KezdőKözépkezdőHaladóKözéphaladóVállalkozó szelleműeknek

edesem-uzlet.jpg

2013. október 21., hétfő 1 komment

2013. október 21., hétfő 1 komment

Mindenmentes és finom: Magvas répatorta

gluténmentes_répa.jpg

A répatorta őszi variációja, gluténmentesen, mert liszt helyett magvak vannak benne, amiket kedvedre variálhatsz. Én diót, törökmogyorót és mandulát is tettem bele, hogy igazán fullos legyen.

Ha a krémsajtot lehagyod a tetejéről, még laktózmentes is. Ezt a megoldást egyébként csak akkor javaslom, ha egészségügyi okokból fontos, mert állítom, hogy a krémsajt máz a legjobb általában a répatortákban, ha úgy csinálják, ahogy és amiből kell. Ha inkább egy klasszikus répatortára vágysz, ez a kedvencem.


Az őszbe egy kis tavaszt csempésztem a vidámság kedvéért az Oltári Bazár ehető ostyavirágaival. Óriási sikert arattam vele a gyerekeknél.

Gluténmentes desszerteket fogunk sütni-főzni október 26-án a Makifoodnál, szerintem egész jó lesz.

 

Őszi répatorta

(14 adag)

a tortához:

5 tojás

265 g nádcukor

1 tk vaníliakivonat

125 ml napraforgó olaj

440 g darált mandula, dió vagy törökmogyoró

2 tk mézeskalács fűszer (vagy fahéj, szegfűszeg, gyömbér, szerecsendió stb. vegyesen)

1 tk sütőpor

400 g répa, lereszelve

75 g kókuszreszelék

70 g mandulapehely

80 g mazsola vagy vörösáfonya

a krémhez:

250 g Philadelphia krémsajt (vagy hasonló)

55 g porcukor

1 ek citromlé

Megj.: Ha legközelebb csinálnám, kukoricalisztet is tennék bele, így még mindig gluténmentes maradna, viszont könnyebben szeletelhető lenne.

1. Egy 26 cm átmérőjű tortaformát kivajazok, az alját kibélelem sütőpapírral. A sütőt előmelegítem 160 fokra (légkeverésest 140-re).

2. A tojásokat kihabosítom a cukorral, hogy kivilágosodjanak és a triplájára nőjenek, ami akár 10 percig is eltarthat. Lassabb keverés mellett hozzáadom az olajat és a vaníliát.

3. Ezután beleforgatom a finomra reszelt répát.

4. Az összes többi hozzávalót egy nagy tálban összekeverem, és ezt is a masszához adom.

5. A tortaformába öntöm, és kb. 80-90 percig sütöm. Fogpiszkálót szúrok bele, és ha nem tapad rá a massza, akkor elkészült a sütemény. Hagyom a formában kihűlni. Másnap vagy néhány óra múlva kifordítom belőle.

6. A krémhez 4-5 perc alatt simára keverem a hozzávalókat, és a torta tetejére kenem.

Ez egy Donna Hay recept, aki Martha Stewart ausztrál verziója.

répa torta gluténmentes uzsonna tejmentes középkezdő

2013. október 19., szombat Szólj hozzá!

2013. október 19., szombat 0 hozzászólás

Uncsi sajttál helyett: Kecskesajtos panna cotta

kecskesajt_pc_2.jpg

Egy őszi, baráti vacsora lehető legjobb lezárása. Adhatsz hozzá szőlőt és ilyen fűszeres diót, ahogy én tettem, de bevált már portói fügedzsemmel, és ez a narancsos változat is nagyon jól megy hozzá, sőt a fehérborban főtt körtével is kiállta a próbát.

Kecskesajtos panna cotta
(kb. 5 kisadag)

2 db lapzselatin 

310 g tejszín

125 g tej

25 g cukor

100 g kecskesajt

1. A lapzselatint jéghideg vízbe áztatom 10 percre.

2. A tejszínt, a tejet és a cukrot felforralom. Feloldom benne az alaposan kifacsart lapzselatint, majd egy botmixerrel beleturmixolom a kecskesajtot.

3. Kis poharakba töltöm, és egy éjszakára hűtőbe teszem, hogy megdermedjen.

desszert panna cotta gluténmentes kezdőknek is vacsora vendégség

2013. október 17., csütörtök Szólj hozzá!

2013. október 17., csütörtök 0 hozzászólás

Kicsit csalós: Mandulás körte soufflé

körte_soufflé.jpg

Na jó, nem is igazi soufflé, csak úgy néz ki, mintha. Az igazság az, hogy sima kevert tészta, de ugyanolyan lágy, mintha tényleg felfújt lenne, és annak is néz ki, viszont kevesebb a macera, és nem esik össze már egy perccel sütés után.

Mandulás körte soufflé

(kb. 6 adag)

6 db körte, így megfőzve (érdemes kicsi körtéket választani hozzá)

60 g puha vaj

100 g cukor

3 db tojás

200 g tejszín

180 g darált mandula

60 g liszt

1/2 tk sütőpor

egy csipet só

porcukor és mandulapehely a tálaláshoz

1. A körtéket megfőzöm a fehérboros szirupban. Hagyom kihűlni, aztán alulról kicsumázom, de vigyázok, hogy a körték egészben maradjanak. Ha van kedved, az üreget megtöltheted csokival.

2. A vajat alaposan kikeverem a cukorral, egyenként hozzáadom a tojásokat, és így is simára keverem. Géppel eldolgozom benne a tejszínt is.

3. Beleszórom a liszttel, a sütőporral és a sóval elkevert mandulát is.

4. A masszát habzsákból vagy kanállal 6 db, egyszemélyes tűzálló tálkába töltöm úgy, hogy csak a tálak 1/3-áig érjen. Ráültetem a körtéket, és 175 fokon (légkeverésesben 155) 20 percig sütöm.

5. Még melegen vagy langyosan tálalom. A tetejét megszórom a mandulapehellyel, meghintem porcukorral.

Recept eredetije: Cannelle et Vanille

körte mandula gyümölcsös desszert vacsora vendégség középkezdő

2013. október 09., szerda Szólj hozzá!

2013. október 09., szerda 0 hozzászólás

Aki mer, az nyer: Avokádó trüffel

avokádó_trüffel.jpg

Erre sosem gondoltál még, lefogadom. Én pedig kipróbáltam, mert ennyire felbátorodtam az avokádómoussom sikerén, amit a Street Food Show-n, a Pastramiban és a Makifoodban tartott órámon tapasztaltam.

Az avokádó egy viszonylag jellegtelen ízű zöldség, viszont az állaga zseniális. Leginkább ez érvényesül ebben a trüffelben is, ami amellett, hogy sütés nélkül elkészíthető, gluténmentes, és a csokitól függően cukor- és laktózmentes is lehet. A kókusztejport ne hagyd ki, ha egy mód van rá, mert jelentéktelennek tűnő, drága, ámde fontos része a történetnek.

Avokádó trüffel

(kb. 10 db)

másfél, érett avokádó

100 étcsokoládé

1 tk holland kakaópor

1 tk porcukor

1 tk kókusztejpor

1. A csokit vízgőz fölött vagy mikróban felolvasztom. Egy aprítógépbe öntöm a puha, megtisztított avokádóval együtt, és pépesítem. Egy órára a hűtőbe teszem.

2. Kis golyókat gyúrok belőle, és a kakaópor, a porcukor és a kókusztejpor átszitált keverékébe hempergetem. Kókusztejport tehetsz magába a golyóba is, még összekeveréskor.

Ötlet: Crazy for Crust

is karácsony ajándék gluténmentes csokoládés kezdőknek avokádó

2013. október 06., vasárnap Szólj hozzá!

2013. október 06., vasárnap 0 hozzászólás

Mogyorókrémmel grillezve: Banánkenyér szendvics

banán_szendvics.jpg

A banánkenyér az internetes gasztrotársadalom egyik legelcsépeltebb süteménye. Ennek oka egyértelműen az a mindenkiben ott rejlő igény, hogy az elmászni készülő banánoktól se kelljen búcsút venni. Az én banánjaim egyértelműen jól végezték, köszönhetően az olívaolajnak, a szezámmagnak, a Nutellának és a grillezésnek. Egy igazi bombareggeli vált belőle.

Banánkenyér szendvics

(kb. 10 adag)

125 g búza finomliszt

140 g teljes kiőrlésű búzaliszt

125 g nádcukor

3/4 tk szódabikarbóna

1/2 tk só

150 szezámmag

80 ml olívaolaj

340 g banán (megtisztítva mérve)

2 tojás

60 g natúr joghurt

mogyorókrém (lehetőleg Nutella)

friss banán

1. A sütőt előmelegítem 175 fokra (légkeverésest 155-re), és egy szögletes kenyérformát kivajazok, aztán kibélelem sütőpapírral.

2. Egy mély tálban összekeverem a kétféle lisztet, a cukrot, a szódabikarbónát, a sót és a szezámmagot. Egy kézi habverővel a legegyszerűbb.

3. Egy másik tálban vagy kancsóban az olívaolajat, a villával vagy krumplinyomóval pépesített banánt, a tojásokat és a joghurtot dolgozom össze. Összeforgatom a száraz hozzávalókkal. Az előkészített formába öntöm, és 45 percig sütöm.

4. Ha megsült, 10 percig még hagyom a formában, csak utána fordítom ki belőle.

5. Ha teljesen kilhűlt, minden második szeletet megkenek Nutellával, friss banánt karikázok rá, és a simákkal összetapasztom. Volt szendvics, amit kontaktgrillben sütöttem meg, volt, amit simán serpenyőben, mindkettő tökéletes volt.

A banánkenyér receptjét a 101cookbooks-ról vettem kölcsön.

banán_szendvics2.jpg

 

reggeli banán gyümölcsös uzsonnára kezdőknek is

2013. október 03., csütörtök Szólj hozzá!

2013. október 03., csütörtök 0 hozzászólás

Próbáltad már édesen? Étcsokoládés grissini

grissini.JPGItthon nincs konszenzus abban, milyen a jó grissini. Van, akinek az a célja, hogy a grissinit szárazra és vékonyra süsse, másnak pedig az, hogy mint a kenyeret, belül puhára, kívül ropogósra csinálja. Én egyértelműen a száraz verzióra voksolok, habár ez a grissini készítése után egy-két órát még puha marad, így aztán középutas megoldásnak is tekinthető. 

Étcsokoládés grissini

(Kb. 30-40 db)

465 g liszt

10 g só

15 g friss élesztő

30 ml tej

45 ml olívaolaj

1 tojás sárgája

200 ml víz

1 ek cukor

100 g étcsokoládé (ide szigorú csoki kell, min. 70%-os)

1. Ha géppel dolgozom, a csokin kívül mindent beleteszek, és aztán begyúrom. Ha kézzel állok neki, a lisztet, a sót, a vajat egy mély tálba teszem, mélyedést csinálok a közepén, aztán egy kancsóból minden mást (kivéve a csokit) a közepébe öntök, és úgy gyúrom össze. A végén megy bele az apró kockákra vágott csoki. Kigömbölyítem, és meleg helyen a duplájára kelesztem kb. egy óra alatt.

2. Finoman átgyúrom a tésztát, és kis darabokat vágok le belőle, amikből hosszú, vékony kígyókat sodrok. Sütőpapírral bélelt tepsire teszem őket egymás mellé, és 190 fokos sütőben (légkeveréses 170 fok) kb. 15 percig sütöm.

3. Ha akarom, frissen eszem, ha másképp akarom, napokig szárítom.

4. Én vörösboros fügelekvárba és Earl Grey teával ízesített étcsokoládé ganache-ba mártogattam, de mondjuk kecskesajttal és szőlővel is el tudnám képzelni.

ajándék csokoládés nasi kelttészta középhaladó

2013. szeptember 29., vasárnap 7 komment

2013. szeptember 29., vasárnap 7 komment

A svéd képviselőfánk: Semlor

semlor1.jpg

Tårta mandel, äppelkaka - svéd sütik, amiket az Ikea már megismertetett velünk, és nem bántuk meg. Én a Semlorral itthon még nem találkoztam, viszont amikor megláttam a helyes kis kelltészta bucit marcipánnal és friss tejszínhabbal töltve, azonnal beleszerettem. Semlort minden Ikeába most!


Semlor

(kb. 12 db kicsi)

25 g friss élesztő

75 g vaj, olvasztva

250 ml tej, 3,5%-os

3 ek cukor

1 tk kardamom

1/4 tk só

170 g liszt

1 tojás

100 g marcipán

1 ek tej

200 ml habtejszín

1 ek porcukor + a tetejére

1/2 vaníliarúd

1. Az élesztőt elmorzsolom a vaj, a tej és egy evőkanál cukor keverékében. Felfuttatom.

2. Közben egy keverőtálba teszem a lisztet a kardamommal, a sóval és a maradék cukorral. Hozzáöntöm a felfuttatott élesztőt, és összegyúrom.

3. Addig dagasztom, amíg a massza el nem válik az edény szélétől. Kigömbölyítem. Kilisztezett tálban, meleg helyen, 45 perc alatt, egy konyharuhával lefedve a duplájára kelesztem.

4. Kis golyókat formázok a tésztából, és sütőpapírral bélelt tepsire teszem. Most egy órát kelesztem. A végén lekenem a tetejét tojással. 225 fokos (légkeveréses 205) sütőben 12 percig sütöm.

5. Ha kihűlt, egy recés késsel levágom a kis kalapjukat. Belülről kicsippentek egy kis tésztát, aminek a helyére a tejjel felpuhított marcipán kerül.

6. A tejszínt felverem a porcukorral, aztán belekeverem a vaníliarúd kikapart magjait is. Csillagcsöves habzsákba töltöm, és mindegyik buci aljára teszek belőle. Rájuk teszem a kalapokat, porcukorral megszórom.

7. A svédek néha forró tejbe áztatva teszik (ezt hetväggnek hívják), érdemes úgy is kipróbálni.

Recept: Call me cupcake!

semlor2.jpg

marcipán sütemény desszert kelttészta középhaladó délutáni vendégség

2013. szeptember 17., kedd Szólj hozzá!

2013. szeptember 17., kedd 0 hozzászólás

Segítsüti 2013: Best of Édesem ajándékcsomag

csomag.jpg

Elindult az idei Segítsüti árverés, gyertek, licitáljatok, jótékonykodjatok! Idén ősszel 30 gasztroblogger azért fogott össze, hogy a süteményeik eladásából befolyó összeget felajánlják a Magyar Rett Szindróma Alapítványnak.

Én egy ajándékcsomaggal készültem, a legkedvesebb apróságaimat pakoltam össze nektek, és persze mindent én készítettem. Egészen pontosan ezeket találhatja majd a dobozban a licit derék nyertese:

granola_kicsi.jpgQuinoa granola: szuperegészséges, mézzel pirított müzlikeverék a lustálkodós reggelekre

forró_csoki_kicsi.jpgFehér forró csoki kardamommal: csak keverd el egy bögre forró tejjel!

marcipán_kicsi.jpgNarancsos marcipángolyók: francia marcipán Cointreau-val ízesítve, kandírozott naranccsal, holland kakaóporba hempergetve

füge_kicsi.jpgVörösboros fügedzsem: hogy biztosan vidáman induljon a napod!

biscotti_kicsi.jpg

Biscotti fenyőmaggal: és olívaolajjal és kukoricaliszttel, hogy szuperomlós legyen

fűszer_kicsi.jpgForró csoki fűszerek: fűszerőrlőben érkezik. Vigyázat, kicit cíp!

fudge_kicsi.jpgFleur de sel fudge: Krémes étcsokoládé kockák Daim darabokkal, tengeri sóval, sópehellyel meghintve

Minden egyéb információ az árverés menetéről itt található.

2013. szeptember 10., kedd 4 komment

2013. szeptember 10., kedd 4 komment

Fügés-almás strudel

füge_strudel.jpg

Ez a rétes nem rétestésztából készült. Sokáig nem sikerült rájönnöm, miért szeretem jobban Bécsben az almásrétest, mint Budapesten. Egyrészt persze azért, mert Bécsben van, másrészt pedig valahogy nekem jobban ízlik leveles tésztából.

Az almásrétesnél egy másik kardinális kérdés, hogy zsemlemorzsával-e vagy anélkül. Mivel a zsemlemorzsa sosem vonzott semmilyen ételben sem, a rétesben próbáltam már pirított rozskenyérkockákkal, keményítővel, még a suliban lékötővel (!), aztán meg semmivel sem helyettesíteni. A végén egyetlen fegyverem maradt, hogy vajon karamellizálom az almát, így a nedvesség egy része bent marad a gyümölcsben, a másik része ugyan kifolyik egy kicsit, viszont az a rétes szélén sütés közben ugyancsak karamellizálódik. Ez és a töltelék tiszta gyümölcsös íze kárpótol minden szottyosodásért.

Fügés-almás rétes

(6-8 adag)

a gyorsított leveles tésztához:

250 g liszt

egy csipet só

250 g hideg vaj, felkockázva

100 ml jéghideg víz

vagy a még gyorsabb leveles tésztához:

1 csomag készen kapható leveles tészta

a töltelékhez:

400 g nyári alma (vagy nem nyári, de savanykás)

500 g friss füge

1 ek vaj

2 ek nádcukor

1/2 tk őrölt kardamom

1 db tojás a kenéshez

1. Ha magadnak akarod elkészíteni a leveles tésztát, és beéred ezzel a hamissal is, akkor a sóval elkevert lisztet morzsold el a hideg vajjal úgy, hogy kavics nagyságú vajdarabok is maradjanak. Gyorsan dolgozz, hogy ne olvadjon el a vaj.

2. Önts hozzá annyi vizet, hogy össze tudd gyúrni a tésztát, ez kb. 100 ml lesz, csak egy kicsit lehet több ennél. Csomagold folpackba, és lapítsd koronggá. Tedd hűtőbe 40 percre.

3. Nyújtsd ki kb. 4-5 mm vékonyra, és hajts rá két szimplát. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a hosszabbik oldalánál állsz, és gondolatban három egyenlő részre osztod a tésztát, és először mondjuk jobbról, aztán balról behajtod. Ezután elforgatod 90 fokkal, újra kinyújtod, és újra behajtod. Megint folpackba csomagolod, és hűtőbe teszed 30 percre.

4. Megismétled a két szimpla hajtást. Újra fél óra hűtő.

5. Közben a megpucolt almát apró kockákra vágod, és a vajon a cukorral és a kardamommal magas hőfokon karamellizálod. A fügéket félbevágod, és az almához kevered.

6. A tésztát kb. 4 mm vékonyra nyújtod, megszórod a töltelékkel, a két szélét ráhajtod, aztán feltekered. A tetejét tojással lekened, ferdén bevagdosod. 180 fokon kb. egy órát sütöd. A készen vásárolt leveles tésztát magasabb hőfokon kell sütnöd.

alma füge gyümölcsös rétes uzsonna középhaladó

2013. szeptember 04., szerda 3 komment

2013. szeptember 04., szerda 3 komment

Csúsztatott palacsinta

csúsztatott3.jpg

Mi a különbség a rakott és a csúsztatott palacsinta között? A tévedés minimális kockázatát fenntartva, a gyerekkori emlékeimre hagyatkozva azt tudom erre válaszolni, hogy a végeredményt tekintve nem sok. Mindkét féle palacsintát egymásra halmozzuk, és összetöltjük. A különbség, hogy a csúsztatott palacsinta masszája jobban hasonlít az amerikai pancake-re, mint a francia típusú crêpe-re, amit mi palacsintának ismerünk. A másik eltérés, hogy a csúsztatott palacsintának csak az egyik oldalát kell megsütni, és a serpenyőből kicsúsztatva egymásra kell halmozni (innen a név).

A dédnagymamámék (már meséltem róluk egyszer, férj és feleség mindig egyszerre nyüzsögtek a konyhában) sokszor sütöttek ilyet közkívánatra, és úgy rémlik, hogy dióval és kakaóval töltötték. Az eredeti Horváth Ilona-recept - én ezt használom alább - baracklekvárt és vaníliás cukrot ír felváltva. Én citromlével, málnadzsemmel és fehércsokoládéval modernizáltam.

Ezt a receptet öcsikémnek, Tamásnak ajánlom, akinek hiába lett cukrász a nővére, csilivili torták helyett ő mégis mindig inkább csúsztatott palacsintát szeretne születésnapjára, és én ezt teljesen megértem.

Csúsztatott palacsinta

(1 db kb. 18 cm átmérőjű torta lett belőle, ami 6 embernek bőven elég; ha nagyon palacsintasütőt használsz, a tiéd laposabb lesz, de sebaj)

4 db tojás

50 g puha vaj

100 g cukor

250 ml tej

100 g liszt

egy csipet só

olaj

tölteléknek:

100 g fehércsokoládé

fél citrom

3 ek porcukor

1 kis üveg málnalekvár

1. A tojásokat szétválasztom, a sárgáját alaposan kikeverem a cukorral és a vajjal. Hozzáadom a tejet, és csomómentesre keverem a liszttel.

2. A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verem. Összeforgatom a többi hozzávalóval.

3. A fehércsokoládét mikróban vagy vízgőz fölött megolvasztom, és a kezem ügyébe készítem a többi tölteléknek valót is.

4. Egy serpenyőt kikenek olajjal, és felforrósítom. Egy merőkanálnyi masszát teszek bele, és az alját világosbarnára sütöm. A szélét fellazítom, majd egy tányérra csúsztatom, meglocsolom citromlével, és meghintem porcukorral.

5. Újabb palacsintát sütök, az első tetejére csúsztatom, és lekvárt kanalazok rá (ha nem elég híg a lekvárom, kevés vízzel felmelegítve higíthatom). A következő palacsinta tetejére olvasztott csoki kerül. Addig folytatom a rétegezést, amíg el nem fogy a masszám. Az utolsó palacsintát fejjel lefelé borítom a többire, a tetejét porcukrozom. Langyosan a legfinomabb, viszont lehűtve izgi, ahogy roppan benne a csokoládé, és szebben is szeletelhető.

csúsztatott2.jpg

csokoládé citrom palacsinta gyümölcsös málna kezdőknek is ebéd után

2013. szeptember 01., vasárnap Szólj hozzá!

2013. szeptember 01., vasárnap 0 hozzászólás

Pirított mogyorós omlós keksz tejcsokoládé ganache-sal

mogyoró_keksz_1.jpg

Összhatásában olyan, mintha a Nutellát elrágcsálnád. Ahogy ráharapsz, roppan, aztán egy pillanat múlva már szétolvad a szádban.

Sajnos a mogyoró elég macerás dolog. Anyukám kertjéből a lehullott mogyorót gyerekkoromban mindig a szomszéd néninek adtuk, aki hókiflit sütött belőle. Akkor még ezt nem tudtam értékelni (a hókiflit azóta sem), de miután tavaly megpróbáltam húsz deka tisztított mogyorót előállítani, egyből másképp láttam a dolgot. A vége az lett, hogy tíz dekát megpucoltam úgy egy óra alatt, a másik tíz dekáért pedig lementem a boltba.

A gond csak az, hogy a mogyoró a süteményekben akkor finom, ha úgy istenigazából megpucoljuk, azaz megszabadítjuk a vékony barna héjától is. Ehhez kb. 10 percre 170 fokos sütőbe kell tenni. Ha kihűlt, konyharuhába csomagoljuk, és addig dörzsöljük, amíg el nem válik a héj a mogyorótól. Ez is jó móka, de néha megéri végigmenni ezen a riutálén, ezért a kekszért mindenképpen.

Pirított mogyorós omlós keksz tejcsokoládé ganache-sal

(kb. 30 db)

115 g mogyoró, tisztítva

200 g puha vaj

115 g nádcukor

245 g liszt

egy csipet só

a ganache-hoz:

100 ml tejszín

200 g tejcsokoládé

1. A sütőt előmelegítem 170 fokra (légkeverésest 150-re), és egy tepsire sütőpapírt terítek. Ráteszem a mogyorót, és 10 percig sütöm. Hagyom kihűlni, aztán kis részletekben konyharuhába tekerem, és addig dörzsölöm, amíg meg nem válik a barna héjától. Nem valószínű, hogy tökéletesen lejön róla, de ez nem is baj.

2. A mogyorót ledarálom.

3. A vajat simára keverem a cukorral, aztán eldolgozom benne a lisztet és a sót is. Legjobb az egészet egy álló keverőgép lapátjával csinálni. Ha már ennyitől is összeáll, akkor szerencsénk van. Ha még morzsás, akkor keverjük tovább kézzel, gyúrjuk össze.*

4. Folpackba csomagolom, és lapos koronggá nyomkodom. Kb. 2 órára hűtőbe teszem.

5. a., Lisztezett felületen kb. 5 mm vékonyra nyújtom, és fodros vagy sima szélű kerek kiszúróval kiszaggatom. (Én egy "home made" feliratú pecséttel díszítettem még.) Ha azt szeretném, hogy tökéletesen megőrizze a formáját sütés közben, fagyasztóba teszem fél órára.

    b., Átgyúrom, és hosszúkás hasábot formázok belőle, amit keresztben kb. 5 mm vékony négyszögletes lapokká szeletelem.

6. 180 fokon kb. 12 percig sütöm a kekszeket.

7. A ganache-hoz a tejszínt felforralom, a tejcsokoládét apró kockákra aprítom, majd ráöntöm a tejszínt. Simára keverem, és egy órára hűtőbe teszem, hogy kicsit megszilárduljon, aztán összetapasztom vele kekszeket (ez a macerásabb, de finomabb változat); vagy belemártogatom a kekszet, amikor a csoki még langyos és folyékony.

*Nem állítom, hogy ez egy könnyen kezelhető tészta, de meghálálja a türelmet és a kitartást.

karácsony csokoládé keksz mogyoró tejcsokoládé középkezdő

2013. augusztus 30., péntek 5 komment

2013. augusztus 30., péntek 5 komment

Narancsos fügedzsem

füge_dzsem_1.jpg

A friss füge mesés dolog, bizonyos tekintetben a bodzára hasonlít. Logikailag megfejthetetlen, hogy míg mondjuk banánt minden utcasarkon kapni, addig a füge gourmet falatnak számít, és itthon alig-alig kapható valahol (pláne az itteni termés), pedig úton-útfélen terem.

Olyan, mint a bodza: kár érte boltba menni, egyszerűbb a más kertjéből kilógó ágakról lelopni. Néha hallok emberekről, akiknek a kertjében terem, de annyi, hogy már nem tud vele mit kezdeni - azt azért kipróbálni, hogy nálam mi lenne az a mennyiség.

A croissant-okat a Batthyány utcai Pékműhelyben vettem hozzá, ami egy helyes kisbolt, ahol helyben készül minden, adalékonyagok nélkül, emberi környezetben, csak a tulaj stílusát kell megszokni hozzá, aki amúgy nyilván egy nagyon tehetséges megszállott. Én élvezem, hogy találtam egy helyet, ahol végre nem a túrós táska margarinos blundeljét tekerik fel croissant-nak, és nem is az unalmas délifrance-os gyorsfagyasztott (bár legalább finom) croissant-t árulják. Így az sem érdekel, ha a péksütemény éppen nem néz ki tökéletesen, de legalább látom rajta, hogy emberi kéz alkotta, és a lényeg, hogy érzem a vajat minden furcsa mellékíz nélkül.

Narancsos fügedzsem

1 kg füge

1 nagy narancs

350 g 2:1-hez befőzőcukor (vagy 6 g pektin és 350 cukor)

50 ml narancslikőr

1. A fügét megmosom, a szármarcsonkokat levágom, a gyümölcsöt nyolcfelé vágom.

2. Egy lábosban elkezdem főzni a narancs levével és a cukorral. Ha pektinnel dolgozom, a cukor kis részét visszatartom, összekeverem a pektinnel, amit csak az utolsó tíz perre adok hozzá.

3. Hogy ki meddig főzi, az attól függ, ki hogy szereti. Ha akarod, teljesen szétfőzheted vagy hagyhatod ilyen darabosan, mint én. A narancslikőrt a végén keverem bele, használhatsz helyette egy kiskanálnyi narancsvirágvizet is.

4. Még melegen a főzés közben sterilizált (forró vízzel kiöblített és lecsöpögtetett) üvegekbe töltöm csurig a lekvárt. Lezárom, fejreállítom 5 percre, aztán vissza.

füge gyümölcsös gluténmentes lekvár kezdőknek is

2013. augusztus 26., hétfő Szólj hozzá!

2013. augusztus 26., hétfő 0 hozzászólás

Szedermisu

 szedermisu2_1.jpg

Az én generációm kezdő háziasszonyai már nem Horváth Ilonától tanultak főzni, hanem Stahl Judittól. Sose felejtem el azt az epermisuját, amire én a tél kellős közepén fanyalodtam rá. Azóta sem értem, hogyan lehettem ennyire kezdő, de  még annyi eszem sem volt, hogy mirelit epret vegyek a recepthez. Egy zöldségesnél találtam is epret, kértem belőle egy kilót, és őszintén meglepődtem, amikor 4 ezer forintot kért érte. A legszebb, hogy mivel egy ismerős állt mögöttem, nem mertem visszaadni, így jól megérdemelten boldog tulajdonosa lehettem az aranyárban mért epernek. Mi a tanulság ebből? Szedermisut még most kell gyorsan csinálni!

szedermisu1.jpg

Komoly cukrászok semmilyen körülmények között sem tekintenék ezt tiramisunak. Szedres tiramisu egyszerűen nem létezik, csakis a klasszikus kávés. Legyen ez az én lázadó tiramisum, kávészirup helyett gyümölcspürével, bolti babapiskóta helyett házi, kerek kakaóssal.

Szedermisu

(4-6 adag)

a kakaós piskótához:

60 g liszt

20 g holland kakaópor + a tálaláshoz

80 g nádcukor

4 db tojás

1 ek porcukor

a szederpüréhez:

300 g szeder

2 ek cukor

1 db lapzselatin

a krémhez:

60 g tojássárga (kb. 3 db M-es tojásból)

90 g porcukor

300 g mascarpone

300 g habtejszín

1. A sütőt 160 fokra előmelegítem (légkeverésest 140-re). Két tepsit kibélelek sütőpapírral.

2. A lisztet a kakaóporral átszitálom, félreteszem.

3. A tojásokat szétválasztom. A cukor 2/3 részét a tojásfehérjéhez keverem, kemény habbá verem. A tojássárgához adom a maradékot, azt is kihabosítom. Óvatosan összeforgatom a két habot, majd hozzáadom a lisztes részt.

4. Habzsákba töltöm, és babapiskóta formákat vagy kb. 5 cm átmérőjű korongokat nyomok a tepsikre. Finoman porcukrot szitálok a tetejükre. 12 percig sütöm a piskótákat, aztán hagyom kihűlni.

5. A zselatint 10 percre jéghideg vízbe áztatom. A szedret felmelegítem a cukorral, hogy levet engedjen, aztán egy botmixerrel leturmixolom. Szitán átszűröm, a magokat kidobom. A zselatint kifacsarom, és a még meleg szederben felolvasztom.

6. A krémhez a tojást a porcukorral vízgőz fölött csípősre melegítem (az ujjamnak már túl meleg). Leveszem a forró vízről, és kihűlésig habbá verem.

7. Közben a tejszínt a mascarponéval kemény habbá verem, aztán a lehűtött tojást beleforgatom.

8. Egy tál aljára teszek egy réteg piskótát, meglocsolom a lehűlt szederpürével, egy habzsákból nyomok rá egy réteg habot, aztán ezt az egészet még egyszer megismétlem. Hagyom a hűtőben összeállni, aztán tálalás előtt kevés kakaóporral meghintem.

szeder mascarpone gyümölcsös desszert középhaladó

2013. augusztus 15., csütörtök Szólj hozzá!

2013. augusztus 15., csütörtök 0 hozzászólás

Fekete teában főtt szilva mascarponéval, biscottival

tea_szilva2.jpg

Észrevettétek már, hogy a kompótnak mindig a leve a legfinomabb?

Emlékszem, gyerekkoromban az anyukám mindig félretette a gyümölcskonzervek levét, amit általában igazságosan elfeleztünk az öcsémmel. Nem merek belegondolni, mennyi tartósítószert ihattunk meg, de akkoriban ez senkit sem érdekelt. Trabanntal jártunk, apám Portit szívott mellettünk a nappaliban, úgyhogy azt hiszem, a konzervlé volt a legkevesebb.

Azt vettem észre, hogy a biscottit itthon mintha sokan félreértenék, és ha túl száraz és kemény, ehetetlennek gondolják. Pedig az igazi biscotti (vagy cantuccini) az olaszoknál elég puritán dolog, csak mandula van benne, és sütés után még napokig, akár hetekig is szárítják, csak aztán eszik meg, vagyis mártogatják teába, kávéba. Minél szárazabb, annál jobban felszívja a folyadékot, úgyhogy hajrá, türelem.

tea_szilva1.jpg

Fekete teában főtt szilva

10-15 szem szilva (lehetőleg kemény húsú)

500 ml forró víz

3 db Earl Grey teafilter

80 g cukor

3 db zöld kardamommag

2 db csillagánizs

1. A szilvákat megmosom, egy kicsi, éles késsel félbevágom, kimagozom.

2. A filtereket a forró vízbe áztatom 5 percre, aztán kiveszem, kidobom.

3. A cukrot a teához adom a mozsárban kicsit összetört kardamommal és a csillagánizzsal együtt. Beleteszem a szilvát is, és 15-20 percig főzöm.

4. Ha kihűlt, a szilvákat mascarponéval és a biscottival tálalom, a szilvák levét pedig megiszogatom.

Biscotti zabpehellyel, pisztáciával és aszalt gyümölccsel

(kb. 30 db)

 215 g liszt

200 g cukor

110 g zabpehely

1 tk sütőpor

1/2 tk szódabikarbóna

1/2 tk só

2 db tojás

3 ek olaj

50 g natúr pisztácia (az Aldiban lehet kapni sózatlant)

pár szem aszalt szilva

1 ek kandírozott narancshéj*

1. Az első 6 hozzávalót egy nagy tálban összekeverem.

2. A tojást és az olajat simára keverem, és az előbbiekhez öntöm, elkeverem.

3. A pisztáciát megpucolom, az aszalt szilvát kisebb darabokra vágom, és a narancshéjjal együtt eldolgozom a masszában.

4. Megfelezem a masszát, és mindkét adagból hurkaformát gyúrok. Sütőpapírral bélelt tepsire teszem őket, és ellapogatom. 175 fokon (légkeverésesben 155) 30 percig sütöm. Kiveszem, 15 percig hűtöm.

5. Kb. 1 cm vékony szeletekre vágom, és a vágott felükkel felfelé visszateszem a tepsire (kelleni fog majd még egy). 120 fokon (légkeveréses 100 fok) még 30 percig szárítom. Ha kész, rámorzsolhatod a fenti desszertre, vagy mártogathatod teába, kávéba.

*Bármilyen magvat vagy aszalt gyümölcsöt tehetsz bele, attól függően, hogy mihez szeretnéd tálalni, mi van otthon vagy mi a kedvenced.  

szilva tea mascarpone keksz gyümölcsös délutáni vendégség középkezdő

2013. augusztus 04., vasárnap Szólj hozzá!

2013. augusztus 04., vasárnap 0 hozzászólás

Bubble tea

bubbletea_1.jpg

Az idei nyár jegesteája számomra a bubble tea. De csak azóta, hogy kiderült, akár itthon is meg tudom csinálni magamnak, ráadásul egyáltalán nem muszáj azokkal az őrülten édes szirupokkal megtolni, amik egyébként a bubble tea boltokban olyan jól néznek ki.

A bubble tea-t állítólag a 80-as években, Tajvanon találták ki. A klasszikus bubble tea vagy tápióka tea vagy boba tea óriás tápióka gyöngyökből, feketeteából és tejből áll. Mivel én amúgy is nagy rajongója vagyok a tejes teának, nálam nyert ügye volt a dolognak. Úgy az igazi, ha lefóliázzák a tetejét, és géppel alaposan felrázzák. Ilyenkor kis buborékok képződnek a tetején, állítólag innen a név. Jó vastag szívószál kell hozzá, hogy ivás közben a bogyókat is felszívjuk.

Lehet inni forrón vagy jéghidegen, feketeával vagy zöldteával, tea nélkül, gyümölcsösen, fekete bogyóval, esetleg fehér bogyóval, hűsítőnek vagy desszertnek. A bogyóknak alapból semmilyen ízük sincs, inkább csak a gumicukor-szerű állaguk vicces. Szokták ezt is ízesíteni, de ez a vonal szerintem zsákutca. A németeknél és az osztrákoknál annyira népszerű, hogy tavaly már a McDonald'sban is árulták.

Nem állítom, hogy az óriás gyöngyöt és a vastag szívószálat bárhol be lehet szerezni, de azért nem lehetetlen. Ha esetleg nem sikerülne, a klasszikus verziót, jéghidegen megkóstolhatjátok a Pastramiban, a felturbózottakat pedig vagy a Petőfi Sándor utcai Bubu Teában vagy a WestEndben, a Superbubbletea-ben.

Bubble tea

óriás tápióka gyöngy

Earl Grey tea

sűrített tej (konzerv vagy tubusos)

1. Végy egy adag óriás tápióka gyöngyöt, és főzd puhára annyi vízben, amennyi ellepi. Ha elfogyna a víz, tölts még rá. Főzés közben kevergesd meg, mert leragadhatnak a gyöngyök az aljára. Legalább fél óra kell hozzá, hogy a közepe is megpuhuljon. Sajnos viszonylag gyorsan el kell fogyasztani, mert ha hagyod órákat állni, visszakeményedhet.

2. Közben csinálj cukorszirupot, ami 1:1 arányú cukor és víz összefőzését jelenti. Önts belőle ízlés szerint a már megfőtt tápiókára.

3. Főzz egy jó erős teát magadnak. Hagyd lehűlni.

4. Tegyél egy pohár aljára pár kanál tápiókát, önts rá teát, és told meg sűrített tejjel. Ha van kedved, rázd jól össze, és adj hozzá jópár jégkockát.

ital tea gluténmentes kezdőknek is

2013. augusztus 01., csütörtök Szólj hozzá!

2013. augusztus 01., csütörtök 0 hozzászólás

Zabpelyhes fagyiszendvics

fagyi_szendvics.jpg

Életem legjobb zabpelyhes keksze. Tökéletes állag (chewy) és forma (sütésálló) a legminimálisabb energiabefektetéssel. Fagyiszendvicsből viszont biztosan lehet jobbat csinálni, mert ezt csak nagyon malacul lehet enni. A legjobb módszer nagyjából úgy néz ki, mint a pilóta keksznél: a tetejét le kell tekerni. Konklúzió: a legjobb zabpelyhes keksz pipa, a legjobb fagyiszendvicsen még dolgoznom kell.

Zabpelyhes fagyiszendvics

(kb. 10 db)

160 g liszt

150 g zabpehely

120 g nádcukor

55 g kristálycukor

1/2 tk sütőpor

1/2 tk fahéj

egy csipet só

2 db tojás

60 ml olaj

55 g olvasztott vaj

50 g étcsokoládé

1. A sütőt előmelegítem 190 fokra (légkeverésest 170-re). Három tepsire sütőpapírt terítek.

2. Az első 7 hozzávalót egy mély tálban összekeverem, a közepébe mélyedést csinálok.

3. Egy kisebb tálban simára keverem  a tojásokat az olajjal és a vajjal. A száraz hozzávalók közepébe öntöm, és simára keverem egy fakanállal.

4. Az étcsokoládét felkockázom, és eldolgozom a masszában.

5. Egy fagylaltos kanállal kis halmokat teszek a tepsikre, kb. 5 cm távolságot hagyva közöttük. 10 percig sütöm, csak a peremének kell megbarnulnia.

6. Ha kihűlt, mindenféle fagyival összetapaszthatjuk őket, elvégre nyár van.

Recept: Bakers Royale

fagylalt keksz zabpehely kezdőknek is

2013. július 14., vasárnap Szólj hozzá!

2013. július 14., vasárnap 0 hozzászólás

Olívaolajos csokoládés sütemény

csoki_olívao1_1.jpg

Őrülten szeretem a vajat, és csak egyetlen dologra vagyok hajlandó lecserélni a süteményekben, és az nyilván nem a margarin. Arra ne számítson senki, hogy az olívaolaj íze kirobban a süteményből, viszont az állaga egészen más lesz, mintha vajjal csináltuk volna.

Olívaolajos csokoládés sütemény

(kb. 8 db 10 cm átmérőjű vagy egy nagy kerek, 23 cm-es)

170 g étcsokoládé (én 70%-ost használtam)

125 ml olívaolaj

60 g mandulaliszt v. darált mandula

2 ek rizsliszt

1/4 tk borkő (nem borkősav, hanem cream of tartar, de akár el is hagyható)

egy csipet só

4 db szobahőmérsékletű tojás, szétválasztva

170 g cukor

1. Előmelegítem a sütőt 160 fokra (légkeverésest 140-re). Én 10 cm átmérőjű tortagyűrűket használtam formának, de muffintepsiben vagy egy normál tortakarikában is meg lehet sütni ezt a tésztát.

2. A csokoládét vízgőz fölött összeolvasztom az olívaolajjal. Hozzáadom a cukor felét, majd belekeverem a tojássárgákat is.

3. A mandulalisztet összekeverem a rizsliszttel, a sóval és a borkővel.

4. A tojásfehérjét lágy habbá verem, hozzáadom a maradék cukrot, és kemény habot verek belőle. A harmadát belekeverem a csokoládés részbe, aztán a többi fehérjét is beleforgatom. Végül óvatosan eldolgozom benne a száraz hozzávalókat is.

5. A kiválasztott formákba teszem. A kisebb süteményeket kb. 20 percig sütöm, a nagy tortát 45 percig. Vanília fagylalttal, sópehellyel és fűszeres dióval tálaltam.

tipp: Ha a hűtőből veszem ki a tojást, 5-10 percre langyos vízbe áztatom, hogy ne legyen túl hideg, amikor a meleg csokoládéval érintkezik.

Recept: The Bojon Gourmet

csokoládé torta olívaolaj gluténmentes kezdőknek is

2013. július 12., péntek 3 komment

2013. július 12., péntek 3 komment

Dinnyés agua fresca

dinnyelimcsi.jpg

Nagyon-nagyon-nagyon ritkán, de néha, egészen különleges alkalmakkor, mondjuk, ha rémesen meleg van, akkor talán esetleg van az úgy, hogy egy limonádé is kielégíti a napi széndhidrátigényemet. Agua fresca, fizz, spritzer, smoothie - ez most mind nagyon megy, csak zúzott jég legyen elég.

Az agua fresca ("friss víz") elnevezés Mexikóból származik, és általában valamilyen gyümölcs levét keverik össze cukorral és vízzel. Ők egyébként még egy csomó jó italt kitaláltak, az alkoholmenteseknél maradva nagyon izgatja a fantáziámat a rizsből készült horchata, a hibiscusos jeges teát meg simán csak imádom.

Dinnyés agua fresca

(kb. 1,5 liter)

45 ml citromlé

70 g cukor

600 g görögdinnye (héja nélkül)

7 dl szóda

citromkariák, jég

1. A citromlevet a cukorral felfőzöm, hogy a cukor elolvadjon.

2. A dinnyét gyümölcscentrifugán átnyomom.

3. Egy kancsóba töltöm a citromsziruppal, hozzáadom a szódát, kicsi, zárható üvegekbe töltöm, teszek bele jeget és citromkarikát, lezárom, és elviszem magammal a strandra vagy piknikre.

ital dinnye gyümölcsös piknik kezdőknek is kertyparty

2013. július 11., csütörtök 2 komment

2013. július 11., csütörtök 2 komment

Meggyes morzsás pite

meggyesmorzsás1.jpg
Egy gyümölcspite, amihez nem kell tésztát nyújtani, de mégsem az a sima potyogtatós, hurrá! Engem az amerikai crumb cake-ek szoktattak rá erre a gyorsan elkészíthető piteformára, itthon a reszelt sütemények hasonlítanak rá leginkább. Nyáron legszívesebben folyamatosan csak fagylaltot és gyümölcspitét ennék felváltva, mindenféle variációban, például így, így vagy így.

meggyesmorzsás2.jpg

 

Meggyes morzsás pite

(12 nagy szelet)

a morzsához:

275 g liszt

1,5 ek fahéj

1/2 tk só

170 g nádcukor

225 g olvasztott vaj

az alsó tésztához:

170 g puha vaj

310 g cukor

2 db tojás

275 g liszt

1/2 tk sütőpor

1 tk szódabikarbóna

1/2 tk só

300 g tejföl

600 g meggy, kimagozva (lehet akár meggy és cseresznye is vegyesen) + 1 ek liszt

1. A morzsához egy mély tálban összekeverem a száraz hozzávalókat, ráöntöm a vajat, és összekeverem. A hűtőbe teszem, amíg a másik masszát kikeverem.

2. Előmelegítem a sütőt 175 fokra (légkeverésest 155-re). Egy kb. 30x20 cm-es mély tepsit kivajazok és sütőpapírral kibélelek.

3. Az alsó réteghez a vajat géppel alaposan kikeverem a cukorral, hozzáadom egyesével a tojásokat, de innentől már csak óvatosabban keverem, nem habosítom a masszát, különben száraz lesz a sütemény a végére. 

4. A lisztet átszitálom a sütőporral, a szódabikarbónával és a sóval. A tejföllel felváltva, két részletben a masszához adom.

5. A simára kevert krémet a sütőforma alján elsimítom.

6. A meggyet összekeverem 1 ek liszttel, hogy ne eresszen túl sok levet. Rászórom a sütemény tetejére egyenletesen.

7. Előveszem a hűtőből a fahéjas masszát, és a sütemény tetejére morzsolom. 45-60 percig sütöm, tűpróbával ellenőrzöm, hogy elkészült-e.

Tipp: Ha elengásabb süteményt szeretnél, tortaformában is megsütheted. A tetejére kevés porcukorral és tejszínnel kikevert görög joghurtot szoktam tenni, hogy ellensúlyozzam az édességét.

meggy pite gyümölcsös piknik délutáni vendégség középkezdő

2013. július 02., kedd Szólj hozzá!

2013. július 02., kedd 0 hozzászólás

Habos málnás ricottartota

málnatorta.jpgKülcsínben minimál, belbecsben fullos.

Ha torta, akkor műtejszínhab stufni, színes fondántető, cukrozott meggykompót vagy marcipánvirág díszítés, szeletelt mandula panír, giccses marcipánfigura, újrafelgyulladó gyertya, tűzijáték - ez a magyar virtus. A csipkepapírról nem tudtam lemondani, a többi nálam mehet a levesbe. Szalag, virág, friss gyümölcs, néha (nem bevonó!) csokoládé, néha maximum jófajta marcipán - én ezzel díszítek. Ez a tortám minimál, de a műkörítés nélkül is felismerhető, hogy ez egy szülinapi torta, ugye?

Ha nincs mostanában szülinap a családban, viszont van kedved csak simán málnás ricottahabot enni (miért is ne lenne?), akkor a macera nagy részétől megkímélheted magad. Csináld meg csak simán a krémet, és kanalazd ki egy pohárból, úgy is elég jó.

Habos málnás ricottatorta

(12 szelet)

a mandulás tésztához:

125 g puha vaj

200 g cukor

3 tojás

60 g darált mandula

100 g liszt

1 tk sütőpor

egy csipet só

90 g tejföl

a krémhez:

350 + 100 g málna

100 g cukor

500 g krémes ricotta

250 g mascarpone

70 g porcukor

330 g tejszín

10 g lapzselatin

1/2 vaníliarúd

1. Egy 18 cm átmérőjű tortakarikát kivajazok, az alját sütőpapírral kibélelem. A sütőt 180 fokra (légkeverésest 160-ra) előmelegítem.

2. A mandulatortához a vajat krémesre keverem a cukorral, hozzáadom egyenként a tojásokat, majd a mandulalisztet. 

3. A lisztet átszitálom a sütőporral és a sóval, és azt is a többi hozzávalóhoz adom. A tortaformába simítom az egészet, és egy órát sütöm. Ha elkészült, hagyom teljesen kihűlni, aztán a tortaformából kivéve a hűtőbe teszem, hogy könnyebb legyen majd vágni. 

4. A krémhez a 350 gramm málnát összemelegítem a cukorral, leturmixolom, átpasszírozom. Félrteszem hűlni.

5. A zselatinlapokat jéghideg vízbe áztatom 10 percre.

6. Közben a ricottát simára keverem a málnával. Kiveszek a krémből 1-2 evőkanálnyit, és felolvasztom benne a zselatinlapokat egy kis lábosban, folyamatosan kevergetve.

7. A tejszínt a porcukorral habbá verem. A tejszínhab 2/3-át a krémbe forgatom 2 evőkanál mascarponéval. Félreteszem.

8. A maradék mascarponéból és tejszínhabból, valamint a vaníliarúd kikapart magjaiból kemény habot verek.

9. Kiveszem a tésztát a hűtőből, és 3 vékony lappá vágom egy kenyérvágó késsel. Az elsőt egy 20 cm-es tortakarika aljára teszem.

10. A málnakrémet habzsákba töltöm, ebből egy réteget nyomok az első lap köré, majd rá is. Lefedem a második lappal. Erre is nyomok krémet, és az egészben maradt málnaszemeket elosztom rajta. Jöhet az utolsó tésztalap, és arra is a málnakrém. Végül a mascarponés tejszínhabbal zárom. Hűtőbe teszem, hogy megdermedjen. Mielőtt kivenném a formából, a szélén körbevágom, vagy egy konyhai fáklyával körben megolvasztom (ehhez célszerű egy rövid időre fagyasztóba tenni a tortát).

torta gyümölcsös ricotta málna haladóknak

süti beállítások módosítása