. és a poszt is. xx e
kösziköszi!
a desszertgyűrűket a kooktában vettem, a pozsonyi úton.
Tényleg gyönyörű,mint a mesében!
Desszertgyűrűt nem tudod hol lehet szerezni?
Gyönyörű lett!
süti beállítások módosítása