Egy ideje már próbálkoztam természetközeli pisztáciaízt kicsiholni valamiből. Egy-két csalódás után rájöttem, hogy egész, sózatlan, tisztított pisztáciaszemekkel nem sokra megyek, alig van valami ízük. Előbb-utóbb az is gyanús lett, hogy a pisztáciafagylaltból ismert íz valójában a természetben nem fellelhető, legalábbis nem pisztáciaként. Próbáltam fagylaltpasztát tenni süteményekbe, volt súlyos eset is, de a Fabbri pasztája egészen használható volt az ijesztő zöld színe ellenére, bár otthonra nyilvánvalóan semmi értelme beszerezni egy doboznyit sokezer forintért. Ehhez képest határozott előrelépés volt ennek a francia cégnek az állítólag természetes pisztáciaaromája (habár nálunk az aroma nem számít természetesnek, csak a kivonat), ami színtelen és kellemesen lágy ízű.
Maga a panna cotta ugyanolyan pofonegyszerű módon készült, mint ez a korábbi, csak pisztáciaaromával ízesítettem. A tetejére került meggyhez a mirelit gyümölcsöt lassan kiolvasztottam, adtam hozzá egy kevés cukrot és Amaretto likőrt. Ennek a tetejére pedig karamellizált mandulaforgácsot tettem.