KezdőKözépkezdőHaladóKözéphaladóVállalkozó szelleműeknek

edesem-uzlet.jpg

2011. január 01., szombat 2 komment

2011. január 01., szombat 2 komment

Best of keksz VI.: A teljes kiőrlés


Aki kicsit is ismer, tudja, hogy sem biocsaj, sem egészségmániás nem vagyok. Most mégis kísérleteztem egy kicsit a teljes kiőrlésű liszttel, de még véletlenül sem azért, mert esetleg egészségesebb lehet, mint a sima liszt. Engem inkább az izgatott, hogy ad-e valami pluszt egy keksz textúrájához, ha nem a finomított lisztet használom. És igen, adott. Az egyik kifejezetten izgalmasabb lett, mint az eredetije.
Háromféle kekszet sütöttem: egy pisztáciás-mandulás biscottit és egy vörösáfonyás-kakaóbabos-mandulás sablé-szerű kekszet az új Alice Medrich-könyvből, egy chocolate chip cookie-t pedig a Konyhanaplón találtam, ami mostanában nagy kedvencem. A blognak már az alapötlete is abszurd (dokumentálni a napi menüt), az pedig még abszurdabb, hogy van, aki ezt szívesen el is olvassa. Ezek után nem lepődtem meg rajta, hogy a három keksz közül ez lett a legtutibb.

Teljes kiőrlésű chocolate chip cookie
(kb. 20 db)

3 csésze teljes kiőrlésű búzaliszt
1 1/2 tk sütőpor
1 tk szódabikarbóna
1 1/2 tk só
225 g puha vaj (az eredeti recept szerint hideg kellett volna)
1 csésze sötétbarna cukor
1 csésze kristálycukor
2 tojás
1 tk vanília
225 g étcsokoládé felkockázva
(1 csésze=250 ml)

1. Melegítsd elő a sütőt 175 fokra (a légkeverésest 155-re). Teríts sütőpapírt 3 tepsire.
2. Keverd össze a lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát és a sót egy tálban.
3. Egy nagyobb tálban keverd ki géppel a vajat a cukrokkal, add hozzá egyenként a tojásokat, majd a vaníliát.
4. Forgasd bele a lisztet, szórd bele a csokoládét, és azt is keverd bele.
5. Egy fagylaltadagolóval tegyél kis halmokat a sütőpapírra egymástól 4-5 cm-re (nekem egy tepsire 7 keksz fért). Süsd 16-20 percig.

Recept: én a Konyhanaplón találtam, ő Orangette-nél, aki viszont Kim Boyce Good to the Grain c. könyvét használta

csokoládé keksz teljes kiőrlésű liszt kezdőknek is

2010. december 29., szerda 6 komment

2010. december 29., szerda 6 komment

A szeretet határai: Fondant au chocolat


Annyira jó volt karácsonykor ezt a nempöcsölős, tökéletes süteményt feltálalni! Macaron meg pont volt itthon.
Soha nem felejtem el, azt a huszonnegyedikét, amikor délben még bonbonokat mártogattam... Fenébe a kézzel készített ajándékokkal! Nekem is csak egyszer van karácsony az évben. Meg jobban is szoktak örülni, ha készpénzért vásárolok valamit.
Recept Foodbeamnél.

karácsony csokoládé torta kezdőknek is

2010. december 20., hétfő 11 komment

2010. december 20., hétfő 11 komment

Honnan merre: Mandula-narancs fatörzs


Amikor kevesebb mint egy éve először jöttek hozzám a Blikk Nők Konyhától desszertet fotózni, egy fél ördögi csokoládétortával és egy darabka aszott angyaltortával vártam őket. A fél azért lett fél, mert a másik fele az összeállításnál darabjaira esett szét, az aszott pedig azért lett aszott, mert úgy beleragadt a formába, hogy alig bírtam kibányászni belőle. A két blikkes Áginak azóta is hálás vagyok érte, hogy szemrebbenés nélkül lefotózták a mesterműveimet, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy torta fél, egy másik pedig még csak az sem.
Innen persze csak felfelé volt, olyannyira, hogy a karácsonyi szám címlapján az én fatörzsem eresztett gyökeret.

bnk

2010. december 14., kedd 4 komment

2010. december 14., kedd 4 komment

Giccshangulat: Brownie és mézeskalács cupcake



Ha nemcsak néznétek, de meg is csinálnátok, receptet a Gasztrotippen találtok. Ha csak megennétek, na azon nem tudok segíteni.

cupcake

2010. december 11., szombat 5 komment

2010. december 11., szombat 5 komment

Minek nevezzelek? Stollen koszorú


Mert valójában se nem stollen, se nem koszorú, inkább egy kellemes kalács karácsony tájékára. Van benne pisztácia, marcipán, alkohol és jófajta aszalt gyümölcs - mi más kellhet még a téli boldogsághoz?
Recept a Good Foodról. Ha valaki hozzám hasonlóan nem vágyik monumentális kocsikerékre, ossza a tésztát háromfelé, és csináljon kisebb kalácsokat, legalább jut ajándékba is.

karácsony kalács uzsonna középhaladó teához

2010. november 30., kedd 6 komment

2010. november 30., kedd 6 komment

Csináld magad: Sütőtök fagylalt tökmag pralinéval


Állítólag az Alabárdosban fantasztikus sütőtök desszert van, a legjobb az egészben a tökmagolajos fagylalt. Amíg nem jutok el megkóstolni, ezzel kell beérnem, valahogy csak elvegetálok majd. (Habár ugyanennyi erővel azt is megcsinálhattam volna, na mindegy.)

Sütőtök fagylalt
(1 literhez)

220 ml tej
125 ml habtejszín
50 g cukor
3 tojássárga
20 g sötétbarna cukor
kb. 300 g sült sütőtök
őrölt gyömbér, fahéj, kardamom, ahogy jólesik
egy csipet só

1. Egy lábosban forrald fel a tejet, a habtejszínt és a cukrot.
2. A tojássárgákat egy másik tálban keverd simára, öntsd rá a tejes rész felét, de közben kevergesd folyamatosan. Öntsd vissza az egészet a lábosba, és melegítsd kb. 71 fokig. Add hozzá a barnacukrot is. Hagyd lehűlni, aztán tedd egy éjszakára a hűtőbe.
3. Másnap turmixold bele a sütőtököt is. Én addig pakoltam bele, amíg olyan színe nem lett, amilyenre én vágytam. Most rakd bele a fűszereket és a sót is.
4. Csűrd bele a fagylaltgépbe, és kész.

Egy David Lebovitz recept alapján.

Tökmag praliné

110 g cukor
40 g tökmag

1. Készíts karamellt a cukorból és 2 evőkanál vízből. Ha már aranybarna, húzd le a főzőlapról, és keverd bele a tökmagot.
2. Öntsd ki egy sütőpapírra, fedd le egy másik sütőpapírral, és lapítsd vékonyra egy sodrófával. Ha kihűlt, tördelhetsz belőle kisebb-nagyobb darabokat.

fagylalt sütőtök középhaladó

2010. november 23., kedd 14 komment

2010. november 23., kedd 14 komment

Best of keksz VI.: Menta csokoládé


Nem elég, hogy pont a születésnapomra megjelent a leghelyesebb new york-i cukrászdás fiúk második szakácskönyve, de ráadásul még akadt is valaki, aki figyelt erre, és meglepett vele. Óriás boldogság! Azóta a könyv már átesett egy-két próbán, sajnos nem állta ki mindegyiket. Ez a keksz viszont büntet.
Menta csokoládé
(kb. 40 db)

115 g étcsokoládé
1 1/2 csésze liszt
1/2 csésze cukrozatlan kakaópor
3/4 tk só
225 g puha vaj
1/3 csésze cukor
2 evőkanál sötétbarna cukor (például Muscovado)
2 tojássárga
1 csésze cukor a hempergetéshez

A töltelékhez:
85 g fehércsokoládé
3 ek tejszín
1/2 tk mentakivonat (ezzel vigyázzunk, mert nem mindegyik fajta egyformán erőteljes ízű, márpedig senki sem szeretne fogkrémet nassolni)

1. Olvaszd meg a csokoládét.
2. Szitáld át a lisztet, a kakaóport és a sót.
3. Habosítsd ki a vajat, add hozzá a cukrokat, verd tovább az elektromos mixerrel. Mehet bele a tojássárga és a szobahőmérsékletű csokoládé is.
4. Keverd el benne a lisztes keveréket. Ha összeállt, tedd át folpackba, lapítsd koronggá, és tedd a hűtőbe legalább fél órára, hogy megkeményedjen.
5. Közben melegítsd elő a sütőt 175 fokra.
6. Formázz a tésztából egy evőkanálnyi gombócokat a kezeddel, forgasd meg a cukorban, tedd sütőpapírral bélelt tepsire. Lapítsd le őket a tenyereddel, a hüvelykujjaddal pedig csinálj mélyedést a közepükbe.
7. Süsd 10 percig, erősítsd meg a mélyedést (ha túl forró puszta kézzel, megteheted egy kanál hátával is). Tedd vissza a sütőbe 4 percre. Ha kivetted, hagyd néhány percig a tepsin, aztán tedd a kekszeket egy rácsra hűlni.
8. A töltelékhez darabold fel a fehércsokoládét.
9. Forrald fel a tejszínt, öntsd a csokoládéra, add hozzá a mentát, várj egy percig, aztán keverd simára. Ha már szobahőmérsékletű, tedd át a hűtőbe fél órára. Töltsd meg vele a kekszeidet.

csokoládé menta keksz fehércsokoládé középkezdő

2010. november 21., vasárnap Szólj hozzá!

2010. november 21., vasárnap 0 hozzászólás

BloggerKonyha: Jön kicsi Vú!

(fotó: kicsi Vú)

Ezen a héten kicsi Vún a sor a BloggerKonyhán, hogy elszórakoztasson benneteket kedvenc adventi süteményeivel. Én senkivel sem szeretnék erőszakoskodni, de az istenért, nézzétek ezt a stollent, én semmi pénzért ki nem hagynám, de nem ám!

bloggerkonyha

2010. november 20., szombat 2 komment

2010. november 20., szombat 2 komment

Újra kóstolhattok!



Ezen a hétvégén a Pastramiban! Vaníliás alma-körte pite, tejcsokoládés marcipántorta, sütőtökös sajttorta. Nincs sok, én a helyetekben még ma mennék.

live

2010. november 12., péntek 3 komment

2010. november 12., péntek 3 komment

Best of keksz V.: Narancsos polentakeksz szumákkal

Megint egy fűszer, amit még nem tettem édességbe. Most kipróbáltam, működött a savanykás szumák a narancsos kekszen, ami a kukoricaliszttől elképesztően omlós lett, a polentától pedig játékosan ropogós.

Narancsos polentakeksz szumákkal
(kb. 20 db)

125 g puha vaj
55 g cukor + a hempergetéshez
2 narancs lereszelt héja
100 g finomliszt
30 g kukoricaliszt
50 g polenta (kukoricadara)
1-2 ek szumák

1. Keverd ki a vajat a cukorral és a narancshéjjal.
2. Egy másik tálban keverd össze a kétféle lisztet a polentával. Forgasd a vajas cukorhoz.
3. Alakítsd egy kb. 4 cm átmérőjű hengerré a masszát, csomagold folpackba, és tedd egy órára a hűtőbe, hogy megkeményedjen.
4. Vedd ki a hűtőből, csomagold ki, és hempergesd meg kristálycukorban. Csomagold vissza, és tedd újabb két órára a hűtőbe.
5. Szeleteld fel kb. 1 cm vastag karikákra, és forgasd a szélét újra cukorba.
6. Tedd sütőpapírral bélelt tepsire, szórd meg a szumákkal, és süsd 175 fokon 12 percig.
7. Miután kivetted a sütőből, szórd meg a tetejét is cukorral.

Recept: the British Larder

narancs keksz polenta középkezdő teához

2010. november 10., szerda Szólj hozzá!

2010. november 10., szerda 0 hozzászólás

Egészében véve: Körtekenyér gyömbérrel


Rita az a lány, akivel a tévében versenyeztem. Még mielőtt kikaptam volna tőle, elhívott egy nagy őszi jótékonysági mézeskalács sütésre, amire igent mondtam, miközben nem értettem, honnan tudhatja valaki júliusban, mit fog csinálni októberben. De ő tényleg tudta, és szép lassan kiderült, hogy a munkáinkból könyv készül, az adományokat pedig a Gyermekétkeztetési Alapítvány kapja.
Külön büszke vagyok rá, hogy a könyv címlapján nagyban az én mézeskalács sajttortám látható, bár az ötlet nem az enyém, hanem Rose Levy Beranbaumé, de majd ha összefutunk, feltétlenül megköszönöm neki.
Ha kell a receptkönyv, vagy csak simán adakoznátok, bővebb infót itt találhattok.
Közben én továbbra is körtében utazom, csak most nem aprítom, hanem egészben hagyom.

Körtekenyér gyömbérrel

250 g liszt
1 tk szódabikarbóna
1 ek őrölt gyömbér
1 tk őrölt fahéj
125 g vaj
125 g melasz
125 g golden syrup
125 g cukor
250 ml tej
2 tojás
4 körte
50 g kandírozott gyömbér

1. Egy szögletes kenyérformát bélelj ki sütőpapírral. A sütőt melegítsd elő 180 fokra (légkeveréses 160).
2. Az első négy hozzávalót szitáld egy tálba.
3. A vajat, a melaszt, a golden syrupot és a cukrot olvaszd meg egy lábosban közepes hőfokon. A tejjel hűtsd vissza, és egy habverővel keverd el benne a két tojást.
4. Elektromos mixerrel a száraz hozzávalókat keverd simára a folyékony résszel. A gyömbérdarabokat vágd apró kockákra, és add a masszához. Öntsd az előkészített formába.
5. A körtéket pucold meg (a szárakat hagyd rajtuk), alulról vágd ki a magházakat. A körtéket egymás után állítsd a masszába. 1 óra alatt megsül.

Recept: BBC Good Food

körte gyömbér melasz délutáni vendégség középkezdő

2010. november 04., csütörtök 6 komment

2010. november 04., csütörtök 6 komment

Lássuk: Körte pie vaníliával és barna vajjal


Volt három nyugodt percem, hogy tévézzek. Erre mit látok a dobozban? Magamat. Sokkoló volt!!!
Holnap este a főzős tévé cukrászversenyes műsorában Ritával versenyzem, jaaaaaaj.

Körte pie vaníliával és barna vajjal

A pie tésztához:
1 1/4 csésze liszt
1/2 ek cukor
1/2 tk só
115 g hideg vaj
3 evőkanál jéghideg víz

A töltelékhez:
30 g vaj
1 vaníliarúd
8 körte
1/2 csésze barnacukor
2 ek liszt
1/2 citrom leve
(1 csésze=250 ml)

A tetejére:
1 ek tej
1 ek cukor

1. A tésztához tedd a lisztet, a cukrot és a sót az aprítógépbe, pulzálva keverd össze.
2. Kockázd bele a hideg vajat, keverd morzsásra.
3. A jéghideg víz "trükkje", hogy tényleg jeget teszek egy hideg vízzel teli pohárba. Ebből három evőkanálnyit a morzsába keverek, hogy összeáljon a tésztám. Ne keverd túl!
4. Formázz belőle két korongot, csomagold folpackba, és tedd egy órára a hűtőbe.
5. A töltelékhez csinálj a vajból barna vajat (melegítsd egy lábosban addig, amíg barna nem lesz).
6. Hámozd meg a körtét, vágd félbe, távolítsd el a magházát, vágd fél centi vékony szeletekre. Facsard rá a citrom levét.
7. Kapard ki a vaníliarúd magjait, add a körtéhez a cukorral és a liszttel együtt. Keverd hozzá a barna vajat.
8. Nyújtsd ki az egyik tésztát 3-5 mm vékonyra, béleld ki vele a pie-formád (muszáj elmondanom, hogy én a Gasztroshopban kaptam egy meseszépet). Tedd bele a tölteléket.
9. Nyújtsd ki a másik tésztád is, vágd fel 1 cm vastag csíkokra, díszítsd vele a süteményed tetejét. Kend meg tejjel, szórd meg cukorral.
10. Süsd 190 fokon 45 percig.

Recept: epicurious.com

körte pie délutáni vendégség középkezdő

2010. november 02., kedd 3 komment

2010. november 02., kedd 3 komment

Őszi flanc: Citrom flan őszi kompóttal


Életem egyik újszerű és meglepően pozitív élménye a "tanítás". Sosem vágytam rá, hogy másoknak átadjam bármilyen témában a nemlétező tudásomat, most mégis valami pofátlan magabiztossággal álltam ki mások elé, hogy elmondjam, szerintem hogyan kell jó süteményeket csinálni. És bejött! Köszönöm mindenkinek, aki ott volt, hogy ilyen jó társaságban lehettem! Szuper este volt, és ha igaz, amit mondtatok, nem csak én éreztem ilyen jól magam!
Ha tudtok, menjetek BloggerKonyha főzőkurzusokra a KukTanodába, mert állati jó dolgok fognak még ott készülni. Lesz
Kolbásztöltés Gabojszával, nov. 11.
Őszi zöldséges étkek Sajtkukaccal, nov. 18.
Adventi készülődés kicsiVúval, nov. 25.

Citrom flan őszi kompóttal
(6 adag)

A citrom flanhoz:
500 ml teljes tej
1/2 csésze cukor
1 citrom héja, zöldséghámozóval levágva
egy csipet só
2 tojás
2 tojás sárgája

1. Forrald fel a tejet a citromhéjjal, a sóval és a cukorral, aztán hagyd fedő alatt állni fél órát. Szűrd le, a citromhéjra már nem lesz szükséged.
2. A langyos tejet keverd simára a tojássokkal. A krémet oszd el 6 kis hőálló tálkában.
3. A tálkákat tedd egy mély tepsibe, önts köréjük forró vizet úgy, hogy a tálkák feléig felérjen. 150 fokos sütőben 35 perc alatt süsd remegősre. Ha kihűlt, tedd egy éjszakára a hűtőbe. Tálaláskor vágd körbe egy éles késsel, borítsd egy tálra.

A kompóthoz:
500 ml szőlőlé
125 ml száraz fehérbor
1 alma, megpucolva, kicsumázva, felkockázva
1 körte, megpucolva, kicsumázva, felkockázva
6 aszalt füge
6 aszalt sárgabarack
6 kimagozott aszalt szilva
1 evőkanál mazsola
1/2 narancs héja
1/2 citrom héja
1 evőkanál méz
1 teáskanál szegfűszeg
1 fahéjrúd

1. Egy lábosban forrald fel a szőlőlevet, bugyogtasd egy órát, hogy besűrűsödjön.
2. Add hozzá a több hozzávalót, és ezt is forrald egy órát, hogy a leve szirupos legyen, a gyümölcsök pedig megpuhuljanak. A kihűlt kompóttal tálalhatod a citrom flant.

Recept: epicurious.com

citrom flan kompót kezdőknek is vacsora vendégség

2010. október 21., csütörtök 21 komment

2010. október 21., csütörtök 21 komment

Ékszer: Pisztácia-vanília-málna cupcake


A papírban pisztáciás financier van, abban elrejtve házi málnalekvár, marcipánnal lefedve, cukrászkrémmel tupírozva, málnával és pisztáciával díszítve.
A cupcake-ezésben azt szeretem, hogy mindent kiélhetek benne, amit valaha a cukrászatról tanultam vagy gondoltam. A tévhitekkel ellentétben szó sincs róla, hogy mindig ugyanazt a száraz muffin tésztát kéne használni, sőt, azt pont soha. Az amerikaiak krémnek gyakran használják még mindig a klasszikus vajkrémet, ami azt jelenti, hogy vajból és porcukorból dolgoznak - na ezt szintén soha. A lényeg, hogy a cupcake ne csak látványos legyen, hanem minden részletében különlegesen finom is. Én ezen vagyo, és ezen leszek.

pisztácia vanília málna cupcake

2010. október 20., szerda 1 komment

2010. október 20., szerda 1 komment

Csókos: Kókusz-lime-ananász cupcake


Nem egy ispahan ízkombó, de azért ezek az ízek is elég szexik egymás mellett.
A kókusz-lime tészta egy Stahl-recept, bár Stahlt cikinek szokás tartani gasztrosznob körökben, szerintem ez hülyeség, és a lényeg, hogy ennél jobb kókuszos tészta receptet én még nem találtam. A közepébe friss, felkockázott, vaníliával és zöldcitromhéjjal-lével elkevert ananászt tettem. A hab a tortán a karamellizáló pisztollyal megégetett habcsók.
Látogass el ide, ha van kedved velem cupcake-ezni.

kókusz ananász lime cupcake

2010. október 19., kedd 1 komment

2010. október 19., kedd 1 komment

A bohóc: Étcsokoládé-karamell-rózsabors cupcake


Ugyanaz a marcipános-csokis piskóta, mint az előző cupcake-nél, de ebbe rózsaborsot kevertem. A képen nem látszik, de elrejtettem benne sós (fleur de sel) karamellt. Könnyű étcsokoládé ganache-sal díszítettem, a csúcsára pedig egy-egy rózsaborsot tettem.
Cupcake-ezés velem a Kuktanodában.

csokoládé ganache cupcake rózsabors

2010. október 18., hétfő 3 komment

2010. október 18., hétfő 3 komment

Cupcake stílusosan: Mont Blanc


Marcipános csokoládépiskóta, abban néhány szem házi konyakmeggy, azon gesztenyespagetti (nem a mirelit gesztenyepüréből) a tetején tejszínhabbal - ez az én Mont Blanc cupcake-em. Ha érdekel, pontosan hogyan készült, gyere el a Kuktanoda főzőiskolába, október 28-án szívesen elmesélem. Itt jelentkezhetsz a főzőiskolába.

meggy gesztenye haladóknak cupcake

2010. október 17., vasárnap 1 komment

2010. október 17., vasárnap 1 komment

Édesem a Blikk Nők Konyhában: Crème brulée és crème caramel

(fotó: Tucsek Tünde)

Valójában már több mint fél éve jelennek meg receptjeim a Blikk Nők Konyha magazinban, és nem is értem, miért csak most comingoutolok vele itt a blogon. Az igazság az, hogy első hallásra ijesztően hangzott (benne van a nevében a Blikk, a sznob énem tiltakozott), viszont amikor megnéztem az újságot, eloszlottak a kétségeim. Remélem, ti is így lesztek vele.
Az októberi számban megmutatom, mi a különbség a crème brulée és crème caramel között - alapvetően ugyanazok, de a végén mégis más sül ki belőle. Ez a fehércsokoládés crème brulée igazán jól sikerült, Tünde fotójáról nem is beszélve.

fehércsokoládé bnk crème brûlée

2010. október 14., csütörtök Szólj hozzá!

2010. október 14., csütörtök 0 hozzászólás

Édesem és a BloggerKonyha esete: Cupcake stílusosan


A gasztrobloggerek beszabadultak a Kuktanoda főzőiskolába, és már senki sem állíthatja meg őket! Október 28-án én indítok egy kis cupcake bütyköléssel, következő héten Grenadine folytatja, aztán jön Gabojsza, Sajtkukac és így tovább.
És hogy mit jelent nekem a cupcake? A cupcake a habos-babos, felcicomázott egyszemélyes tortacsodák amerikai álombirodalma. A gasztrogiccs totális kiteljesedése. De hol a határ a jó ízlésen innen és túl?
Kísérletezzünk együtt, éljünk a végtelen variációs lehetőségekkel, tanulj meg dekorálni, habzsákolni, tölteni, csomagolni, gyönyörködtetni.
Itt tudsz jelentkezni, ha sütnél velem. Én sütnék veled.

live cupcake bloggerkonyha

2010. október 13., szerda 1 komment

2010. október 13., szerda 1 komment

Az aktuális kedvenc: Pierre Marcolini (Brüsszel)


Képzeljünk el egy nagyjából tíz méter hosszú pultot, aminek az innenső fele a cukrászda (vagy inkább talán édességbolt), a túloldala pedig a cukrászüzem. A konyha maga a cukrászda. A cukrásztól rendelem a süteményt, és neki is fizetek érte. Három cukrász sürög-forog, a konyha ragyog, minden szupertökéletes. Szerintem ez bevállalós, Pierre Marcolini bevállalós.
És mellesleg a tortáik is egész jól néztek ki.



De még a lekvárjuk is.


 

kedvenc

süti beállítások módosítása