KezdőKözépkezdőHaladóKözéphaladóVállalkozó szelleműeknek

edesem-uzlet.jpg

2012. április 27., péntek 5 komment

2012. április 27., péntek 5 komment

Kell egy recept: Choc. chip cookies




Úgy látom, eljött a kerti- és grillpartik ideje, ez esetben pedig égető szükségünk lesz egy tökéletes choc. chip cookie receptre Ha vendégként mész, ezt vidd magaddal, ha te tartod, add ki az egyik vendégnek, hogy ezt hozzon chips helyett.
A csokicsipszes keksz gyerekjátéknak tűnik, talán aki életében egyetlen egyszer sütött, az is ezt sütötte. Az igazság az, hogy én nagyon kevés tökéletes recepttel találkoztam, pedig sok hasonló keksszel próbálkoztam már. Szóval ezt becsüljétek meg.
Ma is csináltam egy adagot belőle, és ezúttal remek felvevője volt a húsvéti csokitojásoknak, különös tekintettel a daimos Milkára, mert szart azért nem tettem bele.

Choc. chip cookies
(kb. 45 db, a fagylaltoskanalad méretétől függően)

225 g puha vaj
175 g kristálycukor
125 g barnacukor
2 tojás
240 g búzafinomliszt
230 g kenyérliszt
1/2 ek só
1 tk sütőpor
1 tk szódabikarbóna
450 g apróra tört ilyen-olyan csokoládé (étcsokoládéval a legjobb)

1. Melegítsd elő a sütőt 180 fokra (légkeverésest 160 fokra), és béleld ki sütőpapírral a tepsijeidet.
2. A vajat keverd ki gépben habosra a cukorral.
3. Add hozzá egyenként a tojásokat.
4. Keverd bele a liszteket a sóval, a sütőporral és a szódabikarbónával átszitálva, majd a csokit is.
5. Adagold fagylaltoskanállal a tepsikre, egymástól kellő távolságra (nekem összesen 9 db fért el egyre). Süsd 12 percig.
6. Ha megsült, hagyd még 2-3 percig a tepsin hűlni, hogy kicsit megszilárduljon, aztán emeld át egy tortarácsra a kekszeket.

Ez egy Jacques Torres recept. Ő New York egyik leghíresebb chocolatierje, aka Mr. Chocolate.

csokoládé keksz kezdőknek is kertyparty

2012. április 26., csütörtök 4 komment

2012. április 26., csütörtök 4 komment

Virágba borultunk: Csokis-marcipános cupcake


Tavaszi ovis szülinapozásra készült csajos bolondság. A tészta bombajó, pláne, hogy a maradék tonkás ganache-sal kentem meg, bár szerintem ez utóbbi az ovisoknak nem tűnt fel, mondom ezt anélkül, hogy lebecsülném a kulináris igényességüket.

Csokis-virágos cupcake
(30 db)

A devil's food cupcake-hez:
75 g holland kakaópor
190 ml forró víz
360 g liszt
1 tk szódabikarbóna
1 tk sütőpor
1 tk só
336 g vaj
450 g cukor
4 tojás
215 g tejföl
A csokoládé ganache-hoz:
100 g étcsokoládé
100 g tejcsokoládé
200 ml habtejszín
marcipán, ételszínezékek és színes marcipánvirágok a díszítéshez

1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, és béleljük ki papírkapszlikkal egy muffintepsi mélyedéseit.
2. Oldjuk fel a kakaóport a forró vízben.
3. Szitáljuk át a lisztet a sütőporral, a szódabikarbónával és a sóval.
4. Olvasszuk fel a vajat a cukorral, majd keverőgépben hűtsük ki 5-10 perc alatt.
5. Adjuk hozzá egyesével a tojásokat, aztán a kakaót is.
6. Keverjük bele a lisztet a tejföllel felváltva, két részletben.
7. Töltsük meg a kapszlikat 2/3-ig a masszával, és tegyük 20 percre a sütőbe.
8. Közben készítsük el a ganache-t. Forraljuk fel a tejszínt, és öntsük a kétféle, összetördelt csokoládéra. Várjunk egy percet, majd keverjük simára. 
9. Színezzük be a marcipánt többféle színnel (én türkizt, rózsaszínt, pinket és barnát használtam). Nyújtsuk ki vékonyra, és szaggassunk belőle akkor köröket, mint a cupcake-ek teteje.
10. Ha a cupcake-ek kihűltek, vágjuk le a tetejüket a papír magasságában. Kenjük meg a ganache-sal. Tegyünk mindegyikre egy-egy marcipánkört, arra pedig ragasszunk egy-egy virágot, ragasztónak a ganache-t használjuk.

szülinap csokoládé zsúr cupcake középkezdő

2012. április 18., szerda 3 komment

2012. április 18., szerda 3 komment

Macaron know-how a Mezzoban


Csokoládés macaron, félig tej- és félig étcsokoládés ganache-sal töltve. A tejszínbe előzőleg reszelt tonkababot tettem, hogy átvegye az ízét ennek a fantasztikus fűszernek. Talán még a vaníliánál is jobb?
Május 2-án a Mezzo Kuzinban mindenféle macaront készítünk az ott megjelentekkel, sőt, éppen pont ilyet is.

live macaron

2012. április 11., szerda 2 komment

2012. április 11., szerda 2 komment

Almaválasz: Almás rétes fügével, datolya fagylalttal


Az úgy kezdődött, hogy az Auchanban megláttam a Fuji almákat, ha jól emlékszem, 299-ért kilóját, mire csodálatos melegség öntötte el a szívemet, és jól be is vásároltam belőle, egyből tudtam, hogy süteménybe fog kerülni. Aztán mégsem, mert megkóstoltam, és egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek lennie kellett volna. Ide mindig a selejtet hozzák?
A nagy kedvencem továbbra is a Pink Lady maradt, de az még sosem érte meg, hogy süteménybe kerüljön.
Aztán ott van még a jól bevált Idared, ami a maga savanykásságával tökéletes sütemény alapanyag. Most is ezt használtam, és nem bántam meg.
Ti melyik almára esküsztök, ha sütnötök kell vele? Például a fahéj almának fahéj íze van-e?
Aztán nemsokára jöhet ám az epres-rebarbarás rétes!

Almás rétes fügével, datolya fagylalttal 
(8 db rétes)

A réteshez:
3 nagy alma
2 + 1 ek cukor
fél citrom
1,5 ek kukoricakeményítő
100 g aszalt füge, apróra vágva
1 tk kínai ötfűszer-keverék
olvasztott vaj
8 db réteslap

1. Hámozd meg az almákat, aztán kockázd fel. Párold 5 percig vajon, fedő alatt a 2 ek cukorral, a citrom levével, a fűszerrel és a fügével.
2. Keverd össze a keményítőt a maradék 1 ek cukorral, és sűrítsd be vele 1 perc alatt az almát. Tedd félre, hogy kihűljön.
3. Tegyél magad elé egy réteslapot úgy, hogy a hosszanti fele essen közel hozzád. Egy ecset segítségével kend meg olvasztott vajjal a jobb oldali felét, majd hajtsd rá a bal oldalit. Most kend meg a tészta teljes felületét a vajjal. Tegyél 2 evőkanálnyi tölteléket a hozzád közel eső végéhez, hajtsd be oldalról a két szélét, és tekerd fel. Valójában az egész ugyanolyan, mintha egy nagy rétest tekernél, csak most egy minit csinálsz. Tedd a réteseket sütőpapírral bélelt tepsire, kend meg a tetejüket is vajjal, és süsd 200 fokos sütőben fél órát. Langyosan a legjobb, vitának helye nincs.

A datolya fagylalthoz:
250 ml teljes tej
70 g cukor
70 g méz
egy csipet só
310 ml tejszín
6 tojássárga
2 ek rum
egy marék datolya, nagyon apróra vágva

1. Forrald fel a tejet a cukorral, a mézzel és a sóval. Keverd a tojássárgákhoz, tedd vissza az egészet a lábosba, és sűrítsd be.
2. Öntsd a tejszínt a rummal egy mély edénybe, tegyél a tetejére egy szűrőt, és szűrd át az angolkrémed (így hívják a tejes-tojássárgás alapot). Tedd egy éjszakára a hűtőbe.
3. Másnap öntsd a fagyigépbe, add hozzá a datolyát, és készítsd el a fagylaltot.

alma fagylalt füge rétes datolya középhaladó vacsora vendégség ebéd után

2012. április 10., kedd 3 komment

2012. április 10., kedd 3 komment

Leveles téma: Mandulás alma galette

fotó: Tucsek Tündi

Úgy látszik, nálam a téma örök, mert már megint arra akarlak rávenni titeket, hogy próbáljatok otthon magatoknak leveles tésztát hajtogatni egyszer-egyszer. Nem szeretnék erőszakoskodni, egyszerűen ez a kedvenc tésztám, és kész. A jó hír, hogy találtam egy szuper receptet, amivel relatíve gyorsan  (fél nap helyett 2 óra) és könnyedén túl lehet esni a macerán, amit a vaj behajtogatása jelent. Van benne egy kis csalás, de a lényeg, hogy a végeredmény tökéletes.
Az utóbbi időben kipróbáltam mindenféle készen kapható tésztát, és arra a drámai következtetésre jutottam, hogy az egyetlen itthon kapható, tényleg vajjal készülő leveles tésztát (a Tante Fannynak van ilyen, például a Metróban kapható) bármelyik margarinos versenytársa kenterbe veri. Pedig a vajas tészta lényege mégiscsak a vaj lenne, nemdebár? Tehát, ha jót akarsz magadnak, azt javaslom, végy egy tömb jó francia vagy belga vajat, vedd meg a Blikk Nők Konyha legfrissebb számát, keresd meg a receptem, és láss hozzá.

levelestészta bnk

2012. március 23., péntek 2 komment

2012. március 23., péntek 2 komment

Hogyan készült? Csokis-mogyorós mini cupcake

fotó: Blikk Nők Konyha

Így készült a mini cupcake, amit úgy szerettetek a Konyhakiállításon.

Csokis-mogyorós mini cupcake
(30 db)

A brownieshoz:
100 g liszt
egy csipet só
1 ek kakaópor
195 g étcskoládé
135 g vaj
1/2 tk instant kávépor
190 g kristálycukor
75 g barnacukor
3 tojás
1 kk rózsabors

A mogyoróvaj krémhez:
3 ek mogyoróvaj (peanut butter)
2 ek puha vaj
1 ek habtejszín
1 ek porcukor

sópehely a díszítéshez

1. Melegítsd elő a sütőt 190 fokra. A formát béleld ki kapszlikkal.
2. Szitáld át a lisztet a sóval és a kakaóporral.
3. A csokit és a vajat olvaszd fel vízgőz fölött.
4. Még a vízgőzön keverd el benne a kétféle cukrot és a kávét.
5. Vedd le a vízgőzről, és add hozzá egyesével a tojásokat. Ne keverd túl, mert nem kell felverni.
6. Mehet bele a lisztes keverék is, aztán a morzsában széttört rózsabors is. A legjobb egy tálas mixerben összeállítani, ha kézzel csinálod, nehéz mindent simára keverni úgy, hogy ne vidd túlzásba.
7. Töltsd habzsákba, és adagold a kapszlikba. Ha túlságosan folyós a massza, és nehéz adagolni, tedd 15 percre hűtőbe.
8. Süsd 16 percig, aztán hagy kihűlni.
9. A krémhez keverd simára az összes hozzávalót (állítsd be a te szád íze szerint a pontos mennyiségeket), töltsd csillagcsöves zsákba, és díszítsd vele a mini cupcake-eket. Szórd meg a tetejüket a sópehellyel.

csokoládé mogyoróvaj zsúr rózsabors középkezdő

2012. március 19., hétfő 12 komment

2012. március 19., hétfő 12 komment

Magvas gondolatok: Magvas granola


Én már nem is tudom, hányan nyaggattak azzal, mekkora biznisz lenne cukormentes cukrászdát nyitni. "Ne haragudjatok, de engem ez tökre nem érdekel" - válaszoltam mindig, mert el sem tudtam képzelni (sőt, még most se nagyon), hogy az isteni cukor helyett mással is lehetne édességet készíteni.
Amikor Katona Évi barátnőm belevetette magát az Egy Csepp Figyelem Alapítvány munkájába, még a rá amúgy nagyon is jellemző elszántságát is túlszárnyalva mesélt a diabéteszesek megoldandó problémáiról, túlmenően a hány embert érint és veled is megtörténhet kliséin. Létrehozták a Cukkerberg blogot, aminek nagy rajongója lettem, és ma már talán én is egy kicsit több empátiával viseltetek a cukormentes édességek iránt.
Erről a reggeliről az jutott eszembe, hogy talán cukorbetegek is kipróbálhatnák: a nádcukrot és nyírfacukorral, a mézet Agave sziruppal helyettesíthetitek. Jó édességeket találtok még cukroskata blogján, de majd próbálok időről-időre én is ezt-azt kitalálni nektek.


Magvas granola (pirított müzlikeverék)
(1 embernek 1 hétre elegendő adag)

150 g zabpehely
120 g mag vegyesen (én napraforgót, tökmagot, hántolatlan mandulát, fehér és fekete szezámmagot használtám, de nyugodtan ereszd el a fantáziád)
1 ek kakaóbab töret (elhagyható)
15 g búzacsíra
1/2 kk cayenne bors
50 g vaj
50 g nádcukor
50 g méz

1. Melegítsd elő a sütőt 170 fokra. Egy mély tepsit bélelj ki sütőpapírral.
2. Egy tálban keverd össze a zabpelyhet a magvakkal, a kakaóbabbal, a búzacsírával és a cayenne borssal.
3. Egy kis lábosban forrald fel a vajat a cukorral és a mézzel. Forrald 6 percig, hogy elérje azt az állapotot, amitől a müzlid sütés közben majd ropogós lesz. Még forrón öntsd a zabpelyhes keverékre, és jól forgasd össze vele.
4. Terítsd szét a tepsin, és told be a sütőbe 15 percre. Húzd ki a sütőből, keverd meg, hogy mindenhol egyenletesen süljön, aztán süsd még 6 percig. Hagyd a tepsin kihűlni, hogy nagyobb ropogós darabok is maradjanak benne a végére. Tálald natúr joghurttal és friss vagy aszalt gyümölccsel.

Recept: Kim Boyce: Good to the Grain

reggeli karácsony mandula zabpehely kezdőknek is

2012. március 18., vasárnap Szólj hozzá!

2012. március 18., vasárnap 0 hozzászólás

Mifelénk: Almáspite datolyával


A mi falunkban így készítik az asszonyok az almáspitét, citromhéj helyett datolyával, fahéj helyett kínai ötfűszerrel.
Az almát kockákra vágva karamellizálom, mert a halálom a héjastul (sőt csutkástól) vagy bárhogy lereszelt alma, ami a pitében, rétesben levet eresztene, ezért aztán morzsával vagy darált keksszel fogatják meg, jobb házaknál legalább darált dióval, de ízben és állagban mindenképp messze kerülve az alma lényegétől.

Almáspite datolyával
(3-4 adag)

A tésztához:
160 g liszt
1 és 1/2 tk cukor
1/4 tk só
115 g hideg vaj, felkockázva
3-4 ek jéghideg víz

A töltelékhez:
6 kicsi (vagy 4 nagy), savanykás alma
20 g vaj
50 g datolyával
1 kk kínai ötfűszer
1 ek méz
1 ek nádcukor

1 tojás

1. A lisztet, a cukrot, a sót és a vajat daráld morzsásra aprítógépben. Kanalanként add hozzá a hideg vizet, hogy lásd, mennyit vesz fel. Egy-két mozdulattal gyúrd össze, formázd koronggá, csomagold folpackba, és tedd a hűtőbe egy órára.
2. Közben állítsd össze a tölteléket. Az almát hámozd meg, és kockázd fel. A vajat olvaszd meg egy nagy serpenyőben, dobd rá az almát és a datolyát kimagozva, apróra vágva. Fűszerezd, csorgasd rá a mézet, add hozzá a nádcukrot, forgasd össze, és magas hőfokon, enyhén karamellizáld. Oszd el 3 vagy 4 kerámiatálka alján. Ennek a pitének nem lesz tészta az alján.
3. Vedd elő a tésztát a hűtőből, nyújtsd ki 2-3 mm vékonyra. Fodros szélű kerek vagy szögletes kiszúróval (attól függően, milyen alakú a formád) szaggass ki a tésztából darabokat. Helyezd az almatöltelék tetejére, kend meg mindegyiket a tojással. Süsd 200 fokon 30 percig. Tálald vanília fagylalttal.

alma pie datolya középkezdő ebéd után

2012. március 15., csütörtök 2 komment

2012. március 15., csütörtök 2 komment

Dobd be: Fánklabdák juharszirupban


Pont egy hónapot késtem a fánkszezonról (a hanukáról már ne is beszéljünk), de szerintem, ha elmesélem, minden egyes harapásnál hogyan roppan a juharszirup kéreg, tökmindegy lesz, hogy éppen december van, február vagy március. Mi ma kardamom fagylalttal ettünk, ettől mindjárt tavasziasabb lett. Először furcsán nézett rám a család ("Fánkhoz fagylaltot???"), aztán felváltva kértek még egy kis fagyit, még egy kis fánkot.

Fánklabdák juharszirupban
(kb. 20 db)

120 ml langyos tej
20 g friss élesztő
30 g porcukor
300 g liszt
egy csipet só
35 g olvasztott vaj
3 tojássárga
100 ml juharszirup

1. Futtasd fel az élesztőt a tejben a porcukorral. Öntsd a csipet sóval elkevert liszthez, az olvasztott vajjal és a tojássárgával. Kb. 5 perc alatt gyúrj belőle sima, nem ragacsos tésztát. Takard le, és meleg helyen keleszd 50 percig.
2. Nyújts ki 1 cm vékonyra, és szaggass ki belőle kis kerek fánkokat (én 4 cm átmérőjű kiszúróval dolgoztam). Takard le megint, és pihentesd 40 percig.
3. Egy mély lábosban melegítsd 150-160 fokosra az olajat, és pár perc alatt süsd ki benne a fánkok mindkét oldalát, a második oldalnak egy perc is elég. Tedd papírtörlőre, és amikor még meleg, de már nem langyos, forgasd meg őket a juharszirupban. Várd meg, amíg kihűl!
Ha te is kardamom fagylalttal szeretnéd enni, használd ezt a receptet, csak hagyd ki a vaníliát, és még forralás előtt tegyél a tejbe és a tejszínbe 4-5 zöld kardamommagot, forrald fel, és lefedve hagyd benne negyed órát, aztán szűrd le, és folytasd a recept szerint.

fánk kelttészta juharszirup uzsonna középkezdő ebéd után

2012. február 26., vasárnap 16 komment

2012. február 26., vasárnap 16 komment

A nevető harmadik: Diós trüffeltorta


Csak semmi fakszni, ez a Dan Lepard-recept tökéletes, pont annyi erőfeszítést igényelt tőlem, amennyit még két fogás elkészítése után még be tudtam vállalni a szombati desszerthez, és azért mégiscsak lett egy tortánk ebéd utánra, ráadásul pont olyan lágy, krémes, amilyet imádok. Lisztmentes, hátha ez fontos információ valakinek.

Diós trüffeltorta
(12 szelet)

200 g étcsokoládé
100 g fehércsokoládé
200 g dió
150 g cukor
25 g holland kakaópor
250 g mascarpone
4 tojás

1. Egy 18 cm átmérőjű kapcsos tortaformát vajazz ki, és bélelj ki sütőpapírral. A sütőt melegítsd elő 140 fokra (légkeveréses).
2. Olvaszd meg a kétféle csokoládét, és hagyd szobahőmérsékletűre hűlni.
3. Tedd aprítóba a diót a cukorral és a kakaóval, daráld finomra.
4. Tedd keverőtálba a mascarponét, és add hozzá egyenként a tojásokat, keverd simára. Add hozzá a diós részt, aztán az olvasztott csokit. Ha ez is sima, mehet a formába.
5. Az eredeti recept szerint 75-90 percig kell sütni, szerintem 60 is elég. A lényeg, hogy a közepe remegős maradjon, mint a sajttortának. Ahogy hűl a torta, úgyis megszilárdul. Adj mellé tejszínhabot, mint a Sachernél.

Recept: Dan Lepard a Guardianen

karácsony dió csokoládé torta gluténmentes kezdőknek is ebéd után

2012. február 24., péntek 1 komment

2012. február 24., péntek 1 komment

Életmentő trükkök I.: Kuglóf narancsvirágsziruppal


Általában könyörtülenül a szemétbe dobom őket, de néha egy kis trükkel megmenekülnek az elbaltázott süteményeim is.
Ez a valójában francia briós tésztából készült kuglóf egy Ladurée-recept, és mint ilyen, sokkal többet vártam tőle. Majd egy napig kelesztettem (a 8 órás munkaidővel számolva), fejenállva, kézenállva, jobbról-balról, de minden igyekezetem és az isteni francia vajam ellenére is középszerű lett a végeredmény. A receptet a narancsvirágvízzel ízesített szirup mentette meg, ami önmagában is jó, ha az ember fejében van, a hasonló eredmények korrigálása végett. Ha jól emlékszem, a rum baba ötlete (de ugyanilyen a savarin is) éppen ilyen malőrből, egy szárazra sikerült kelttésztából született, azaz, hogy mentsék a menthetőt, egy kellemesen alkoholos, fűszeres sziruppal itatták át azt a süteményt, amit én már biztosan kidobtam volna. Nekik lett igazuk.
A Ladurée receptet leírom, hátha másnak jobban sikerül, és én szúrtam el valamit. Akkor szóljatok!

Kuglóf narancsvirágsziruppal
(kb. 12 kicsi vagy 2 nagy)

280 g liszt
40 g cukor
1 tk só
10 g friss élesztő
4 tojás
180 g vaj
150 g aranymazsola
egy marék mandulapehely

a sziruphoz:
500 ml víz
80 g cukor
1 tk narancsvirágvíz

1. Tedd egy keveretőlba vagy egy dagasztógépbe a lisztet a sóval, a cukorral és az elmorzsolt élesztővel. (A só és az élesztő közvetlenül ne érintkezzen.) Kezdd el keverni, és közben csorgasd hozzá a simára kevert tojásokat. Dagaszd, és ha a tészta már kezd elvágni a tál szélétől, add hozzá a felkockázott, puha vajat is. Nálam először itt dőlt meg a recept, mert bármennyit is dolgoztam rajta, a tésztám kezelhetetlenül ragadós volt, ezért még néhány kanálnyi lisztet szép lassan adogattam hozzá. Ha a tészta végre elválik az edény falától, tedd tiszta, kilisztezett tálba, hintsd meg a tetejét is liszttel, fedd le, és tedd meleg helyre kelni 2 és fél órára.
2. Fordítsd át a tésztát, és tedd át a hűtőbe újabb 2 és fél órára.
3. Vajazd ki a kuglófformákat, szórj az aljukra mandulát, és oszd el bennük a kivirgolt (szép kerekre formázott) tésztát. Tedd most megint meleg helyre 2 és fél órára.
4. Süsd meg 180 fokon, az idő méretfüggő.
5. A sziruphoz forrald fel a vizet a cukorral, és ha langyosra hűlt, add hozzá a narancsvirágvizet is. Ha a kuglófok megsültek, hagyd még 5 percig a formában hűlni, aztán forgasd meg őket a szirupban.

Recept: Ladurée Sucré

kávéhoz kuglóf kelttészta uzsonna középkezdő

2012. január 19., csütörtök 16 komment

2012. január 19., csütörtök 16 komment

Inkább fanyar: Máktorta


Bár az egyszerűség kedvéért máktortának hívom, inkább a fanyar ízek a dominálnak, az áfonyáé és a citromé. Mégis máktorta, mert az egész azzal indult, hogy a számomra ideális máktorta gondolata járt az eszemben már egy ideje, pontosan azóta, hogy a bejglisütésből megmaradt nagy mennyiségű mákkal szembesültem minden esetben, amikor a hűtő ajtaját kinyitottam. Ez a torta speciel nem oldotta meg a problémámat, legfeljebb, ha hirtelen tizet kéne lesütnöm belőle. Ti mit csináltok a mákkal, ha a mákosgubán, a mákostésztán és a mákos palacsintán már túl vagytok?



Máktorta
(14 szelet)

Az áfonyazseléhez:
225 g áfonya
40 g cukor
1 tk citromlé
2,5 db zselatinlap

A mák biscuithez:
92 g darált mák
42 g cukor
22 g liszt
2,5 tojás

62 g tojásfehérje
50 g cukor

A citrom mousse-hoz:
1 adag lemon curd
300 g tejszín
2 db zselatinlap

1 ek glükóz szirup

1. Melegítsd fel az áfonyát a cukorral és a citromlével egy lábosban, hogy egy kis levet engedjen, aztán turmixold le, és passzírozd át. A zselatint áztasd jéghideg vízbe 10 percre. Olvaszd fel a kifacsart zselatint néhány evőkanál áfonyapürével, majd keverd a többi áfonyához. Hagyd egy kicsit dermedni, aztán öntsd folpackkal kibélelt 20 cm átmérőjű törtakarikába. Tedd hűtőbe, hogy teljesen megdermedjen, vedd ki a formából, és tedd át a mélyhűtőbe.
2. A biscuithez tedd a cukrot, a lisztet és a tojást egy keverőtálba, és verd kb. 4 percig, hogy habos legyen. Forgasd bele a mákot. A tojásfehérjéből és a maradék cukorból verj lágy habot, és forgasd azt is a lisztes keverékbe. Kend ki egy sütőpapírral bélelt tepsire, és süsd 175 fokon 11 percig. Fordítsd ki egy másik sütőpapíros tepsire, és hagyd teljesen kihűlni. Húzd le róla a papírokat, és szúrd ki a süteményt egy 20 cm átmérőjű tortakarikával.
3. Verj lágy habot a tejszínből. Áztasd be a mousse-hoz szükséges zselatinlapokat jéghideg vízbe 10 percre, aztán olvaszd fel két evőkanál citromkrémmel. Tegyél félre 3 evőkanálnyit a lemon curdből, a többit pedig keverd össze a zselatinos krémmel. Forgasd össze a habbal. Tedd sima csöves habzsákba.
4. Eljött az idő, hogy összeállítsd a tortád. Egy 22 cm átmérőjű, 4 cm magas tortakarika alá tegyél sütőpapírt. Helyezd bele a mákos lapot. Nyomj rá 1 cm magas habot, tedd rá az áfonyazselét, fedd le még 1 cm habbal úgy, hogy a tetején maradjon kb. 2 mm hely még. Fagyaszd ki.
5. A félretett citromkrémet olvaszd fel egy nagy evőkanál glükózzal. Tedd a fagyott torta tetejére, és tedd vissza a fagyasztóba.
6. Vedd ki a tortát a hűtőből, és egy szakácsfáklyával olvaszd meg körben a szélét. Vedd ki a tortát a karikából, és hagyd a hűtőben kiolvadni.

szülinap torta mák citrom áfonya mousse vállalkozó szelleműeknek

2012. január 15., vasárnap 1 komment

2012. január 15., vasárnap 1 komment

Nem kell mindig édesség: Fetás csiga


Néhanapján sósat is szoktam sütni, bár felakkora örömet sem okoz, mintha édességet csinálnék. Megenni viszont ugyanolyan jól esik (főleg, ha még jön utána édesség).

Fetás csiga
(kb. 14 db)

50 g friss élesztő

25 g puha vaj
300 ml langyos víz
1 tk barnacukor
100 g teljes kiőrlésű búzaliszt
400 g kenyérliszt
1/2 tk morzsolt vagy friss oregánó
50 g apróra vágott dió
200 g fetasajt
egy marék fekete, magozott olajbogyó karikákra vágva
1 tojás, simára keverve

1. Futtasd fel az élesztőt a vízben a cukorral kb. 10 perc alatt.
2. Szitáld a kétféle lisztet és a sót egy tálba (a teljes kiőrlésű után tedd a tálba azt is, ami a szitában maradt). Add hozzá az oregánót. Öntsd rá az élesztős keveréket, és gyúrd simává. Add hozzá a diót is, aztán dögönyözd még 10 percig a tésztát. Tedd lisztezett tálba, szórd meg a tetejét is kevés liszttel. Meleg helyen, lefedve pihentesd egy órát.
3. Néhány mozdulattal püföld ki belőle a levegőt, aztán nyújtsd ki kb. 20x50 cm-es téglalappá (1 cm vastag lesz a tészta). Ha nehezen nyújtható, visszaugrik, akkor fedd le egy konyharuhával, és hagyd pihenni néhány percig. Ha kinyújtottad, morzsold rá a fetasajtot úgy, hogy a két hosszanti szélén hagyj 1 cm-es csíkot üresen. Szórd meg az olajbogyóval. Tehetsz bele aszalt paradicsomot is. Tekerd fel, és vágj belőle kb. 1,5 cm vastag csigákat. Kend meg a tojással, és keleszd meleg helyen egy órát.
4. Süsd 220 fokon 20 percig.

sós péksütemény kelttészta délutáni vendégség középkezdő

2012. január 13., péntek 2 komment

2012. január 13., péntek 2 komment

Ennyi: Gesztenyepüré


Kezdem kellemetlenül érezni magam, hogy egy vajkrémes csokitorta után van képem egy nyamvadt gesztenyepürét kiposztolni. Ugyanakkor nyilván mégis helyénvalónak érzem, hiszen valamiért éppen ezt teszem.

Jöjjön hát néhány dolog, amit ne tegyünk a gesztenyepürével:

Ne használjunk növényi tejszínt! Persze nemcsak most, hanem máskor se, de a gesztenyepürének tényleg a veleje a friss tejszínhab, ne tegyük tönkre. Ha megengedhetjük magunknak, friss tejszínből csináljuk a habot.

A tejszínbe ne rakjunk habfixálót! Minek? A hideg tejszínt anélkül is simán fel lehet verni, egyébként meg nem elvárás, hogy utána napokig úgy álljon, mint a cövek.

Ne elégedjünk meg a kész bolti gesztenyepürével! Azon igenis még dolgozni kell. Ha ízesítettet veszünk, semiképp se tegyünk hozzá még porcukrot és rumot, csak azért, hogy fellazítsuk, van abban elég rumaroma, és épp elég édes magában is. Én inkább vajat teszek hozzá, hogy ne legyen fűrészpor jellegű. A vajtól szájban olvadós lesz, azt pedig szeretjük. Nem várom el, hogy álljunk neki otthon saját pürét gyártani, bár biztos sokkal jobb, de ennyire azért nem érünk rá.
Állítólag minél világosabb egy bolti püré, annál kevesebb nem odaillő cuccot kevertek bele.

Ne díszítsük cukrozott fekete cseresznyével! Abszolút lejárt design, inkább tegyünk bele valami meglepőt. A kakaóbabos habcsók azért jó, mert a krémes és habos desszert ropogós textúrával egészíti ki.

Gesztenyepüré
(4 kicsi)

250 g mirelit, ízesített gesztenyepüré, kiolvasztva (a natúr jobb, de én egy ideje nem találok sehol)
100 g gesztenyekrém (konzerv formában ezt lehet kapni a Culinarisban, de elhagyható)
100 g puha vaj
1-2 ek narancslikőr
tejszínhab
habcsók (receptet lásd alább)

Keverd simára az első négy hozzávalót. Tegyük kb. 20 percre a hűtőbe, hogy ne legyen se túl lágy, se túl kemény, hanem jól formázható. Üvegtálkák aljára tegyél összetördelt habcsókot, nyomj rá gesztenyepürét, díszítsd tejszínhabbal, és további habcsókkal vagy kandírozott gesztenyével.

A habcsókhoz:
2 tojásfehérje
egy csipet só
45 g kristálycukor
50 g porcukor
2 ek kakaóbab töret (grué)

1. Közepes fokozaton verjünk lágy habot a tojásfehérjékből a sóval. Keverés közben kis részletekben adjuk hozzá a kristálycukrot, verjünk belőle kb. 2 perc alatt fényes, kemény habot. Adjuk hozzá a porcukrot is, és verjük további 1 percig. A végén forgassuk bele a kakaóbab töretet.
2. Sima csöves zsákból nyomjunk belőle csúcsos halmokat sütőpapírral bélelt tepsire, illetve húzzunk belőle csíkokat. Az utóbbiakat tördeljük majd a pohár aljára, az előbbiekkel pedig a desszert tetejét díszíthetjük.
3. Süssük 95 fokos (légkeverésesben 75 fokos) sütőben 2 és fél órát.

gesztenye tojásfehérje desszert kezdőknek is

2012. január 08., vasárnap 7 komment

2012. január 08., vasárnap 7 komment

Tipikus zsúros: Csokoládétorta

Majdnem minden gyerek csokoládétortát akar szülinapjára, viszont egyet sem láttam még, aki meg is ette volna. Az óvodai legendárium szerint az osanos fogy bent a legjobban. Nem tudom, ezek után még van-e értelme ezen a blogon bármit is írni, de ha már gyerek- és ízlésnevelésre adtuk a fejünket, és az igazi csokoládétorta mellett döntöttünk, legalább adjunk nekik rendeset. A vajkrém sem olyan rossz, mint amilyen ijesztően hangzik, csak éppen nem margarint kell porcukorral és kakaóporral összekeverni, rendes vaj, jó csokoládé és még egy kis trükk kell hozzá. Tésztának felejtsük el a kakaós piskótát. Hiszitek vagy sem, csakúgy, mint a mosakodásnál, egy kis melegvíz itt is csodákra képes.

Csokoládétorta
(12 szelet)

A tésztához:
200 g liszt
50 g holland kakaópor
1 tk szódabikarbóna
1/2 tk só
110 g puha vaj
250 g barnacukor
2 tojás
165 ml író (kefirrel vagy joghurttal helyettesíthető)
125 ml forró víz

1. Vajazz ki egy 20 cm átmérőjű kerek, kapcsos tortaformát. Az alját béleld ki sütőpapírral. A sütőt melegítsd elő 175 fokra (légkeverésest 155-re).
2. Szitáld egy tálba az első négy hozzávalót.
3. A vajat keverd ki simára, add hozzá a cukrot, és keverd tovább. Add hozzá a tojásokat egyenként.
4. Jöhetnek bele felváltva a száraz hozzávalók és az író. Kezdd a liszt harmadával, aztán folytasd az író felével és így tovább, az utolsó a liszt legyen. Végül dolgozd el benne a forró vizet is.
5. Öntsd az előkészített tortaformába, és süsd 70 percig. Akkor van kész, ha a beleszúrt fogpiszkálót tisztán tudod kihúzni belőle. Közben készíts elő egy sütőpapírral kibélelt tepsit, és ha megsült a torta, állítsd fejre rajta a formával együtt. Hagyd így kihűlni.
6. Vedd ki a formából, és tedd hideg helyre, hogy könnyen vágható legyen. Ha jól kihűlt, vágd egyenesre a tetejét, aztán a maradékot is vágd három egyforma lapra. Ezt egy hosszú, recés késsel (pl. egy kenyérvágó) érdemes csinálni. Először a késsel körbe be szoktam jelölni a vonalat, ami mentén később levágom, majd egyre mélyebbre süllyesztve a csík mentén a kést, a másik kezemmel folyamatosan forgatva a tortát, magabiztosan levágom a tetejét.

A krémhez:
170 g étcsokoládé
3 tojás
170 g cukor
1 ek holland kakaópor
340 g puha vaj

1. Olvaszd fel a csokoládét vízgőz fölött, aztán hagyd szobahőmérsékletűre hűlni.
2. Szintén vízgőz fölött, folyamatosan keverve, melegítsd fel a tojást a cukorral és a kakaóporral legalább 48, maximum 60 fokosra. Tedd keverőgépbe, és habosítsd fel, hogy szobahőmérsékletűre hűljön, a térfogata pedig a triplájára nőjön.
3. Add hozzá a vajat kockánként. Elsőre úgy tűnhet, hogy szétesik az egész, de ne aggódj, a végére összeáll. Ekkor keverd bele a csokoládét is.
4. Töltsd be a tortát rétegenként a krémmel, majd vond be kívülről is. Érdemes ezután hűtőbe tenni, aztán újra átkenni. Az alját díszítsd csokoládédarával. A tetején imádják a gyerekek a színes marcipángolyókat, de használhatsz akár kakaóporban megforgatott, natúr marcipángolyót is, hogy ne kelljen ételszínezékkel büntetned őket.

szülinap csokoládé torta középhaladó

2011. december 27., kedd 2 komment

2011. december 27., kedd 2 komment

Édes és savanyú: Citromkenyér mákkal





Pont a két ünnep közti otthon punnyadásra lett kitalálva.
Ez a sütemény egy francia pékségből és cukrászdából sem hiányozhat, mínusz mák, pedig ha tudnák, hogy mákkal mennyivel izgalmasabb.

Citromkenyér mákkal
(3 kicsi vagy 1 nagy)

másfél csésze liszt (ha mákosat csinálunk, ebből két evőkanál darált mák legyen)
1 tk sütőpor
egy csipet szódabikarbóna
1/2 tk só
1 és 1/8 csésze cukor
4 tojás
2 citrom héja lereszelve
1/8 csésze frissen facsart citromlé
225 g olvasztott, szobahőmérsékletű vaj
1/4 csésze tejföl

a sziruphoz:
1/3 csésze citromlé
1/3 csésze cukor

(1 csésze=250 ml)

1. Melegítsd elő a sütőt 175 fokra. Vajazz és lisztezz ki három kicsi vagy egy normál méretű szögletes kenyérformát. Az alját béleld ki sütőpapírral.
2. Az első öt hozzávalót tedd egy tálba.
3. A cukrot, a tojást, a citromhéjat és a citromlevet tedd aprítógépbe (igen, ezt valamiért ebben a legegyszerűbb összeállítani). Ha összekeverted, add hozzá az olvasztott vajat, aztán a tejfölt is.
4. Öntsd át a masszát a gépből egy tálba, és három részletben forgasd hozzá a lisztes keveréket. Tedd a formákba, süsd 15 percig, aztán vedd le a hőfokot 165 fokra, és süsd még 20 percig (ha kis formákról van szó, nagyobbaknál tovább).
5. Közben készítsd el a cukorból és a citromléből a szirupot. Egy lábosban forrald 3 percig. Ha a sütemény elkészült, várj öt percet, aztán borítsd ki a formából, szurkáld meg, és locsolgasd a sziruppal. Miután kihűlt, a tetejét megkentem a citromlekvárommal.

karácsony mák citrom uzsonna kezdőknek is

2011. december 23., péntek 2 komment

2011. december 23., péntek 2 komment

Rejtvény megfejtéssel: Ehető ajándékok

Ebben az üvegben meg vajon mi lehet?



Ez meg aztán pláne mi a csuda?


Az első addig könnyű, hogy valami csokis, de a látszat ellenére nem krém, hanem a kedvenc csokis süteményem, a Foodbeam-féle fondant-t sütöttem meg csodás üvegedényekben, kis gyömbérrel ízesítve, hogy adjunk a karácsonyi hangulatnak. Nem értem, miért mondják, hogy ez affél a la minute desszert (azaz amint elkészül, tálalni kell), direkt kipróbáltam, és szobahőn a közepe két napig simán folyós maradt. Hűtőben ne tárold, mert a rengeteg vaj és csoki miatt megkeményedik.
A második egy édes fűszer-mix, fűszerőrlőbe töltve. Van benne 70%-os belga csoki, kardamom, fahéj, vanília, chili, feketebors, kandiscukor, szegfűbors. Capuccinohoz, tejberizshez, forró csokihoz meg még egy csomó mindenhez oltári jó.

karácsony

2011. december 21., szerda 5 komment

2011. december 21., szerda 5 komment

Ha már muszáj: Bejgli


Hátha még nem sütöttétek meg, és jól jön néhány jótanács, én már vagy negyvenen túl vagyok mára.
Ez az én tuti receptem, csak a töltelékeket variálom. A képen egy mandulás-aszalt gyümölcsöst láttok.

1. Időben állj meg.
Mondhatnám úgy is, hogy ne keverd túl a tésztát. Ha géppel dolgozol, állítsd a leglassabb fokozatra, a dagasztókart használd. Ahogy összeállt, kapcsold ki, és ha még szükség van rá, folytasd kézzel. Ha eleve kézzel kezdted, figyelj rá, hogy a végén már csak szinte a csuklóddal gyúrd.
2. A hideg.
A bejgli tésztája ún. omlós élesztős, de attól, hogy élesztő van benne, még nem kell megkelnie, legalábbis sütés előtt nem. Soha ne keleszd meleg helyen, a bejglit csak hideg helyen kell pihentetni. A vaj, a zsír, a tej - minden legyek hideg, amikor hozzálátsz a gyúráshoz.
3. Az arányok.
Az ideális tészta:töltelék arány 1:1. Ettől még feelingre többnek fog tűnni a töltelék evéskor - szerintem mindenki ezt szereti -, viszont így talán nem reped meg sütés közben a tészta teteje.
4. Az a fránya repedés.
A tölteléked ne legyen túl folyós, különben lapos és repedt lesz a tésztát.
5. Mondom omlós.
Bármennyire is furán hangzik, a sertészsír jót tesz a tésztának. Margarint semmi esetre se használj, akkor se, ha az van a nagyi receptjében. Én egyértelműen a vaj-zsír kombóra szavazok.
6. Minta.
A szép fényes, erezett mintát úgy kapod, ha először lekened tojássárgával, pihenteted, hogy rászáradjon, jöhet a kenés a fehérjével, és egy újabb pihentetés. Ne kenegesd össze-vissza, határozott mozdulatokkal, egy vonással kend át.
7. Variáld.
Legalább a töltelékeket, hogy ne und magad halálra minden karácsonykor.

karácsony

2011. december 15., csütörtök 6 komment

2011. december 15., csütörtök 6 komment

Datolyás omlós: Meneinas


Én vagyok az egyetlen, aki baromira unja már a hókiflit? Ha te is velem unod, csináld utánam inkább ezt. Majdnem ugyanaz, de mégis üdítően más. Kellemes keleti ízvilág hanukarácsonyra, a multikulti, a szeretet és az elfogadás jegyében.

Meneinas
(12 db)

170 g datolya, kimagozva mérve, felaprítva
1 mandarin
1 ek vaj
50 g dió, aprítva
112 g puha vaj
1 ek cukor
1 ek tej
1/2 ek narancsvirágvíz
190 g liszt
1 tk sütőpor
egy csipet só
porcukor



1. Tedd a datolyát a vajjal egy kis lábosba, reszeld hozzá a mandarin héját, és adj hozzá 2 evőkanállal a levéből. Főzd pépessé úgy, hogy közben egy krumplinyomóval megdolgozod. Húzd le a tűzről, és add hozzá a felaprított diót. Hagyd kihűlni.
2. Keverd ki alaposan a vajat a cukorral, add hozzá a tejet és a narancsvirágvizet. Keverd bele a sütőporral és a sóval átszitált lisztet. Csak addig keverd, míg éppen összeáll a tészta, ettől lesz jó omlós. Azonnal dolgozhatsz vele.
3. Gyúrj 10 grammos golyókat a töltelékből. A tésztából én kb. 23-25 grammos labdákat gyúrtam, a közepére az ujjammal mélyedést csináltam, ebbe került a datolyagolyó, a széléről ráhajtogattam a tésztát, és a két tenyerem között labdává formáztam.
4. Tedd a süteményeket sütőpapírral bélelt tepsire, és az oldalt nyomkodd össze, hogy méhkaptár formát kapj. Tedd minimum fél órára hűvös helyre.
5. Melegítsd elő a sütőt 175 fokra, és süsd meg benne az aprósüteményeket 20 perc alatt. Elég, ha a talpuk megbarnul, egyébként a színük nem változik jó esetben.
6. Ha kivetted a sütőből, hagyd 5 percig hűlni, aztán forgasd meg porcukorban.

Recept: Alice Medrich: Chewy Gooey Crispy Crunchy

karácsony dió keksz datolya középkezdő petit fours

2011. december 13., kedd 5 komment

2011. december 13., kedd 5 komment

Vonzások és taszítások: Sós karamellás pattogatott kukorica


"És hányni lehet tőle?" - ezzel a kérdéssel indult a napunk valamivel több mint egy héttel ezelőtt a WAMP-on, amikor egy hirtelen (és mint nyomban kiderült, rossz) ötlettől vezérelve kóstoltatni kezdtük Grenadine barátnőmmel ezt a sós karamellás pattogatott kukoricát. Hogy mit válaszoltam rá? Semmit, csak elmorzsoltam egy könnycseppet azért a teáskanálnyi Le Paludier fleur de selért, amit már semmi vissza nem hozhat.
A lány aztán gyorsan odébállt, de sajna vitte magával az aznapi szerencsénket is. Miután konstatáltuk, hogy a furi popcornunkkal csak elriasztjuk az érdeklődőket, inkább a többi árus példáját követve, mi is apró cafatokra vágtuk néhány eredetileg tökéletesre formált süteményünket. Őszintén, én nem is értem, hogy van gusztusuk ezekhez a morzsákhoz az embereknek, de igaz, ami igaz, erre már a mi asztalunknál is támadt némi nyüzsgés.
De mindegy is, a mi helyzetünkön ez nem sokat javított. Később a rajtunk maradt macaronokat, rugelachot, barheszt stb.-t a barátoknak elosztogattuk. A vicc az, hogy mind közül a legnagyobb sikere végül éppen ennek a nyomorult pattogatott kukoricának volt.
Köszönet mindenkinek, aki mégis úgy gondolta, hogy érdemes megvásárolni a bizarrnak tűnő mindenféléinket!

Sós karamellás pattogatott kukorica

1 csomag pattogatni való kukorica, elkészítve
115 g vaj
1 csésze barnacukor
1 ek glükózszirup
1 ek melasz
1/4 tk fleur de sel
1/4 tk szódabikarbóna

1. Egy mély lábosban olvaszd meg a vajat, add hozzá a cukrot, a glükózt és a melaszt. Forrósítsd fel 115 fokra, és tedd bele a sót és a szódabikarbónát is. Ne lepődj meg, habozni fog.
2. A pattogatott kukoricát tedd egy mély, sütőpapírral bélelt tepsire. Öntsd rá a karamellt.
3. Tedd 130 fokos sütőbe 15 percre, forgasd át a kukoricát, aztán süsd még 20 percig.
4. Ha kivetted a sütőből, terítsd ki egy szintén sütőpapírral bélelt, nagy, lapos tepsire, hogy ne álljon nagyon össze a pattogatott kukorica, miközben hűl, és a karamell megszilárdul.

Recept: Baked Explorationsből egy lebutított változat, mert az egyszerűbb néha jobb

karamell nasi popcorn haladóknak

süti beállítások módosítása