KezdőKözépkezdőHaladóKözéphaladóVállalkozó szelleműeknek

edesem-uzlet.jpg

2014. május 31., szombat Szólj hozzá!

2014. május 31., szombat 0 hozzászólás

4 felvonásban: Eper és lekvár

4lekvár.jpg

Főszereplő az eper, mellékszereplők: szecsuáni bors, fehér csokoládé, kókuszlikőr, meggy, cseresznye, cékla és vanília.

Mint sok minden mást az életemben, a lekvár befőzést is igazi városi lány módjára intézem. Mivel nálunk nem terem eper (sem) a kertben, nem áll a konyhámban kilószámra a feldolgozásra váró gyümölcs. Nálam ezért a lekvárfőzés játék, ami a következőképpen néz ki: először kitalálom, hogy milyen ízekkel próbálnám az epret párosítani, aztán veszek 2 kiló jófajta epret a piacon, előveszem az egész télen gyűjtögetett befőttesüvegeket, és már jöhet is a befőzés. 

Miután nálam ez tényleg csak szórakozás, nem szeretnék túl sokat bíbelődni vele, nehogy a második íz végére megunjam az egészet. Így aztán a befőzés legegyszerűbb módját választom, és előre bekevert befőzőcukrot használok, Nem mintha túlságosan fárasztó lenne a pektint összekeverni a cukorral, de néha sokat számít még ez az egy plusz lépés is. 

Azt pedig már nem kell magyaráznom, hogy micsoda élmény télen elővenni a nyár ízeit, és összehasonlítgatni az ízkombókat, és kiválasztani, hogy következő nyáron melyiket ismételjem meg mindenképpen. 

Jöjjenek tehát az idei műremekek. A mennyiségeket szándékosan minimalizáltam, amit aztán annyival szorozhattok fel, amennyivel csak akartok. 

4lekvár_borsos.jpg

Eper-szecsuáni bors lekvár

250 g eper egészben

1 kk bors

60 g 2:1 befőzőcukor

1. Az epret mosom, tisztítom.

2. A borsot mozsárban összetöröm, aztán egy lábosba teszem az eperrel.

3. A cukorból egy kanálnyit hozzáteszek, és elkezdem főzni.

4. Ha már felpuhult és levet engedett, leturmixolom, és a maradék cukorral felforralom. Néha megkeverem, hogy az alja oda ne kapjon.

5. 10 percig forralom, aztán még forrón üvegekbe töltöm, és lezárom. 5 percre fejre fordítom őket, aztán vissza, és kész. 

 

Eper-cékla-vanília lekvár

250 g eper

1/2 vaníliarúd

1 db kicsi cékla (vagy egy fél nagy)

50 g befőzőcukor

1. Az epret mosom, tisztítom, felezem, és egy lábosba teszem a vaníliarúd kikapart magjával. 

2. A cékla levét gyümölcscentrifugán átnyomom, és az eperhez adom. 

3. Rászórok egy kanállal a cukorból, és felfőzöm, hogy az eper megpuhuljon. 

4. Hozzáadom a maradék cukrot, felforralom, és még tíz percig főzöm. Üvegekbe töltöm stb. 

 

4lekvár_meggyes.jpg

Eper-meggy-cseresznye lekvár

250 g eper

100 g meggy

200 g cseresznye

180 g 2:1 befőzőcukor

1. Ez epret felezem, megpucolom, megtisztítom, a meggyet és a cseresznyét kimagozom. 

2. A gyümölcsöket 2 kanál cukorral felfőzöm, aztán hozzáadom a többit is, és lekvárt főzök belőle. Innentől ugyanúgy megy minden, mint az előzőekben. 

 

Eper-fehér csokoládé-kókuszlikőr lekvár

250 g eper

2 ek kókuszlikőr

25 g fehér csokoládé

50 g 2:1 befőzőcukor

1. Az epret megtisztítom, félbevágom. 

2. A gyümölcsöt egy kanál cukorral felfőzöm, aztán hozzáadom a többi cukrot is, és tovább főzöm. 

3. A fehér csokoládét apróra vágom, és ha elkészült a lekvár, belekeverem. A kókuszlikőrt csak a legvégén teszem belőle, hogy megmaradjon az alkoholtartalma. Üvegekbe töltöm, lezárom, és fejre fordítom 5 percre, aztán vissza. 

 

Itt találtok még jó variációkat eperlekvárra: 

Rebarbarával

Citromfűvel és ugyanitt muscovado cukorral is

 

Ezt a bejegyzést a Magyar Cukor Zrt. támogatta. (x)

eper gyümölcsös gluténmentes lekvár kezdőknek is

A bejegyzés trackback címe:

https://edesem.blog.hu/api/trackback/id/tr656241652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása