KezdőKözépkezdőHaladóKözéphaladóVállalkozó szelleműeknek

edesem-uzlet.jpg

2014. augusztus 19., kedd 5 komment

2014. augusztus 19., kedd 5 komment

Reggeli alapok: Mákos-hajdinás pancake

pancake_alap.jpg

Ez az egyik kedvenc reggelink, amihez van egy alapreceptem, amit hangulatom szerint variálgatok. Mivel a szívem színarany, most ezt a receptet megosztom veletek. Az éppen aktuális hajdinás-mákos hozzávalóit alatta találjátok. 

Mielőtt nekiállnátok megcsinálni, hogy el ne szúrjátok, mindenképpen olvassátok el ezt a listát, amit a Bon Appétit magazin készített a 10 leggyakoribb pancake-hibáról. Én a 10-ből 5-öt már legalább egyszer biztosan elkövettem. 

Pancake (amerikai palacsinta) alaprecept

1 csésze liszt (120 g) 

2 tk sütőpor

1 csésze tej (250 ml)

2 db tojás

2 tk cukor

1/4 tk só

1 ek olaj

Általában az egészet egy botmixerrel egyneműsítem, és forró, olajjal kikent serpenyőben mindkét oldalát megsütöm. Ha könnyebb tésztát szeretnék, a tojásfehérjét külön kemény habbá verem, és a többi hozzávalóhoz forgatom a végén. Az is előfordul, hogy az egész tojásokat keverem ki világosra. Néha túl hígnak tűnik a tésztám, olyankor hagyom öt percet állni, és ha még mindig túl folyós, evőkanálnyi adagokban lisztet adok még hozzá. 

Tippjeim a hozzávalókkal kapcsolatban: 

  • a liszt szinte bármilyen liszttel helyettesíthető, én általában kis arányban meghagyom a búza finomlisztet, és hozzákeverek még pl. barna rizslisztet, teljes kiőrlésű tönkölylisztet, kókuszlisztet stb.-t.? de ha gluténmentest készítenél, az is megoldható
  • a tej helyett sokszor írót, joghurtot, görög joghurtot, vagy laktózmentes variációban rizstejet vagy kókusztejet használok
  • pelyheket is szoktam belekeverni egy-két evőkanállal, mint például zabpelyhet, rozspelyhet, árpapelyhet
  • ha figyelsz az egészségedre, adhatsz hozzá szezámmagot, lenmagot vagy más apró magvakat is
  • egy beleturmixolt banán krémessé, lággyá teszi az állagát
  • a cukrot értelemszerűen helyettesítheted cukorpótlókkal vagy mézzel
  • az olaj helyett más zsiradékkal is kísérletezhetsz, a vajtól az olívaolajig
  • cukrozatlan kakaópor, kókuszreszelék welcome

Mákos-hajdinás pancake

(kb. 20 db)

30 g búza finomliszt

90 g hajdinaliszt

2 ek mák (nem darált)

2 tk méz

100 ml natúr joghurt

100 ml tej

2 ek kókuszzsír

2 db tojás

1/4 tk só

4 ek zabpehely 

A nem túl bonyolult elkészítést lásd fent. Juharsziruppal és rengeteg áfonyával ettem. Itthon a többiek fahéjas porcukorral szokták enni, ami nem túl autentikus, viszont jól bevált. 

reggeli gluténmentes laktózmentes kezdőknek is

A bejegyzés trackback címe:

https://edesem.blog.hu/api/trackback/id/tr906618301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Még jó, hogy az olvasztott vajat nem ajánlottad a tetejére :)

Az amerikai palacsinta nagyon finom bármilyen házi lekvárral is, felesleges itthon a juharszirupot ajánlgatni, ami az átlag élelmiszerboltban nincs.
És a sütéshez egy kis segítség kezdőknek:

1. Jamie Olivier szerint a tésztájába BÁRMIT bele lehet sütni, amit jónak látunk. A serpenyőbe öntött tészta felső, nyers részére kell a belesütendőket rászórni, és amikor megfordítod, szépen belesül a cucc a tésztába

2. A tojás fehérjéjét MINDIG fel kell verni. Hiszen amerikai palacsintát sütünk, nem vastagra sült hazait.

3. A kókuszzsír helyett nagyon finom lesz napraforgóolajjal is, amiből a tésztájába NEM teszünk, csak a serpenyőt olajozzuk vele.

4. Kis korongokhoz - kb 10 cm átmérő - csurig töltött fél deciliteres merőkanállal érdemes mérni, nagyobb korongokhoz több tészta is mehet.

5. Szoktam bele vaníliás cukrot tenni.

6. Az első oldalát addig kell sütni, amíg a tetején középen a nyers tészta buborékolni kezd. Ekkor egy lapos fa kanállal (nem fakanállal) gyorsan meg kell fordítani.

7. A második oldalát addig kel sütni, amíg a közepe emelkedni nem kezd.

8. Érdemes egy kisebb méretű, vastag (szendvics) aljú teflonserpenyőben sütni. Amikor az egyik palacsinta kész, és kiveszed, megolajozod, egy kanállal kimered a felesleges olajat és belecsorgatod az új adag tésztát, pont annyit hűl az alja, hogy az új adag tészta ne kapjon oda.

9. Kis lángon kell sütni.

10. Pillanatok alatt megsül egy-egy oldal. Ha a fa lapkával megemelgeted a tészta szélét, és látod, hogy már alá lehet nyúlni, akkor AZONNAL meg is kell fordítani.
Köszönjük a rövid kiegészítést. :D nem akarsz inkább saját blogot írni, másé helyett? :D vagy ez itt a polyvinyl.blog.hu? :D
@Lulemi:

Nem akartalak megbántani :)

Szerintem a blogolásnak pont az a lényege, hogy van egy jó poszt, amit kiegészítenek a jó kommentek, és a kettő adja az egészet.
@polyvinyl:

2. Szerintem is jobb úgy, de ha nem akarunk még egy edényt elmosogatni, akkor meg lehet spórolni -- anélkül is fluffy.

5. Embere válogatja, nekem nem hiányzik bele a vanília íze, az extra cukrosság meg pláne.

6. Hát a fent linkelt "10 hiba" közül pont ez az egyik. :) Én úgy tapasztaltam, hogy semmivel sem lesz rosszabb (viszont jóval kevésbé folyik szét), ha akkor fordítjuk meg, amikor a teteje már majdnem szilárd.

És megint csak ízlés kérdése, de nekem lekvárral nem ízlik annyira; az a magyar palacsintához való! :) Csokiöntettel, juharsziruppal, vajjal viszont zseniális.

Itt van egyébként egy jó oldal, ami számbaveszi a pancake-sütés fortélyait: www.theguardian.com/lifeandstyle/wordofmouth/2012/jun/28/how-to-cook-perfect-american-pancakes. Ami nekem nagyon bejött belőle, az a kukoricaliszt használata. Ez természetesen az alapreceptre vonatkozik, a hajdinás már elég egzotikus így is. ;)
süti beállítások módosítása