Ez a kép úgy fest, mintha világ életben macaronokat gyártottam volna. Pedig az őszintét megvallva, amióta ezt a kávésat megcsináltam, kettőt is elszúrtam. A legbosszantóbb az volt, hogy nem tudtam, mit csináltam másképp. Aztán a cukrászzseni főnököm egyből rákérdezett a kritikus pontra: honnan van a darált mandula? Ledaráltam otthon. Az nem jó. És tényleg, amikor először csináltam macaront, még lehetett kapni a Lidlben mandulalisztet, amit soha többé nem árultak. Így hát most megvettem a Culinarisban a mandulaport annyiért, amennyiért a Mihályinál 10 db kész macaront is kaptam volna, de ahol az érzelmek dominálnak, ott kár értelmet keresni.
Ezeknél a macaronoknál ugyanazt a Pierre Hermé alapreceptet követtem, amit a kávésnál, csak egy kevés - sajnos tényleg kevés lett - rózsaszín ételfestékkel kiegészítve. Vaníliás tejszínhabbal és málnával töltöttem.