KezdőKözépkezdőHaladóKözéphaladóVállalkozó szelleműeknek

edesem-uzlet.jpg

2015. szeptember 09., szerda 1 komment

2015. szeptember 09., szerda 1 komment

Szórd meg: Focaccia kékszőlővel és rozmaringgal

focaccia_szolo_kicsi1.jpg

Most meséljek arról, hogy milyen érzés álmaidat valóra váltva egy cukrászdát indítani? Jó. Nagyon jó. Még annál is jobb. Éppen ezért a blogolás jelentősége eltörpül mellette. Bármilyen hálás is vagyok a blognak és a közönségének, mert nélkülük ma a bolt (általában így hívom magamban, a "bolt") sem lenne sehol, az igazság az, hogy szívesen sütök még két süteményt, mint hogy alaposan körbefotózzak egyet. 

Továbbra is az lelkesít, hogy mindig újabb és újabb recepteket próbáljak vagy találjak ki, és még mindig nem lettem receptirigy, ne féljetek. Így fél év után (március közepén indult a bolt) remélhetőleg lesz már rá időm, hogy újra rendszeresen blogoljak, habár ezt már a múltkor is megígértem, és nem tudtam betartani. Igyekezni fogok, mert megérdemlitek. 

focaccia_szolo_kicsi2.jpg

Focaccia kékszőlővel és rozmaringgal

40 g friss élesztő

440 g langyos víz

1 tk cukor

180 ml extra szűz olívaolaj

780 g liszt

2 tk só

400 g Otelló szőlő

4 ág friss rozmaring

 1. Begyúrhatod kézzel is, de én mindig gépet használok. Az élesztőt elmorzsolom a víz felében, hozzáadom a cukrot, és meleg helyen felfuttatom. 

2. A keverőgép táljában összekeverem a lisztet a sóval, hozzáöntök 120 ml-t az olajból, a felfuttatott élesztőt és a maradék vizet. Alaposan kidagasztom, hogy szép, fényes tésztát kapjak. Kiveszem a tálból, és kézzel, lisztezett felületen kigömbölyítem. 

3. Egy mély tál aljába olívaolajat csepegtetek, megforgatom benne a tésztát, folpackkal lefedem, és meleg helyen 1-1,5 óra alatt a duplájára kelesztem. 

4. Egy tepsire sütőpapírt teszek, meglocsolom a maradék olívaolaj felével. Ráteszem a tésztát, és szétnyomkodom, hogy felvegye a tepsi méretét. Az ujjaimmal megnyomkodom, hogy nyomot hagyjon benne. Rászórom a megtisztított gyümölcsöt, a rozmaringágról letépkedett leveleket, és ráöntöm, ami még maradt az olajból. 

5. 230 fokos (légkeverésesben 210) sütőben 25 perc alatt elkészül. A focacciaban a legjobb, hogy úgy működik, mert a kedvenc pizzarecepted. Ha van egy jó alapod, bármit szórhatsz rá, mindig imádni fogod. 

Recept: Williams-Sonoma nyomán (az eredeti recept egy éjszakát a  hűtőben pihenteti a tésztát, nekem enélkül is elég jó lett)

sós szőlő gyümölcsös olívaolaj rozmaring kelttészta kezdőknek is

2015. április 07., kedd 7 komment

2015. április 07., kedd 7 komment

Újra itt a nyitás után! A tökéletes melaszos gyömbérkeksz és rozslisztes sós csokis keksz

repedes_keksz_kicsi_1.jpg

Miután megnyitottam az Édesem cukrászdámat, már azt hittem, soha többé nem lesz rá időm, hogy recepteket pakoljak fel ide. Márpedig azt semmiképpen sem szerettem volna, hogy ennek így, itt vége legyen!

Az első pillanattól kezdve olyan csodálatos érdeklődést kísérte az indulást, ami egészen meghatott. A hozzám közel állóknak elárultam: erre egyáltalán nem számítottam. Azt hittem, majd szépen, lassan elindulunk, aztán remélhetőleg egyre jobban csörgedezik majd a kis üzlet. Ehhez képest már első nap rengetegen látogattak el hozzánk, ami óriási örömöt és sok-sok munkát jelentett nekem. 

Az első pár napban nem is bírtuk tartani a lépést, már kora délutánra teljesen lefogytunk, és csak néhány árválkodó keksz várta a hozzánk látogatókat - ez viszont nagy szomorúsággal töltött el, mert tudtam, hogy sokan messziről érkeztek. A legrosszabb a gyerekek csalódottsága volt, akik már rákészültek, hogy finom sütiket kapnak, ehelyett az üres pult várta őket (volt akit sós karamellás brownie szélekkel kárpótoltam, és nagyon hálás is volt érte!). Itt és most bocsánatot kérek mindenkitől, aki eljött hozzám, és nem jutott neki süti!

Mostanra kicsit belerázódott a csapat, és talán már nem olyan könnyű minket kifosztani. Az is igaz, hogy a konyhát nem tömegtermelésre terveztem, ezért konkrét fizikai és mennyiségi korlátai vannak a gyártásnak. Ez utóbbi szó már önmagában is furcsa, mert én egyáltalán nem gyártásnak fogom fel a dolgot. A műhelyt - a süteményekhez méltóan - háziasnak terveztem. Olyan légkört szerettem volna teremteni magamnak, mintha az otthonomban sütnék, és ott látnám vendégül a hozzám ellátogatókat.

Egy icipici helyről van szó, összesen 27 nm (igen, a vendégtérrel együtt!), és minden sütemény helyben készül. Vannak, akik elszomorodnak, ha nem tudnak leülni - igen, ez sajnos benne van a pakliban, mivel egyetlen bárasztalnak és egy kis pletykapadnak jutott itt hely, habár a kezdetekkor még ennyivel sem terveztünk, de szerencsére meggondoltuk magunkat.  

Sokan kérdezték, hogy ezután is el fogom-e árulni a titkos hozzávalókat, és az a helyzet, hogy lehet, hogy én vagyok a város legbalekabb cukrásza, de igen, ezután sem tartom majd meg magamnak a legjobb recepteket. Nagy részét én is mástól veszem kölcsön, ezt sosem titkoltam, a receptek végén mindig feltüntetem a forrásaimat. Azt nem ígérem, hogy minden, a boltban árult sütemény receptje felkerül majd ide, de igyekezni fogok, hogy ne hanyagoljam el ezt a blogot, aminek eddig rengeteget köszönhetek. 

Ha el szeretnétek látogatni az Édesembe, itt találtok meg minket:

1024 Bp., Tizedes u. 1. (bejárat a Kis Rókus utca felől, a Millenáris Park oldalsó bejáratával szemben)

Nyitva tartás: 

Szerda-csütörtök-péntek 9-18

Szombat-vasárnap 10-18

Hétfőn és kedden zárva

 

Nagyon boldog vagyok, mert ők már írtak rólunk: 

Házisáfrány 

Chili & Vanilia

Fűszer és Lélek

 

És íme ennek a két, tökéletesen repedezett keksznek a receptje: 

Melaszos gyömbérkeksz

(kb. 20 db)

115 g puha vaj

100 g kristálycukor

80 g nádcukor (vagy Muscovado)

1 db tojás

115 g melasz

1 ek méz

1/2 vaníliarúd kikapart magjai

egy ujjnyi friss gyömbér megpucolva és finomra reszelve

325 g liszt

egy csipet só

1,5 tk szódabikarbóna

1,5 tk őrölt fahéj

1/2 tk őrölt gyömbér

1/4 tk őrölt szegfűszeg

1/8 tk őrölt fekete bors

fahéj és cukor a hempergetéshez

1. A vajat és a cukrot géppel krémesre keverem. 

2. Hozzáadom a tojást, a melaszt, a vaníliát, a mézet és a gyömbért. 

3. A lisztet átszitálom a száraz hozzávalókkal. Ezt is a többihez keverem. Egy éjszakára, de minimum 2 órára hűtőbe teszem. 

4. A sütőt 180 fokra előmelegítem, és három tepsire sütőpapírt terítek. 

5. Kb. 35 grammos golyókat gyúrok a masszából, a fahéjas cukorba hempergetem, és egymástól 5 centi távolságra a papírra teszem őket. 10 perc alatt megsütöm. Csak akkor veszem le a papírról, ha már kihűlt. 

Recept: Gimme Some Oven

 

Rozslisztes sós csokis keksz

(kb. 20 db)

225 g étcsokoládé

30 g vaj

90 g rozsliszt

1/2 tk sütőpor

1/4 tk só

2 tojás

150 g nádcukor vagy Muscovado cukor

Maldon sópehely a szóráshoz

1. A csokit és a vajat vízgőz fölött vagy mikróban összeolvasztom. 

2. A lisztet, a sót és a sütőport összekeverem. 

3. A tojást a cukorral jó alaposan felverem, hogy világos, kb. tejeskávé színe legyen. 

4. Az olvasztott csokis vajat óvatosan beleforgatom, aztán ugyanígy teszek a liszttel is. 

5. 30 percre hűtőbe teszem, aztán egy fagylaltos kanállal kiadagolom a masszát sütőpapírral bélelt tepsikre. Mindegyiket megszórom egy kevés sópehellyel. 

6. 175 fokon 10 percig sütöm. 

Recept: Apt. 2B Baking Co.

 

Ezek a kekszek Miele sütőben sültek ilyen tökéletesre. (x)

csokoládé cukrászda keksz gyömbér melasz kezdőknek is

2015. március 09., hétfő 7 komment

2015. március 09., hétfő 7 komment

Csak a házi: Meggyes pite 2.0 (laktózmentes)

meggyes_pite_kicsi.jpg

Sokkal egészségesebb, mint az eredeti, és ráadásul nincs egy óra, mire elkészül. Na ezeket az újításokat szeretem én. Meg a láthatóan emberi kéz alkotta házi sütiket. A házi süti menő! A kuglóf, a pite, a keksz, a kalács! Süssetek otthon sokat! (Mondom ezt úgy, hogy most nyitok cukrászdát ;-)

Meggyes pite 2.0

(kb. 30 db kis kocka)

250 g zabpehely

120 g búza finomliszt + 1 ek

120 g teljes kiőrlésű búzaliszt

200 g nádcukor

1 tk szódabikarbóna

1/2 tk só

175 g kókuszzsír, felolvasztva

2 db tojás

50 g étcsokoládé, apróra vágva

250 g magozott meggy (télen mirelit vagy nyáron friss)

1. Egy kb. 25x35 cm-es tepsit kikenek kókuszzsírral, és kibélelem sütőpapírral. 

2. Egy keverőtálban összekeverem a zabpelyhet, a kétféle lisztet (a plusz egy evőkanálnyit későbbre tartogatom), a cukrot, a szódabikarbónát és a sót. 

3. Egy másik tálban eldolgozom a felolvasztott kókuszzsírt a tojásokkal. A száraz hozzávalókhoz öntöm, és elkeverem. 

4. A massza felét a tepsi aljára simítom. A meggyet megforgatom az 1 evőkanálnyi lisztben. A lisztes meggyet a tésztára szórom, és így teszek a csokikockákkal is. A maradék zabos masszát egyenletesen a tetejére szórom, és finoman lesimítom. 

5. 175 fokos (légkeverésesben 155 fokos) sütőben 30 percig sütöm. Megvárom, hogy kihűljön, akkor szeletelem fel. 

Recept: Half Baked Harvest

meggy pite sütemény piknik csokoládés laktózmentes zabpehely uzsonna kezdőknek is

2015. március 03., kedd 4 komment

2015. március 03., kedd 4 komment

Puha keksz: Mogyorós-banános tallér

mogyoros_bananos_taller_kicsi.jpg

Férfiasan bevallom, hogy csináltam már ropogós, ragacsos, szájban olvadós kekszet, de puhát valahogy még sose sikerült. Ez talán nem is igazi keksz, éppen ezért inkább csak tallérnak neveztem el. Az amerikaiaknak teljesen igazuk van, hogy tejet isznak a kekszekhez, ehhez például kifejezetten kötelező. Pedig nem is keksz.

Mogyorós-banános tallér

(kb. 30 db)

240 g liszt

1 tk sütőpor

1/2 tk kukorica keményítő

1/2 tk só

1/4 tk szódabikarbóna

1/4 tk fahéj

115 g puha vaj

100 g nádcukor

1 db tojás 

1 db banán, pépesítve

125 g krémes mogyoróvaj (peanut butter)

1. A sütőt előmelegítem 175 fokra (légkeverésest 155-re). Sütőpapírral kibélelek 2 tepsit. 

2. A lisztet átszitálom a sütőporral, a sóval, a fahéjjal, a szódabikarbónával és a kukorica keményítővel. 

3. A vajat keverőgépbe teszem, és egy percig, magas fokozaton keverem a cukorral. Eldolgozom benne a tojást, majd a banánt és a mogyoróvajat is. 

4. Egy szilikon spatulával beleforgatom a lisztet. Evőkanálnyi golyókat formázok a masszából, és egymástól min. 4 cm távolságra a sütőpapírra teszem őket. 

5. Egy villával egymásra merőleges bemélyedéseket nyomok a kekszekre.

6. 10 percig sütöm. Akkor veszem le a papírról, ha már kihűltek. 

Recept: Gimme Some Oven

banán keksz piknik mogyoróvaj uzsonna kezdőknek is

2015. február 26., csütörtök 2 komment

2015. február 26., csütörtök 2 komment

Olvadj! Diós-kakaós mini kuglóf

dsc_0398_kicsi_1.jpg

Próbáld meg úgy megsütni, hogy a közepe olvadós maradjon! Aztán, amikor valaki beleharap, és már éppen szólni akarna neked, hogy "hé, ennek nyers maradt a közepe!", akkor inkább nem szól egy szót sem, csak eszi tovább, mert rájön, hogy ennél jobb nem is lehetne.

Nem állítom, hogy könnyű eltalálni ezt a pont jó állapotot, de nagyot veszíteni nem tudsz rajta, maximum rendesen átsül az egész, és lesz egy elég jó diós-kakaós kuglófod. Azt azért még inspirációként mindenképpen elmondom, hogy ha mégis sikerül a kísérlet, és olvadós marad a közepe, az majdnem olyan lesz, mintha diós Nutellával töltötted volna meg. Pedig nem is. Ígérem, ez a mi kis titkunk marad örökre. 

Diós-kakaós mini kuglóf

(5 db)

75 g darált dió

120 g liszt

1/2 tk só

100 g porcukor

35 g holland kakaó + a formához

140 g puha vaj

100 g cukor

75 g nádcukor

2 db egész tojás és 2 db sárgája

60 ml olaj (pl. napraforgó, olíva)

1. Egy mini kuglófforma mélyedéseit kivajazom, és kakaóporral megszórom (mintha kilisztezném, csak épp kakaóval). A sütőt 175 fokra (légkeverésest 155-re) előmelegítem. 

2. A diót elkeverem a liszttel és a sóval, a porcukrot pedig a kakaóval szitálom át. 

3. A vajat keverőgépbe teszem, és alaposan kikeverem a kétféle cukorral. Hozzáadom a tojásokat, és épp csak elkeverem. Így teszek az olajjal is. Most jöhet a cukros kakaó is.

4. Kiveszem a tálat a gépből, és egy spatulával eldolgozom benne a maradék diós hozzávalókat. 

5. A forma mélyedéseibe adagolom a masszát, kb. 2/3-ad részig ér mindenhol. 35 perc alatt megsütöm, de azért az ujjammal óvatosan ellenőrzöm, hogy pont annyira lehet-e puha a belseje, amennyire én azt szeretném. A sütőből kivéve is fog még sülni a közepe magában egy kicsit. Mindenesetre a tűpróba itt most nem igazán használható. 

6. Hagyom a formában teljesen kihűlni, és csak ezután fordítom ki belőle. 

A fotón látható cake toppereket a Scrapcake Studio készítette. 

dió csokoládé sütemény kuglóf kezdőknek is délutáni vendégség

2015. február 21., szombat 1 komment

2015. február 21., szombat 1 komment

Csupa vidám hangulatban: Desszertasztalok

 dsc_0367_kicsi.jpg

Játszottunk egy kicsit a Scrapcake Studióval: én megsütöttem, ők pedig bohém, arany és csajos hangulatot varázsoltak az édességeim köré. Most megmutatom nektek, mire is jutottunk együtt!

Amikor a Scrapcake-es lányokkal elkezdtünk beszélgetni a koncepcióról, a sütemények kapcsán fontosnak láttam néhány alapelvet lefektetni, mintegy magam előtt is. Az egyik ilyen elvem az volt, hogy a mi desszertasztalainkon egyik süteményben sem lesz ételfesték. A másik fontos szempontnak azt tartottam, hogy megmutassuk: igaz, hogy a színes, fondános torták, macaronok és cake popok is szépen mutatnak, és akár finomak is lehetnek, de talán ha kilépünk a megszokott sémákból, sokkal izgalmasabb kompozíciókat is létre tudunk hozni. 

Kezdjük a bohém desszertasztallal, amit leginkább egy nagyon vagány, laza, nem erőlködős esküvőn tudnék elképzelni. 

dsc_0393_kicsi.jpg

A bohém asztalról az egyik kedvenc részletem ez a színes pékzsinegekből összeállított cake topper volt, ami a nutellás-habos szülinapi tortán díszelgett. Ezen a fotón pont jól látszik, hogy milyen jól passzolt a falra illesztett, mindenféle vidám selyempapírból kivágott háttér dekorációhoz. Szeretem ezt a kicsit hippis feelinget!

dsc_0398_kicsi_1.jpg

 A tollpihék is ezt a hippis hangulatot vitték tovább, a régi, kicsit már megbarnult könyvlapok, a nagypapától örökölt bőrönd, a családi örökségből megmaradt fényképezőgép a bőr tokkal mind-mind jól harmonizáltak a főleg csokis sütijeimmel. Ízre és állagra talán ezt az olvadós közepű, egyszemélyes kuglóf vitte a prímet.

dsc_0400_kicsi.jpg

Nálunk nagy családi kedvenc ez a porcukros puffancs, ami kívülről leginkább egy puszedlire hasonlít, ízre viszont egy kicsit sem. Valójában egy csokis keksz, amit a házi chai fűszerkeverékemmel szoktam felturbózni. 

dsc_0497_kicsi.jpg

Eredetileg azt gondoltam magamról, hogy nem vagyok a cukiságok nagy rajongója, de ez az asztal rácáfolt erre, miután ez lett a kedvencem. A fehér szín dominanciája és lágysága miatt jól illik egy könnyed esküvőre, a rózsaszín és a sárga pedig egy kislány napsütéses szülinapi zsúrjára emlékeztet. 

dsc_0466_kicsi.jpg

Imádom, ahogy a scrapcake-es lányok a papírral bánnak! Ez a túlburjánzó teáskanna erről mindent elárul! A rózsaalakú, mandulaliszttel készült málnás friand receptjét már korábban is láthattátok a blogon, itt megtaláljátok. 

 dsc_0469_kicsi.jpg

A belül ragacsos, kívül roppanós pavlovák nagyon jól tükrözték a dekoráció lágyságát és könnyedségét. Ezen a fotón pont nem látszik, de a pavlovák alatt, a csatos üvegekben a szintén eperrel, habcsókkal és tejszínhabbal készült eton messek figyelnek. 

dsc_0467_kicsi_1.jpg

És lám, az epres-kardamomos pucér torta, amit az előző posztomban is láttatok már, sőt, a receptjét is elárultam. Ennél szebb tortadíszeket el sem tudnék képzelni a kislányom szülinapjára! Ha ilyet kapna, biztosan nem hiányolná a tortáról a marcipán Elzát a Jégvarázsból. 

dsc_0534_kicsi.jpg

A harmadik desszertasztal sikerült a legelegánsabbra. A Scrapcake nagy kedvence a fekete-fehér koncepció, én pedig az arany elemeknek - az aranyra fújt gyertyának, a csatos üvegek körüli képkereteknek, az aranyra festett, vázaként funkcionáló befőttes üvegnek - örültem nagyon. 

dsc_0503_kicsi.jpg

És lám-lám, a desszertasztalokon megszokott macaronokról és a cake popokról könnyedén le tudtam mondani, de a cupcake-ektől nem tudok elszakadni. És mit szóltok a cake toppernek szolgáló papír masnikhoz? 

dsc_0519_kicsi.jpg

Talán jobban látszanak ezek a papírból összeállított cupcake (most inkább habcsók) tartók az egész asztalt bemutató fotón, de az talán itt is kiderül, hogy milyen tökéletes munkával készültek. Természetesen kézzel! Körülötte a tányéron apró madeleine-neket és kuglófokat láttok. 

dsc_0515_kicsi.jpg

Nagy mániám a csatos üveg, itt például mogyoróvajas-tejcsokis puding került bele. Itt jól látszik, hogy a koncepciót nem bíztuk a véletlenre: minden passzol mindenhez. 

dsc_0518_kicsi.jpg

A fehér vászonként szolgáló naked cake-nek minden jól áll. Úgy tűnik, a selyempapír pompomok idén sem fognak kimenni a divatból, pontosabban, ha jól és kreatívan használják, még mindig képes újszerűen hatni. 

Szeressétek a desszertasztalainkat úgy, ahogy mi szerettük elkészíteni! Ha valamilyen ünnepi alkalomból szükségetek lenne egyre, ne habozzatok értesíteni minket róla! :-) 

torta ünnepi desszertasztal

2015. február 17., kedd 2 komment

2015. február 17., kedd 2 komment

Pucér torta: Epres-kardamomos szülinapi torta

dsc_0467_kicsi.jpg

Csak a belső számít - mondanám, ha kívül csúnya lenne, de nem az. Itt nem árulunk zsákbamacskát, nem lehet eltüntetni a tortát több kiló színes cukorkészítmény alá, amit itt látsz, az maga a csupasz valóság. Vagy hívhatjuk torta minimalizmusnak is. 

Először a Momofuku Milk Bar zseniális cukrásza, Christina Tosi kezdett pucér tortákat készíteni szülinapokra, esküvőkre. Az ő verziója - ellentétben azzal, amit most én csináltam - egyáltalán nincs kívül lekenve, és így a torta minden egyes rétege tökéletesen látszik. Ő ráadásul volt annyira vagány, hogy nem ragaszkodott az eksüvői torták hagyományos ízvilágához, és kitalálta például a sós perec tortát barnasör ganache-sal, A Momofukunál most a rendelhető legkisebb esküvői torta is 400 dollárba kerül. 

Arról szó nincs, hogy ezeket a minimál tortákat ne lehetne valahogy dekorálni. Naná, hogy lehet, de még hogy! Élővirággal vagy személyes, az esemény hangulatához illő papírdekorációkkal csodákat lehet tenni, anélkül, hogy egy ehetetlen, ételfestékes cukorréteggel csapnánk agyon az egyébként isteni finom süteményt. 

Ez a tortafotó egy desszertasztal fotózás részlete, amiből hamarosan majd többet is megmutatok. A süteményeket természetesen én készítettem, a csodaszép papírdekoráció pedig a Scrapcake Studio munkája. 

dsc_0518.jpg

Epres-kardamomos szülinapi torta

(14 szelet)

a tésztához*: 

300 g puha vaj

300 g kristálycukor

6 db tojás

300 g finomliszt

2 tk sütőpor

egy csipet só

1 tk őrölt kardamom

a töltelékhez: 

1 kis üveg házi eperlekvár

másfél adag vaníliás vajkrém**

*Ez nem egy túlságosan szofisztikált tészta, viszont nagyon könnyen kezelhető, nem kényes, és mivel jó masszív, a szállítást is jól bírja. 

**Ne félj, ez nem a porcukorral összekevert margarin, csak kattints a korábbi receptemre, és minden kiderül. Imádom, mert nagyon könnyű dolgozni vele. 

1. A sütőt előmelegítem 180 fokra (légkeverésest 160-ra). Három darab, kb. 18 cm átmérőjű tortakarikát kivajazok, az alját kibélelem sütőpapírral. 

2. A vajat alaposan kikeverem a cukorral, egyenként hozzáadom a tojásokat, majd végül a sütőporral, sóval és fűszerrel elkevert lisztet. 

3. A masszát egyenlően elosztom a három tortakarika között, és kb. 45 perc alatt készre sütöm. 

4. Amíg a torta hűl, elkészítem a krémet a recept szerint, majd habzsákba töltöm. 

5. A tortákat kiveszem a karikákból, és egy recés késsel a tetejüket egyenesre vágom. 

6. Az egyik tésztaréteget egy tányérra teszem a vágott felével felfelé. A krémmel egy kört rajzolok körben a torta szélére. Belülre kerül a lekvár, majd rá ismét krém. Lefedem a második tortaréteggel, szintén a vágott felével felfelé. Erre is ugyanúgy a lekvár és a krém kerül.

7. A harmadik tésztaréteget már fejjel lefelé, azaz a vágott felével lefelé teszem a tetejére. Körben a tortát lekenem vékonyan a krémmel. Egy-két órára a hűtőbe teszem, hogy jól összeálljon, és könnyen szeletelhető legyen. 

A tészta receptje: Peggy Porschentől

születésnap torta eper vanília lekvár középkezdő

2015. február 10., kedd 1 komment

2015. február 10., kedd 1 komment

Ropogós tetővel: Rozslisztes csokitorta

rozs_csokitorta_kicsi_1.jpg

Már egy kevés rozsliszt is fenekestül felforgat egy szokványos csokitortát. Szokványos csokitorta persze nincs, pláne nem nálam. Egészség tudatosoknak ki lehet próbálni a receptet csak rozsliszttel is, de akkor mindenképpen több tejföl és joghurt kell bele. Félek, hogy elég szigorú íze és állaga lesz, de hátha. 

A ropogós morzsás tető pont hozzátesz még egy kis pluszt, díszítésnek pedig a nutellás és sima tejszínhab elhagyhatatlan. A habokból tegyünk félre, tálaláskor jól fog jönni! 

Rozslisztes csokitorta ropogós tetővel

(12 szelet)

az alaphoz: 

170 g puha vaj

100 g kristály cukor

60 g nádcukor

2 tojás

90 g finomliszt

115 g teljes kiőrlésű rozsliszt

50 g holland kakaópor

1 tk sütőpor

3/4 tk szódabikarbóna

3/4 tk só

140 g tejföl

140 g görög joghurt

100 g étcsokoládé, felkockázva

a morzsához: 

65 g nádcukor

30 g finomliszt

40 g rozsliszt

20 g törökmogyoró, durvára vágva

2 ek holland kakaópor

1/4 tk só

55 g hideg vaj, felkockázva

a díszítéshez: tejszínhab, nutellás tejszínhab és mogyoró

1. A sütőt előmelegítem 175 fokra (légkeverésest 155-re). Egy 23 cm átmérőjű tortakarikát kivajazok, az alját kibélelem sütőpapírral. 

2. A vajat alaposan kikeverem a kétféle cukorral, ha géppel csinálom, ez kb. 5 percet jelent. 

3. Egyesével hozzáadom a tojásokat, simára keverem. 

4. A liszteket átszitálom a kakaóval, a sütőporral, a szódabikarbónával és a sóval. Eldolgozom a cukros-tojásos vajban. 

5. A tejföl és a görög joghurtot egy kis kancsóba teszem. A lisztes résszel felváltva a vaja részhez adagolom, két részletben. 

6. Beleforgatom az étcsokit is, és az előkészített formába öntöm, a tetejét lesimítom. 

7. A morzsához a száraz hozzávalókat egy keverőtálba teszem. Elmorzsolom benne a vajat, majd a torta tetejére szórom. 

8. Kb. 50 perc alatt megsütöm. A csokitortákkal úgy vagyok, hogy inkább legyen kevésbé átsült, mint már száraz. Tűpróbával érdemes megnézni, hogy megsült-e. 

9. Ha már kihűlt, kiveszem a formából, és a tetejére csókokat nyomok a kétféle habból, aztán még félbevágott mogyoróval is díszítem. 

Recept: Bon Appétit

 

csokoládé torta mogyoró nutella kezdőknek is délutáni vendégség

2015. február 04., szerda 2 komment

2015. február 04., szerda 2 komment

A szelet az szelet: Matcha blondie

 matcha_blondie_1.jpg

Aki nem szereti az édeset, az most ne figyeljen ide! A blondie ugye az egy olyan brownie, ami étcsokoládé helyett fehércsokival készül, innentől szerintem mindenki el tudja képzelni, miről beszélek. 

Mint a legtöbb szelet sütinek (gondoljunk például a zserbóra!), ennek is a karamellizálódott széle a legjobb. Komolyan fontolóra vettem, hogy a cukrászdámban külön adagokban széleket is fogok árulni. Szerintem jobb magában megenni, mintha több naposan egy kókuszgolyóban vagy cake popban végeznék. 

Matcha blondie

(16 szelet)

 240 + 30 g fehér csokoládé

110 g vaj

150 g cukor

3 tojás

80 g liszt

3 tk matcha tea por

egy csipet só

30 g mandula, megpirítva, durvára vágva

 porcukor a tetejére

1. A sütőt előmelegítem 200 fokra, és egy kb. 20x20 cm-es szögletes formát kivajazok. 

2. A 240 g csokit felaprítom, és a felkockázott vajjal együtt, vízfürdő fölött felolvasztom. Belekeverem a cukrot is, hogy kicsit felolvadjon. 

3. Ha már nem forró a massza, egyesével eldolgozom benne a tojásokat. 

4. A lisztet összekeverem a matcha porral és a sóval, és ezt is a masszához adom. Végül elkeverem benne a mandulát és a maradék csokit apróra vágva. 

5. 10 percig sütöm, aztán egy alufóliát borítok rá, hogy ne égjen meg a teteje. 20 percig sütöm lefedve. 

6. Megvárom, hogy kihűljön, akkor porcukrozom és felkockázom. 

Recept: Twigg Studios

tea brownie fehércsokoládé kezdőknek is délutáni vendégség

2015. január 27., kedd Szólj hozzá!

2015. január 27., kedd 0 hozzászólás

Sós, de nem pogácsa: Kecskesajtos-fehérboros quiche

quiche_1.jpg

Elismerem, hogy egy cukrászdában jól jön, ha találsz mindig sósat is, de biztos vagyok benne, hogy nem kell mindig pogácsának lennie. 

Vannak helyek már Budapesten is, ahol ez evidens, lásd pl. á table! Boulangerie, itt mindig többféle quiche-ből lehet választani. Én szeretem a grissinit, a scone-okat és a házi sós krékereket is, de a klasszikus sós vágottal a világból ki lehet űzni (habár nem állítom, hogy valódi vajjal és izgalmasabb fűszerezéssel ne lehetne abból is kihozni valamit). 

Mivel már alakítgatom a hamarosan nyíló cukrászdám kínálatát, eszembe jutott ez a kecskesajtos quiche. 

Kecskesajtos-fehérboros quiche

(1 db 12-szeletes vagy 6 db a képen látható méretből)

a sós omlós tésztához: 

150 g hideg vaj

300 g liszt

1/2 tk só

1 és 1/2 tk ecet

85 ml jéghideg víz

a töltelékhez: 

150 ml tejszín

150 g puha, morzsolható kecskesajt

40 ml száraz fehérbor

2 db tojás

1 kk kakukkfű

só, bors

rukkola a tálaláshoz

1. A vajat felkockázom, és elmorzsolom a liszttel és a sóval. Beleöntöm az ecetes vizet, és a lehető legkevesebb mozdulattal összegyúrom. Koronggá lapítom, és minimum 4 órára, de akár egy napra hűtőbe teszem. 

2. 20 perccel azelőtt, hogy használnám, előveszem a tésztát. Ha már formázható állagú, kb. 4 mm vékonyra nyújtom, és kibélelem vele a formá(i)mat, amit előzőleg vékonyan kivajaztam. A formákat a hűtőbe teszem. 

3. Közben elkészítem a tölteléket. A tejszínt felforralom, belekeverem a sajtot, hogy felolvadjon, és beleöntöm a fehérbort is. 

4. A tojásokat nagyon habosra keverem, és beleforgatom a tejszínes keveréket, sózom, borsozom, megszórom kakukkfűvel. Hagyom langyosra hűlni. 

5. 180 fokos (légkeverésesben 160) sütőben 10 percig vakon sütöm a tésztát, aztán kiveszem a sütőpapírt és a nehezéket belőle, beleöntöm a tölteléket, és még fél órát sütöm. 

6. Ha már kihűlt, kiveszem a formából, és friss salátával, rukkolával tálalom. 

Recept: Bourke Street Bakery

sajt sós tart uzsonna omlós tészta vacsora vendégség középkezdő

2015. január 22., csütörtök 6 komment

2015. január 22., csütörtök 6 komment

Szánj rá időt: Almatorta vaníliakrémmel

almatorta_1.jpg

Hogy mi fogott meg ebben az almatortában? Megtetszett, hogy a vaníliakrémmel együtt sül meg + a fehérboros almakompót, ami a közepén figyel. 

Almatorta vaníliakrémmel

(12 szelet)

a vaníliakrémhez: 

300 ml teljes tej

60 ml desszertbor

1/2 vaníliarúd

110 g kristálycukor

5 db tojássárga

20 g búza finomliszt

10 g kukoricakeményítő

a kompóthoz: 

330 g kristálycukor

180 ml víz

75 ml desszertbor

5 db alma

1 db citrom leve

a tortához: 

280 g kristálycukor

200 g puha vaj

2 egész tojás + 1 sárgája

375 g liszt

2 tk sütőpor

1/2 tk só

1 és 1/2 tk őrölt fahéj

150 g tejföl

1 db alma

1 csomag vaníliás cukor

1. A vaníliakrémhez előkészítek egy kb. 20 cm átmérőjű tortakarikát vagy szilikonformát. Ha olyan karikát használok, aminek nincs alja, kibélelem folpackkal, és egy tálcára teszem. 

2. A tejet felforralom a borral, a vaníliarúddal és a kikapart magjaival, valamint a cukor felével. 

3. Kikeverem a sárgákat a maradék cukorral, a liszttel és a keményítővel. 

4. A forró tejet lassan a tojásokhoz öntöm, és közben folyamatosan keverem. Visszaöntöm az egészet a lábosba, és folyamatos kevergetés mellett besűrítem. 

5. Az előkészített formába kanalazom, és hideg helyre teszem min. 3 órára, hogy megdermedjen.

6. A kompóthoz felteszem főni a cukrot a vízzel. Az almákat meghámozom, 8-felé vágom, és a sziruphoz adom. Beleöntöm a bort és a citrom levét is. 

7. 15 percig főzöm, hogy sziruppá sűrűsödjön az alma körül a folyadék. Hagyom kihűlni, aztán leszűröm. A levét félreteszem a tálaláshoz. 

8. Ha a kompót és a vaníliakrém is kihűlt, előveszek egy 23 cm átmérőjű tortaformát. Kivajazom, az alját kibélelem sütőpapírral.

9. A tésztájához a cukrot alaposan kikeverem a vajjal. Hozzáadom a tojásokat. 

10. A lisztet elkeverem a sütőporral, a fahéjjal és a sóval. A tejföllel felváltva, két részletben a vajas részhez keverem. 

11. A forma aljára simítom a tészta felét. Erre teszem a vaníliakrémet, arra pedig a kompótot. Rákanalazom a maradék tésztát, és ezt is elsimítom. 

12. Az almákat lehelet vékonyra gyalulom, és elrendezem a torta tetején. Nem érdemes túl sokat rátenni, mert nem sül át rendesen a torta teteje. Megszórom a vaníliás cukorral. 

13. 180 fokon (légkeverésesben 160 fokon) 1 óra 45 percig sütöm. Ha túlságosan megbarnulna, sütés közben letakarom alufóliával. 

14. Ha megsült, várok fél órát, aztán kiveszem a formából. Langyosan is elég jó, hidegen meg pláne. Tálaláskor meglocsolom a maradék almasziruppal. 

Recept: Gourmet Traveller

 

alma torta gyümölcsös vanília haladóknak délutáni vendégség

2015. január 20., kedd 8 komment

2015. január 20., kedd 8 komment

Nincs olajszag: Oreo fánk

oreo_donut.jpg

Kicseleztem a fánkot, és nem olajban sütöttem meg. Hiába, mindig mondom én, hogy a szilikonformák jók. Olaj azért így is került bele zsiradékként, de ha az egészségre hajtasz, nyugodtan használhatsz helyette kókuszolajat.

Nem szeretnélek becsapni, ezért nem állítom, hogy versenybe szállhatna egy igazán jó szalagos fánkkal, de azért megjárja. Ráadásul sokkal tovább puha és friss marad. A szalagossal az a baj, hogy fél nap múlva már állott olaj íze van, és még ki is szárad. 

Oreo fánk

(12 db közepes vagy 8 db nagy - nekem közepes méretű formám van)

a tésztájához: 

90 g liszt

40 g holland kakaó

70 g nádcukor

1/2 tk szódabikarbóna

1/2 tk sütőpor

1/2 tk só

1 db tojás

80 ml tej

60 ml olaj

2 tk ecet

1 tk vanília kivonat

4 db Oreo keksz + 2 a tetejére

a mázhoz: 

125 g krémsajt

100 g porcukor

1-2 ek tej

1 tk vanília kivonat

1. A sütőt előmelegítem 175 fokra (légkeverésest 155-re). Előkészítem a fánksütő formákat (lehet szilikon vagy más is). 

2. Egy edényben összekeverem a száraz hozzávalókat, egy másikban a nedveseket. A nedveset eldolgozom a szárazban. A kekszeket mozsárban összetöröm, és a 4 darabot a masszához adom. 

3. Habzsákba töltöm, és a formákba adagolom úgy, hogy kb. 3/4-ig töltöm a mélyedéseket. 12 perc alatt meg is sül. 

4. A mázhoz a krémsajtot kikeverem a porcukorral és a vaníliával. Felöntöm annyit tejjel, hogy pont eléggé, de nem túlságosan híg mázat kapjak. Kanálról a kihűlt fánkok tetejére csurgatom a mázat, ha kell, elkenem. A maradék kekszeket is összetöröm, és a mázra szórom. 

Recept: Broma Bakery

fánk sütemény krémsajt kakaópor kezdőknek is

2015. január 18., vasárnap Szólj hozzá!

2015. január 18., vasárnap 0 hozzászólás

Habcsók reneszánsz: Csokicsíkos pavlova

pavlova_csoki_kokusz1.jpg

Pár harapás csak ez a pavlova, de micsoda pár harapás! Ne felejtsd el, hogy miután összeállítottad, gyorsan meg kell enni, különben a hab eláztatja a roppanós habcsókot! 

pavlova_csoki_kokusz2.jpg

Csokicsíkos pavlova

(kb. 15 db)

a habcsókhoz: 

150 g étcsokoládé

3 tojásfehérje

150 g kristálycukor

2 ek porcukor

1/2 tk ecet

a narancsos habhoz: 

1 ek kristálycukor

1/2 narancs finomra reszelt héja

200 ml habtejszín

frissen reszelt kókusz a tálaláshoz

1. A sütőt előmelegítem 135 fokra (légkeverésest 115-re). Két tepsit kibélelek sütőpapírral. 

2. A csokit megolvasztom, és hagyom visszahűlni szoba-hőmérsékletűre. 

3. A tojásfehérjékből lágy habot verek, hozzáadom a kétféle cukrot és az ecetet, és kemény habbá verem az egészet. 

4. A tetejére csurgatom az olvasztott csoki felét, de nem keverem bele! Egy evőkanálnyi adagokban a tepsire teszem a habot. Ha a tetejéről elfogyott csoki, ráöntöm a maradékot is, és tovább adagolom a habot a kanállal. 

5. 45 percig sütöm a habcsókokat, aztán hagyom kihűlni. 

6. A habhoz a narancshéjat az ujjaimmal összemorzsolom a cukorral. A tejszínhez adom, és kemény habbá verem. 

7. Minden habcsók tetejére teszek egy-egy kanál narancsos habot, a legtetejére pedig egy kis friss kókuszt. 

Habcsók recept: Bakers Royale

 

csokoládé kókusz tojásfehérje desszert gluténmentes habcsók középkezdő

2015. január 12., hétfő 1 komment

2015. január 12., hétfő 1 komment

Hasznos dolgok: Dupla vaníliás cupcake levendulasziruppal

vanilia_cupcake.jpg

Elárulom nektek a tortadekorálásra használható legjobb vajkrém receptet. Nem, nem a porcukrot kell a vajjal kikeverni, ennyire egyszerűen nem ússzátok meg. Az a legjobb benne, hogy az ízesítési lehetőségek száma végtelen, kipróbálhatod például málnapürével vagy pisztácia kivonattal is. Az elkészítésénél van egy pont, amikor legszívesebb az egészet a kukába hajítanád úgy, ahogy van, na akkor tarts ki. Legkönnyebben egy álló mixerben készíthető el, aminek a habverő mellett van lapátkarja (krémkeverője) is. 

Nekem kicsit unalmas lett volna a vaníliakrém önmagában, ezért találtam ki hozzá ezt a levendulás, lime-os szirupot. Meglocsolhatod vele a frissen kisült, még meleg muffint, vagy használhatod úgy, mint én most, csak lazán a már krémmel díszített cupcake tetejére locsolva. 

Dupla vaníliás cupcake levendulasziruppal

(12 db)

a muffinhoz: 

150 g kristálycukor

230 g búza finomliszt

8 g sütőpor

4 g szódabikarbóna

egy csipet só

50 g olvasztott vaj

135 g tej

40 g tejföl

1 tk vaníliakivonat vagy 1/2 vaníliarúd magjai kikaparva

1 db tojás

a vajkrémhez: 

3 tojásfehérje

100 g cukor

225 g szoba-hőmérsékletű vaj

1/2 vaníliarúd kikapart magjai

a sziruphoz: 

50 g cukor

50 g víz

1 kk szárított levendula

1/2 lime 

1. A sütőt előmelegítem 175 fokra. Egy muffintepsi mélyedéseit kibélelem papírkapszlikkal. 

2. Egy tálban összekeverem a száraz hozzávalókat, a közepébe csinálok egy mélyedést.

3. Egy kancsóban elkeverem a nedves hozzávalókat, és a szárazakhoz öntöm. Simára dolgozom. Elosztom a muffintepsi mélyedéseiben úgy, hogy mindegyikbe kb. 2/3-adig jusson. 

4. 20 percig sütöm, aztán hagyom kihűlni. 

5. Közben elkészítem a krémet. Egy lábosban vizet forralok, hogy vízgőz fölött felmelegítsem a tojásfehérjéket a cukorral. A cukornak el kell olvadnia, kb. 50 fokig kell melegíteni. 

6. Átteszem egy robotgépbe, és kihűlésig habbá verem. 

7. Átváltok a krémkeverő karra, és kockánként hozzáadom a szoba-hőmérsékletű vajat. Eleinte úgy tűnhet, mintha szétesett volna a hab, de ha nem adjuk fel, akkor előbb-utóbb összeáll. 

8. Habzsákba töltöm, és feldíszítem vele a muffinokat. 

9. A sziruphoz felforralom a cukrot a vízzel, hozzáadom a levendulát és a lime levét, és hagyom így kihűlni. Leszűröm, és a cupcake-ek tetejére csurgatom. 

muffin levendula vanília sütemény cupcake középhaladó

2015. január 09., péntek Szólj hozzá!

2015. január 09., péntek 0 hozzászólás

Téli délutánok sütije: Sütőtökös kuglóf

sutotok_kuglof_1.jpg

Nem szoktam visszafogni magam, ha sütőformák vásárlásáról van szó. Enélkül például ez a sütemény is csak egy sima kuglóf lenne, habár nem tagadom, hogy a kuglófok hangulata engem mindig elvarázsolt. 

Ilyen formából lehet kapni méregdrágát fémből, vagy negyedannyiért ugyanazt szilikonból. Mivel én nagyon rajongója vagy a szilikonnak, nem okozott törést az életemben, hogy az olcsóbbal kellett beérnem. Hozzáteszem, hogy bár ezeket rém egyszerű használni, a nagymama régi kuglófformáinál jobbat nem nagyon tudok elképzelni. Szerencsés, akinek maradt belőle! 

Sütőtökös kuglóf

(12 szelet)

225 g puha vaj

250 g cukor

3 tojás

280 g liszt

2 tk sütőpor

1 tk szódabikarbóna

2 tk chai fűszerkeverék

1/4 tk só

425 g sütőtök, megsütve, megpucolva, pürésítve mérve

80 g natúr joghurt

80 g tej

a mázhoz: 

100 g porcukor

5-6 ek tejszín

pár csepp narancsolaj

1. A sütőt előmelegítem 175 fokra (légkeverésest 155-re), és előkészítek egy kuglófformát. Ha nem szilikon, kivajazom és kilisztezem. 

2. A vajat alaposan kikeverem a cukorral (ez géppel kb. 3 perc). 

3. Egyesével hozzáadom a tojásokat, de épp csak addig keverem, amíg muszáj. 

4. A lisztet átszitálom a többi száraz hozzávalóval. 

5. A tököt, a joghurtot és a tejet simára keverem. 

6. A masszához keverem a lisztes és a sütőtökös részt felváltva. A liszt 3 részletben megy bele, a nedves 2-ben, és a liszttel kezdek és végzek is. 

7. A formába kanalazom a masszát, a tetejét elsimítom. Kb. 1 órát sütöm, tűpróbával ellenőrzöm, hogy megsült-e. 

8. Hagyom a kuglófot a formában kihűlni, csak ezután borítom ki belőle. 

9. A mázhoz kikeverem a porcukrot annyi tejszínnel, hogy kicsit folyós állagú legyen. Belekeverem a narancsolajat is. A kihűlt kuglóf tetejére csurgatom. 

Recept: Gimme Some Oven

sütőtök zöldség sütemény kuglóf kezdőknek is délutáni vendégség

2015. január 04., vasárnap Szólj hozzá!

2015. január 04., vasárnap 0 hozzászólás

Buborékok: Mokka ekler

bubble_eclair1.jpg

A legismertebb ekler kávés, ez inkább mokkás. Nem nevezhető szokványosnak, sem a formáját, sem a töltelékét, sem a díszítését tekintve. A kávés ekler hosszúkás, kávés cukrászkrémet rejt, a máza pedig csokoládés fondant.

Ez egy pihekönnyű változat, a buborékforma pedig csak egy kis játék. Így hasonlít a franciák egyik kedvenc nasijára, a chouquette-re és a mi képviselőfánkunkra, de egy kicsit emlékeztet az olasz profiterolra is. 

bubble_eclair2.jpg

bubble_eclair3.jpg

Mokka ekler

(11 db)

az égetett tésztához: 

90 g tej

90 g víz

85 g vaj

3/4 ek cukor

1/4 tk só

100 g liszt

3 db tojás + 1 a kenéshez

süthető cukor

a krémhez: 

300 g mascarpone

200 ml habtejszín

4 ek porcukor

1 presszókávé, hidegen

1 ek cukrozatlan kakaópor

1. A sütőt előmelegítem 220 fokra (légkeverésest 200-ra), és sütőpapírral kibélelek két tepsit. 

2. Felforralom a tejet a vízzel, a vajjal, a sóval és a cukorral. Amikor már rendesen forr, belezuttyantom a lisztet. 

3. Leresztelem, azaz 1-2 percig főzöm, hogy kifőzzek belőle egy kis nedvességet, hogy könnyebben felvegye majd a tojásokat. Fényes gombóccá áll össze, az edény alján pedig egy kis pörcréteg képződik. 

4. Átteszem egy keverőgépbe, és egyenként hozzákeverem a tojásokat. Eleinte úgy néz ki, mintha szétesne a tészta, de a végére összeáll. Nem muszáj keverőgépet használni, egy fakanál is megteszi, csak erő kell hozzá. 

5. Ha már szép sima a masszám, habzsákba töltöm, amibe előzőleg nagy lyukú, sima csövet teszek. 

6. Kb. 3 cm átmérőjű félgömböket nyomok a tepsikre úgy, hogy hármasával összeérjenek. A tetejüket lekenem a simára kevert tojással, és megszórom a cukorral. 

7. A sütőbe teszem, és a hőfokot azonnal leveszem 190-re (légkeveréses sütőben 170-re). 30 percig sütöm. 

8. Amíg kihűl, elkészítem a krémet. A mascarponét felverem a tejszínnel és a porcukorral. Óvatosan beleforgatom a kávé és a kakaó keverékét (a kakaót még a forró kávéban érdemes feloldani). 

9. Csillagcsöves habzsákba töltöm a krémet. Az eklereket félbevágom, és megtöltöm a krémmel. 

Recept: Dorie Greenspan: Baking Chez Moi

kávé mascarpone sütemény desszert középhaladó forrázott tészta

2014. december 31., szerda 1 komment

2014. december 31., szerda 1 komment

Édes-sós snack: Marokkói fűszeres magvak

spice_nuts.jpg

Ezt kínáld ma a pezsgő mellé! Válogass össze mindenféle magot, aztán pirítsd meg mézzel és fűszerekkel, sózd, cukrozd! 

Marokkói fűszeres magvak

250 g mandula, kesudió, dió, törökmogyoró vegyesen 

2 ek méz

2 ek marokkói fűszerkeverék

2 ek nádcukor

1/2 tk só

a marokkói fűszerkeverékhez: 

2 tk római kömény

1,5 tk őrölt fahéj

1 tk őrölt koriander

1/2 tk chilipor

1/2 tk őrölt paprika

1/4 tk őrölt gyömbér

1/8 tk frissen őrölt bors

1/4 tk őrölt szegfűbors 

1. A sütőt előmelegítem 160 fokra (légkeverésest 140-re). Egy tepsire sütőpapírt terítek. 

2. A magokat a tepsire öntöm, és 10 percig sütöm. 

3. A fűszereket összekeverem, és mézzel egy percig melegítem. 

4. A mézes fűszereket a magvakra öntöm, összekeverem. 

5. 30 percig pirítom így, de 10 percenként átkeverem. 

6. Ha kivettem, várok 4 percet, aztán rászórom a cukrot és a sót, újra átkeverem. 

Recept: Girl Versus Dough

dió mandula gluténmentes snack kezdőknek is

2014. december 29., hétfő 7 komment

2014. december 29., hétfő 7 komment

Itt az idő: Whiskey pite

whiskey_pite.jpg

Ez az igazi ünnepi sütemény! Csoki, csoki, csoki, bourbon whiskey és meringue. Mikor máskor csinálnánk meg, ha nem most, egy lépésnyire az újévtől? 

Az eredeti recept nekem túl masszív volt, ezért csökkentettem (magamra egyáltalán nem jellemzően) a csokoládé, a keményítő és az alkohol mennyiségét is. Ahogy a fotómon is látszik, ezt a pitét úgy kell elképzelni, hogy alul egy masszív csokoládéréteg van, amit megkoronáz az órási, pehelykönnyű, karamell ízű tojásfehérjehab. 

Whiskey pite

(10 szelet)

a kekszréteghez: 

200 g kakaós keksz

90 g olvasztott vaj

a csokikrémhez: 

120 g teljes tej (3,5%-os)

170 g habtejszín

200 g étcsokoládé

90 g nádcukor

15 g étkezési keményítő

60 g bourbon whiskey

4 tojás, szétválasztva

a meringue-hez: 

120 g víz

260 g kristálycukor

1/2 tk borkő

1. A kekszet ledarálom, és összekeverem a vajjal. Egy piteforma aljára és szélére simítom egy evőkanál hátának a segítségével. 30 percre hűtőbe teszem. 

2. A tejet a tejszínnel felforralom. 

3. A csokit apróra vágom. 

4. A tojások sárgáját kikeverem a cukorral, a whiskey-vel és a keményítővel. 

5. Lassan hozzácsorgatom a forró tejet, miközben a tojásos részt folyamatosan keverem. Visszaöntöm az egészet a lábosba, és kevergetve felforralom. Forrás után még egy-két percig főzöm, hogy biztosan jól besűrűsödjön, és ne maradjon keményítő íze. 

6. Beleszórom a csokit, és simára keverem. Előfordulhat, hogy ilyenkor a krémem ikrásnak tűnik, de nem foglalkozom vele, mert dermedés után egyáltalán nem lehet érezni az állagán. 

7. A kekszrétegre öntöm, a tetejét lesimítom. Minimum 4 órára hűtőbe teszem. 

8. Ha a puding kifagyott, elkészítem a meringue-et. A vizet felforralom 230 g cukorral. világos karamellre főzöm. Közben a tojásfehérjéket lágy habbá verem, hozzáadom a borkövet és a maradék cukrot, és kemény habot verek belőle. Hozzácsurgatom a karamellt is, elkeverem.  

9. A habot pite tetejére kanalazom. A szakács fáklyával megégetem itt-ott. 

Recept eredetije: Donna Hay

alkohol csokoládé pite sütemény karamell középhaladó délutáni vendégség

2014. december 24., szerda Szólj hozzá!

2014. december 24., szerda 0 hozzászólás

Last minute: Almáspite granola

applepie_granola.jpg

Na még gyorsan valakinek ajándékba egy isteni finom müzli? Annyira egészséges, hogy egyből az újévi fogadalomhoz is passzol! 

Almáspite granola

200 g zabpehely

40 g pattogatott amaránt

180 g dió

50 g tökmag

1,5 evőkanál őrölt fahéj

1 tk só

185 ml juharszirup (vagy méz)

3 ek olívaolaj

150 g aszalt almakarika

1. A sütőt előmelegítem 180 fokra (légkeverésest 160-ra), és előkészítek egy mély tepsit. 

2. Az első 6 hozzávalót keverőtálba teszem. 

3. A juharszirupot összekeverem az olajjal. 

4. A száraz hozzávalókra öntöm, és 20 percre a sütőbe teszem, de félúton átkeverem. 

5. Közben az almát felkockázom. Ha letelt a 20 perc, a müzlihez keverem, és még 5 percig sütöm. 

Recept: The Sugar Hit

alma karácsony dió zabpehely müzli kezdőknek is ehető ajándék

2014. december 19., péntek Szólj hozzá!

2014. december 19., péntek 0 hozzászólás

Mütyűrökkel: Gesztenyés-meggyes fatörzs (gluténmentes)

fatorzs1.jpg

A fatörzs nálunk is ismert sütemény, mégsem hoz minket annyira lázba pont karácsonykor, mint az amerikaiakat és a franciákat. Utóbbiak egészen magas fokra emelték ennek a művészetét, erre a linkre kattintva megnézhetitek az erről szóló Pinterest albumom. Gyönyörködjetek! 

Ha esetleg olyan egyszerű földi halandók vagytok, mint én, és nem a nagy francia cukrászatok idei bûche de Noël kollekcióit akarjátok lekoppintani, csináljátok meg ezt a gesztenyés-meggyeset. Nálam kicsit túláradt a csokoládé, és így utólag azt javaslom, hogy inkább tegyetek dupla annyi gesztenye tölteléket belülre, és hagyjátok el a töltelékből a csokikrémet. Kívülre viszont mindenképpen tegyetek, hogy a jellegzetes fa mintázatot tudjátok produkálni. Ha a gesztenyepürére szeretnétek inkább hajazni, tehettek tölteléknek a gesztenye mellé egy kis mascarponés tejszínhabot is.

Az viszont elengedhetetlen, hogy mindenféle műanyag karácsonyi bigyót szurkáljatok bele kívülről, fenyőfát, mikulást, szánkót, ilyesmiket, tényleg csak a fantázia szabhat határt. Én csináltam már hozzá habcsókból gombát is, de állítólag az túl élethűre sikeredett. Ha ti mégis szeretnétek vele megpróbálkozni, itt találtok hozzá receptet. 

fatorzs2.jpg

Meggyes-gesztenyés fatörzs

(10 szelet)

a tésztához: 

6 db tojás, szétválasztva

egy csipet só

120 g nádcukor

50 g kakaópor

70 g darált mogyoró

30 g olvasztott vaj

a kandírozott meggyhez: 

200 g mirelit meggy

100 g kristálycukor

a gesztenyetöltelékhez: 

250 g mirelit gesztenyepüré, kiengedve

150 g puha vaj

a csokoládékrémhez: 

75 g étcsokoládé

75 g tejcsokoládé

125 ml habtejszín

1 ek méz v. glükóz

125 ml puha vaj

1. Egy tepsit kibélelek sütőpapírral, a sütőt előmelegítem 180 fokra (légkeverésest 160-ra). 

2. A tojások fehérjét kemény habbá verem a cukor 2/3-ad részével és a sóval. A sárgáját is világosra keverem a maradék cukorral. A fehérjét óvatosan a sárgájába forgatom. 

3. A kakaóport átszitálom, elkeverem a mogyoróval, és a tojásokhoz adom, de úgy, hogy a habot semmiképpen se törjem össze. 

4. Az előkészített lapra simítom, és kb. 14 percig sütöm. 

5. Közben a meggyet felteszem főni, és amikor már egy kis levet eresztett, hozzáadom a cukrot, és egészen sziruposra főzöm. Ha kész, hagyom kihűlni, aztán lecsöpögtetem a levét, mert külön-külön lesz rájuk szükségem. 

6. A kiengedett gesztenyepürét kikeverem a vajjal. Fontos, hogy egyforma hőmérsékletűek legyenek, hogy ez könnyen menjen. 

7. A csokikrémhez apróra vágom a kétféle csokit. A tejszínt felforralom a mézzel vagy a glükózzal, és a csokira öntöm. Hagyom, hogy szoba-hőmérsékletűre hűljön, aztán kikeverem a vajjal. 

8. Ha a tésztám kihűlt, átfordítom egy másik sütőpapírra, és ecsettel felviszem rá a meggy levét. Ha túl sűrű lenne, egy kis forró vízzel higítom. 

9. Rákenem egyenletesen a gesztenyekrémet, aztán (nem muszáj) egy vékony rétegben a csokikrémet is. Megszórom a meggyel. Feltekerem, és egy órára hűtőbe teszem. 

10. Megkenem kívülről a maradék csokikrémmel. Már lehet is enni, mert szerintem szoba-hőmérsékletűen a legfinomabb. 

meggy karácsony csokoládé gesztenye gluténmentes középhaladó

süti beállítások módosítása