KezdőKözépkezdőHaladóKözéphaladóVállalkozó szelleműeknek

edesem-uzlet.jpg

2009. április 08., szerda 7 komment

2009. április 08., szerda 7 komment

Kívül ropog, belül ragad: Pavlova eperrel

Kisütött a nap, és rám jött az eprezhetnék. Amikor a zöldségestől megkérdeztem, hogy van-e már eper, jót mulatott rajtam. Közben meg persze van, csak nem magyar és nem olcsó, de vanni van.
Én a pavlovámat nem szárítottam ki eléggé, és ennek eredményeként be is repedezett. Azt hiszem, ez így nem tökéletes, viszont sem az ízén, sem a szépségén nem rontott egy cseppet sem. [Azóta megnyugodtam, mert talán pont így a tökéletlenségétől tökéletes.] Ha valaki biztosra szeretne menni, és tökéletes habcsókra vágyik, ezt a videót nézze meg, és ezt a receptet kövesse.

Pavlova eperrel

6 tojásfehérje
300 g kristálycukor
1 teáskanál ecet
1-2 csepp piros ételfesték
1 evőkanál narancslikőr (igen, én nagyon sok mindenbe teszek)
1 teáskanál kukoricakeményítő
tejszínhab
8 nagy eperszem, kisebb darabokra vágva

A sütőt 180 fokra előmelegítem. Egy tepsire sütőpapírt teszek, egy nagyobb (kb. 10 centis) formát vagy egy pohár száját körberajzolom, hogy 8 kis kört kapjak, majd megfordítom a papírt.
A tojásfehérjéket kemény habbá verem, kanalanként hozzákeverem a cukrot, és újra keményre verem a habot. Hozzáadom az ecetet, a festéket, a narancslikőrt és a kukoricakeményítőt.
A tojásfehérjékből a sütőpapírra rajzolt körökbe kis halmokat teszek, a közepükbe finoman mélyedést nyomok egy evőkanál hátával. Beteszem a tepsit a sütőbe, a hőmérsékletet egyből 150 fokra csökkentem. 30 percig sütöm így, majd további 30 percig a zárt sütőben (de már sütés nélkül) hagyom.
Amikor kihűlt, a tetejükre előbb tejszínhabot, utána epret halmozok.
8 kis pavlova lesz belőle.

tojásfehérje eper gyümölcsös gluténmentes pavlova középhaladó meringue vacsora vendégség

2009. április 07., kedd 1 komment

2009. április 07., kedd 1 komment

Jó játék felnőtteknek is: Shortbread biscuit


Őszintén szólva, nem maga a keksz a jó játék, hanem az a sütinyomó, amivel ezeket készítettem, mivel játékról volt szó, gyereksegítséggel. Nem is tudom, melyikünk szórakozott jobban.
Egyébként ez a keksz nem igazi shortbread, csak valami ahhoz hasonló, mert az pontosan 3 rész liszt, 2 rész vaj, 1 rész cukor lenne (tehát pl. 300 g liszt, 200 g vaj, 100 g cukor).

Shortbread biscuit

225 g puha vaj
150 g sütőcukor
1 tojás
½ citrom lereszelt héja

1 teáskanál vanília kivonat
350 g finomliszt
½ teáskanál sütőpor
egy csipet só

A sütőt 180 fokra előmelegítem. A vajat és a cukrot kb. 5 perc alatt kézimixerrel vagy tálas mixerrel világos habosra keverem, hozzáadom a tojást, a vaníliát és a citromhéjat. Ezután mehet bele a liszt, a só és a sütőpor. Ha nem vagyunk finnyásak, ennél a pontnál már legjobb kézzel dolgozni.
Habzsákkal vagy sütinyomóval formákat nyomok sütőpapírral kibélelt tepsikre. 10 perc alatt készre sütöm a kekszeket. Akkor jók, ha a szélük enyhén barna, máshol viszont fehérek maradnak.
Kb. 40 db lesz belőle.

kávéhoz ajándék keksz kezdőknek is

2009. április 03., péntek 4 komment

2009. április 03., péntek 4 komment

Ütős vagy nem ütős? Sült narancs puding




Elég kritikus szoktam lenni a sütijeimmel kapcsolatban, de ez a narancs puding most egy kicsit megingatott. Nekem nagyon ízlett, viszont eddig ketten kóstolták még rajtam kívül, és egyáltalán nem estek szét tőle. Remélem, nem hagyott cserben az önkritikám.
Ja, és ne számítson senki klasszikus pudingra, ez inkább a souffléhoz áll közelebb.

Sült narancs puding

300 ml friss narancslé
1 citrom lereszelt héja és leve
3 evőkanál Grand Marnier vagy Cointreau
60 g puha vaj, plusz egy kicsi a formák kikenéséhez
100 g kristálycukor
4 tojás, szétválasztva
60 g liszt
1 teáskanál sütőpor
150 ml tej
porcukor a díszítéshez

A narancsok és a citrom levét egy lábosban felforralom. Mindaddig forralom, amíg a felére nem sűrűsödik. Ekkor kihűtöm, belekeverem az alkoholt.
Kivajazok 6 kis soufflé formát vagy egy nagy egyliterest. A sütőt 175 fokra előmelegítem.
A vajat a cukorral és a citromhéjjal felverem lágyra és krémesre, egyesével hozzákeverem a tojássárgákat. Hozzászitálom a lisztet és a sütőport, elkeverem. Folyamatosan keverve hozzáadom a narancslevet és a tejet.
Egy másik tálban felverem a tojásfehérjéket úgy, hogy lágy csúcsokat vessen. Először a tojásfehérje egyharmadát keverem a narancsos mixhez, majd mehet hozzá a többi is. Ezt érdemes egy nagy fémkanállal megtenni.
A pudinggal megtöltött tálkákat (vagy a nagy tálat) egy sütőtálba helyezem, és forró vizet öntök köréjük. A nagy tálat 1-1 ¼ órát sütöm, ha kicsivel dolgoztam, elég egy fél óra. Az a lényeg, hogy a teteje aranybarna és szilárd legyen, az alja pedig világos és lágy. Tálalás előtt legalább 10 percet pihentetem.
6 személynek lesz elegendő.

Recept Gordon Ramsay: Just Dessertsből. (J., szuper vagy, hogy kölcsönadtad)

narancs puding középhaladó vacsora vendégség

2009. április 01., szerda 4 komment

2009. április 01., szerda 4 komment

Örvényben: Baileys hab mascarponéval


Észrevettem, hogy az utóbbi időben, ha édességkészítésre került a sor, én mindig csak sütöttem, sütöttem, sütöttem. Ezért most nem sütöttem.
Észrevettem azt is, hogy majdnem mindenbe tettem csokoládét. Ezen a jó szokásomon most sem változtattam. Majd ha lesznek rendes friss gyümölcsök, ez is másként lesz.

Baileys hab mascarponéval

140 g tejcsokoládé
140 ml habtejszín
5 evőkanál Baileys
250 g mascarpone

A tejcsokoládét megolvasztom, majd hagyom kihűlni. A tejszínt lágy habbá verem, hozzákeverem a Baileyst és a mascarponét is. A habot kis (ha lehet, átlátszó üveg-) tálkákba töltöm, rácsorgatom a csokoládét, és egy kanállal finoman elkeverem benne, hogy spirál mintájú legyen. A legjobb nagyon-nagyon hidegen.
4 másfél decis adag lesz belőle.

Recept a kicsi, de hasznos Good Food-könyvből, de kicsit változtattam rajta.

alkohol mascarpone desszert kezdőknek is

2009. március 30., hétfő 8 komment

2009. március 30., hétfő 8 komment

Bármit feldob: Olasz mogyorótorta citrom curddel


Nehéz eldönteni, hogy a citrom curdöt ettük egy kis mogyorótortával vagy inkább a mogyorótortát a citrom curddel (a képen ez a variáció látható). Ez a csudajó citromkrém annyira domináns, hogy az egyébként szuperpuha mogyorós sütemény egészen eltörpült mellette. Ebből persze le is vontam azt a tanulságot, hogy legközelebb, ha egy süteményem középszerűre sikerül (nem úgy, mint most), ezzel a citromos öntettel fogom majd jól feldobni.
Ha valakinek nincs kedve szöszölni a lemon curddel, a Tescóban lehet kapni üvegben, saját márkás termékként. De abban meg mi a poén?

Olasz mogyorótorta citrom curddel

A mogyorótortához:
20 dkg mogyoró
5 dkg étcsokoládé
1 teáskanál sütőpor
10 dkg puha vaj
5 tojás, szétválasztva
175 g kristálycukor
1 teáskanál vanília kivonat
egy csipet só

A sütőt 170 fokra előmelegítem, kivajazok és sütőpapírral kibélelek egy 20 cm átmérőjű kerek tortaformát. A mogyorót, a csokoládét és a sütőport finomra őrlöm (én a konyhagépem késes megoldását választottam). Hozzádolgozom a puha vajat.
A tojások sárgáját a cukorral krémesre keverem egy elektromos mixerrel, majd hozzáadom a mogyorós keveréket és a vaníliát. A tojások fehérjét kemény habbá verem, amit aztán alaposan elkeverek a mogyorós tésztával. Az egészet az előkészített formába öntöm, és 55-70 percig sütöm (én egy 18 cm-es formát használtam, és abban 75 perc alatt sült meg).
A formában hagytam hűlni 15 percig, majd egy éles késsel meglazítottam a szélét. Újabb 15 perc után emeltem ki a formából, és csak teljesen kihűlve szeleteltem. Érdekes módon azt tapasztaltam, hogy jót tett neki az idő (azaz egy-két nap múlva még finomabb volt).

A citrom curdhöz:
2 nagy vagy 3 kis citrom
3 tojás, enyhén felverve
200 g cukor
85 g enyhén sós vaj (én speciel sózatlant használtam)

A citromok héját lereszelem, és a levével együtt egy lábosba öntöm. Hozzáadom a tojásokat, a cukrot és a vajat. Alacsony hőfokon addig főzöm (és folyamatosan kevergetem), amíg annyira be nem sűrűsödik, hogy a fakanálra vagy a szilikon spatulára rátapad. Ilyenkor, ha az ujjamat végighúzom a kanálon, nyoma marad. Ha azonnal meg akarjuk enni, jeges fürdőben hűtsük le. Ha viszont eltesszük, még forrón tegyük az üvegbe, és zárjuk is le.

Tortarecept a már sokat használt Rachel Allentől, lemon curd a majd sokat használt Gordon Ramsay-től.

torta citrom mogyoró középhaladó délutáni vendégség

2009. március 27., péntek 2 komment

2009. március 27., péntek 2 komment

Minden egyben: Mogyoróvajas sajttortás márványos brownie


Sajttorta és brownie egy személyben? És még mogyoróvajas is??? Nem vállal egy kicsit túl sokat magára ez az egyetlen sütemény? Nem.
A tavalyi év amerikai peanut butter trendjénél maradva úgy gondoltam, a blondie után megsütöm az ellentétét is, ezt a szuperdús brownie-t. A recept eredetileg olyan mogyoróvajra szól, amely kizárólag sóból és mogyoróból áll (Sz. barátnőm szerint ez emberi fogyasztásra alkalmatlan), amit viszont én itthoni boltokban nem találtam. Többször is kipróbáltam, és a recept kiválóan működik a mezei mogyoróvajjal is, amiben van még cukor, olajok és kukoricaszirup is.

Mogyoróvajas sajttortás márványos brownie

A brownie réteghez:

250 g étcsokoládé
125 g vaj
125 ml cukor
2 tojás
1 teáskanál vanília kivonat
125 ml liszt
egy csipet só

A sajttorta réteghez:

250 g krémsajt
85 ml mogyoróvajkrém (sima, azaz nem darabos)
1 teáskanál vanília kivonat
125 ml cukor
2 tojás
2 evőkanál habtejszín
2 evőkanál liszt
60 g étcsokoládé

A sütőt előmelegítjük 160 fokra, egy négyszögletes tortaformát kivajazunk és sütőpapírral kibélelünk (én szilikon formát használtam, azt csak kivajaztam).
A brownie réteghez egy közepes lábosban alacsony fokozaton összeolvasztotjuk a csokoládét és a vajat, majd 10 percre félretesszük hűlni. A cukrot, a tojást és a vaníliát elektromos mixerrel 3 perc alatt habosra és világossárgára verünk fel. Hozzákeverjük a csokis-vajas mixet, majd a lisztet és a sót. Az egészet beleöntjük a sütiformába.
A sajttorta réteghez a sajtkrémet, a mogyoróvajat és a vaníliát a mixerrel összekeverjük. Hozzáadjuk a cukrot, egyenként a tojásokat, majd a tejszínt és a lisztet. 85 ml-t félreteszünk belőle, a többit a brownie tetejére öntjük.
Megolvasztjuk a 60 g étcsokoládét és összekeverjük a 85 ml megspórolt sajttortánkkal. Ezt a csokis-sajtkrémes tésztát kanalanként a sajttorta réteg tetejére halmozzuk. Veszünk egy hurkapálcát vagy fogpiszkálót, és a felső csokis, illetve az alatta lévő sajttortás rétegbe nyolcasokat írunk vele. Ha szépen dolgoztunk, márványos lesz a süteményünk teteje. Pontosan 36 percig sütjük, ha kész, legalább egy órát pihentetjük.

Recept a Bon Appétit magazinból.

divat csokoládé brownie krémsajt sajttorta középhaladó peanut butter délutáni vendégség

2009. március 25., szerda 3 komment

2009. március 25., szerda 3 komment

Hálás téma: Tömör csokoládétorta


Az utóbbi idők gyengére sikeredett kísérletezgetései után arra volt szüksége a lelkemnek, hogy előszedjek egy jól bevált, tuti receptet. Csokoládétortát csinálni hálás dolog: elszúrni jóformán lehetetlen, a csoki pedig mindenkinek ízlik.
Azért ebben a süteményben is akad izgalmas részlet. Egyrészt forró vizet kell hozzákeverni, másrészt pedig sötét nádcukorral készül, ami kellemes karamellás ízt ad neki.

Tömör csokoládétorta

225 g puha vaj
375 g sötét nádcukor
2 tojás
1 teáskanál vanília kivonat
10 dkg étcsokoládé, megolvasztva
20 dkg finomliszt
1 teáskanál szódabikarbóna
2,5 dl forró víz

A sütőt 190 fokra előmelegítjük, egy hosszúkás gyümölcskenyérformát kivajazunk és sütőpapírral kibélelünk.
Kézi robotgéppel habosra keverjük a vajat a cukorral, majd hozzáadjuk a tojásokat és a vaníliát. Ha jól elkevertük, mehet bele a megolvasztott csokoládé szobahőmérsékletűre visszahűtve. Ezután következik a szódabikarbónával elkevert liszt és a forró víz felváltva, három részletben.
Ne lepődjünk meg, a tészta folyékony lesz, amikor beöntjük a formába. 30 percig sütjük, utána levesszük a hőfokot 170 fokra, és még adunk 15 percet a tortának a sütőben. A végeredmény egy puha, szinte pudingszerű, de ragacsos sütemény lesz.

Recept Nigella sütis könyvéből.

csokoládé hétköznap kezdőknek is délutáni vendégség

2009. március 23., hétfő 19 komment

2009. március 23., hétfő 19 komment

Magától elrepül: Angel food cake



Nem is tudom, mit gondoljak. Még soha nem találkoztam hasonló textúrájú süteménnyel, majdnem elszállt, olyan könnyű volt és légies. Az íze viszont nem az igazi, de ezen lehet változtatni (kevesebb borkő, egy kis reszelt citromhéj, vanília helyett kókuszaroma stb.). Különlegességét a 12 tojásfehérje adja, én éppen ezért tettem vele egy kísérletet – kicsit ugye felhalmozódott a mélyhűtőmben a sok custard, curd és fagylalt után. Pont ellentéte a devil food cake-nek, amiről éppen az első bejegyzésem szólt (az sötétbarna és vajas, ez fehér és zsiradék nélkül készül). Mindent összevetve izgalmas kísérlet volt. Csak precízeknek!

Angel food cake


375 ml tojásfehérje (11-12 tojásból jön ki)
150 g porcukor
100 g finomliszt
¼ teáskanál só
másfél teáskanál borkősav (szerintem egy is elég lett volna)
200 g kristálycukor
1 teáskanál vanília kivonat

Szobahőmérsékletű tojásokkal dolgozzunk, ezért ha hűtőből vettük ki, hagyjuk egy órát "melegedni". A sütőt melegítsük elő 175 fokra. Olyan tortaformára lesz szükségünk, amely középen lyukas, én egy ikeás kuglófformát használtam. Ezt most kivételesen ne vajazzuk ki!
A porcukrot, a lisztet és a sót szitáljuk egy tálba. A torta könnyedsége miatt nagyon fontos a szitálás, ne csaljuk le!
Verjünk a tojásfehérjékből lágy habot, majd adjuk hozzá a borkőt. Verjük tovább az elektromos mixerrel közepes fokozaton addig, amíg lágy csúcsokat nem vet. Tegyük bele a cukrot, és most már keményre, ragacsosra dolgozzuk össze. Mehet hozzá a vanília.
Négy részletben öntsük a tojáshoz a lisztes keveréket, jól dolgozzuk össze.
A tésztát öntsük a tortaformába, és süssük 40 percig, lehetőleg a sütőnk alsó egyharmadában. Nekem 20 perc után le kellett takarnom, hogy meg ne égjen a teteje. Tűpróbával ellenőrizhetjük, hogy jó-e (és ha kész, a süti széle elválik a formától). Hagyjuk a tortaformában teljesen kihűlni. Ezután egy éles késsel menjünk körbe a szélén, és hagyjuk, hogy a torta szinte magától kicsusszanjon. A tortát recés késsel érdemes felszeletelni.
Mivel nem fért bele az egész tészta a formámba, fogtam egy muffinsütőt, és a maradékot belekanalaztam. Ezek 15 perc alatt megsültek.
Készíthetünk glazúrt a tetejére, ehetünk hozzá citromkrémet vagy epret habbal vagy bármit, ami jól esik.



Recept az Epicuriousról.

kávéhoz tojásfehérje középhaladó délutáni vendégség

2009. március 21., szombat 4 komment

2009. március 21., szombat 4 komment

Biztató kezdet: Citrom tart


Hja igen, aztán drámai vég. Tényleg nagyon jól indult: az alaptészta úgy tűnt, tökéletes, a citromos curd szintén. A tetejét blowtorch-csal megégettem, az is gyönyörű volt. És aztán az egész mégiscsak valahogy ehetetlenül rossz… Ráadásul 15 tojás kellett hozzá!
Azt eddig le sem mertem írni, hogy a héten már egy amarettit is elszúrtam. Nem vagyok egy nyerő szériában, az egyszer biztos.
De legalább megírhattam az első „kuka” bejegyzés címkém.

kuka

2009. március 19., csütörtök 5 komment

2009. március 19., csütörtök 5 komment

Risotto felé félúton: Blumenthal tejberizse


Heston Blumenthal az egyik legizgalmasabb szakács a világon, a tökéletességre törékvésével és a molekuláris gasztrónómia őrületével együtt, még akkor is, ha az őrülten pedáns séfnek néhány héttel ezelőtt tömeges ételmérgezés miatt átmenetileg be kellett zárnia három michelin-csillagos éttermét. Upsz, kellemetlen.
Na most viszont itt van ez a tejberizs nekünk, ami meglehetősen szolidnak tűnik a "sound of the sea" és a "snail porridge" nevű fogásokhoz képest. Ez csak azért van, mert ezt a receptet a családi szakácskönyvéből vettem. Persze azért ezt sem úgy kell elképzelnünk, hogy "végy egy kanál zsírt..."
Blumenthal tejberizse

1 vanilarúd
750 ml tej
135 g risotto rizs (Carnarolit vagy Arboriot ajánl)
110 g finomítatlan nádcukor (ő csak ilyen cukrot használ a Fat Duckban)
egy csipet reszelt szerecsendió
150 ml tejszín
2 tojássárgája
narancsvirágvíz kivonat (fakultatív)

A vaníliarudat félbevágjuk és egy késsel kikaparjuk a magjait, a tejhez adjuk. A tejet felforraljuk, majd alacsonyabb fokozaton 5 percig bugyogtatjuk. Levesszük a tűzről, fél órát pihentetjük.
1 liter vizet felforralunk, hozzáadjuk a rizst, újra felforraljuk, 3 percig bugyogtatjuk, majd hideg vízzel leöblítjük.
A tejet egy szitán átszűrjük, ráöntjük a rizsre. Mehet bele a cukor és a szerecsendió is. Felforraljuk, majd 20-30 percig, folyamatos keverés mellett forraljuk. 20 perc után érdemes elkezdeni a rizs kóstolását, hogy elég puha-e. Ha elkészült, de túl sok tej maradt rajta, leszűrhetünk róla egy keveset, de ne felejtsük el, hogy még magába fog szívni folyadékot a rizs, miközben lehűl.
Adjuk hozzá a tejszínt, és még néhány percig főzzük. A tűzről levéve, de még melegen, keverjük bele a tojássárgákat, további 3 percig keverve a rizst (nekem sajnos kicsit összerántotta a tojást, ezért látszanak apró citromsárga foltok a képen). Én a narancsos kivonat helyett egy komolyabb adag fahéjat adtam hozzá.

vanília rizs vacsorára kezdőknek is

2009. március 17., kedd 2 komment

2009. március 17., kedd 2 komment

Barát vagy ellenség? Puha csokikeksz grapefruittal és ánizzsal


Hazudnék, ha azt állítanám, hogy ez életem legszebb süteménye. Ráadásul ez még talán a máktortánál is megosztóbb, sőt, az ánizs még a mazsolánál is nagyobb ellenség sokaknak. Ennek ellenére ez az eddigi egyik legjobb csokis kekszem. Tetszett, hogy puha, citrusos és fűzseres. De vajon a cukrászdámban merném-e árulni?

Puha csokikeksz grapefruittal és ánizzsal

225 g étcsokoládé
60 g vaj
1 evőkanál + 62,5 ml (¼ cup) cukor
3 csillagánizs
62,5 ml (¼ cup) liszt
1 evőkanál kakaópor
½ teáskanál só
¼ teáskanál sütőpor
2 tojás
2 evőkanál méz
2 teáskanál reszelt grapefruit héj

A csokoládét és a vajat mikróban puhára olvasztjuk, majd összekeverjük. Az egy evőkanál cukrot és a csillagánizsókat egészen finomra daráljuk, hozzáadjuk a lisztet, a kakaót, a sót és a sütőport.
A 62,5 ml cukrot, a tojást, a mézet és a grapefruit héját elektromos mixerrel addig verjük, amíg szép világos és sűrű nem lesz. Belekeverjük a csokoládét és a száraz hozzávalókat, majd legalább 45 percre (max. egy napra) betesszük a hűtőbe.
Előmelegítjük a sütőt 190 fokra, sütőpapírral kibélelünk két tepsit. Evőkanálnyi adagokat halmozunk a tésztából a tepsire, egymástól kellő távolságra. Én két kanállal dolgoztam, így könnyebb volt dolgozni a ragacsos tésztával. 10 percig sütjük, és utána még 3 percig pihentetjük a süteményeket a tepsiben.

Recept a Bon Appétitből.

kávéhoz csokoládé keksz kezdőknek is

2009. március 15., vasárnap 14 komment

2009. március 15., vasárnap 14 komment

Kegyetlenül meghurcolva: Répatorta



Miután egy szörnyen rossz répatortát sikerült vásárolnunk sok pénzért, gondoltam, előveszem ezt a jól bevált receptet. Az utóbbi pár évben divatos süteménnyé vált, és ezért drágán merik adni mindenféle száraz variánsát is. Nem szeretném hosszasan bizonygatni, hogy ez tényleg mennyire, de a friss narancslétől kellemesen puha marad sütés közben, a krémsajtos tortamáz pedig tökéletesen passzol hozzá.

Fűszeres-narancsos répatorta

A tortához:
250 g puha vaj
375 g cukor
2 narancs lereszelt héja, 1 narancs frissen facsart leve
4 tojás
450 g sárgarépa lereszelve
150 g mandula, pekándió vagy dió
1 evőkanál vaníliakivonat
250 g liszt
2 teáskanál szódabikarbóna
1 teáskanál fűszer vegyesen (pl. fahéj, őrölt gyömbér, szegfűszeg, kardamon, szerecsendió)
1 teáskanál só

A mázhoz:
225 g szobahőmérsékletű krémsajt
65 g szobahőmérsékletű vaj
400 g átszitált porcukor
1 teáskanál vaníliakivonat

A sütőt 180 fokra előmelegítjük, egy 23 cm-es tortaformát kivajazunk. Egy nagy tálban a vajat a cukorral és a narancshéjjal habosra keverjük, egyenként hozzáadjuk a tojásokat, mindegyiket jól elkeverve. A sárgarépát és a diót is beleöntjük, utána a vaníliát és a narancslevet is. A lisztet, a szódabikarbónát és a sót összeszitáljuk, majd mehet a vajas keverékhez. 45 percig sütjük az előkészített tortaformában. Akkor jó, ha a széle elválik a formától, a közepébe szúrt tűt pedig szárazan húzzuk ki. A tortát a formából kivéve hagyjuk teljesen kihűlni.
A mázhoz lágyra keverjük a krémsajtot a vajjal. Ezt simára keverjük a porcukorral és a vaníliával, majd az egészet egy késsel vagy spatulával rákenjük a répatortára.

Recept a BBC Foodról.

divat répa torta krémsajt középhaladó délutáni vendégség

2009. március 13., péntek Szólj hozzá!

2009. március 13., péntek 0 hozzászólás

Fagylalt tupír: csokoládéval bevont mogyoró és kandírozott citromhéj


Jó, jó az a vanília fagylalt így szimplán is sütemény mellé, de ha magában esszük, akkor azért csak fel kéne dobni valamivel.

Ráadásul a legutóbb variáltam a vanília fagylalton, és "kókuszillatút" csináltam belőle. Ez annyit jelentett, hogy a tejes részébe pirított kókuszreszeléket főztem, majd leszűrtem. Azt pedig nem kell magyaráznom, hogy a kókuszhoz mennyire jól megy a cukrozott citromhéj.


Csokoládéval bevont mogyoró

10 dkg étcsokoládé
15 dkg pörkölt sózatlan földimogyoró

A csokoládét gőz fölött megolvasztom, beleforgatom a mogyorót. Egy tányért bevonok folpackkal, ráöntöm a csokoládés mogyorót, és hagyom megdermedni. Ha kihűlt és megkeményedett, egy nagy szakácskéssel kis darabokra vágom. Választhatok: vagy belekeverem a fagylaltba még fagyasztás előtt, vagy megszórom vele a fagylaltot evés előtt.

Kandírozott citromhéj

4 nagy citrom
fél liter víz
20 dkg cukor
egy csipet só

Zöldséghámozóval hosszában lehántom a citrom sárga héját, a keserű fehér rész nélkül. A citromhéjat egy éles késsel nagyon vékonyra, fogpiszkáló méretűre aprítom. Annyi vízzel, hogy bőven ellepje, egy lábosba teszem, felforralom, majd lassan forralva 15 percig főzöm. Leszűröm, friss vízzel leöblítem.
A vizet, a cukrot és a sót összekeverem a lábosban, felforralom. Visszateszem bele a citromhéjat, és nagyon lassan tovább forralom kb. 25 percig (ha van hozzá hőmérőm, 110 fokig). Ekkorra a citromhéjnak fényesnek és áttetszőnek kell lennie. Hagyom a cukorszirupban kihűlni. Érdemes a saját szirupjában eltenni. Ugyanez működik citrom helyett naranccsal is.

Recept persze, hogy David Lebovitztól.

fagylalt csokoládé citrom középhaladó

2009. március 11., szerda 5 komment

2009. március 11., szerda 5 komment

Három és fél tábla: Csokoládés meringue torta



Mi az hogy csokoládés? Totál brutál mega csokoládés!

Csokoládés meringue torta

A tortához:
24 dkg étcsokoládé megolvasztva
14 dkg puha vaj
¾ cup (190 ml) barnacukor
6 tojás szétválasztva
1 evőkanál vaníliakivonat

A meringue-hez: 4 tojásfehérje
¼ teáskanál tisztított borkő
1 cup (250 ml) sütőcukor
10 dkg étcsokoládé apró kockákra vágva
10 dkg dió apróra vágva
1 evőkanál kukoricakeményítő

A sütőt előmelegítjük 175 fokra, egy 24 cm átmérőjű kapcsos tortaformát kivajazunk, kilisztezünk. Az étcsokoládét gőz fölött vagy mikróban megolvasztjuk, majd szobahőmérsékleten hagyjuk kihűlni. Közben a vajat habosra verjük elektromos mixerrel, hozzáadjuk a barnacukrot, és tovább verjük, ami lágy és sápadt nem lesz. A tojássárgákat egyenként hozzáütjük, továbbra is a mixerrel keverve. Mehet hozzá a csokoládé és a vanília is. És igen, liszt nem kell hozzá!
A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, majd óvatosan a csokoládés krémhez keverjük. A formába öntjük, és 25 percre betesszük a sütőbe.
A meringue-hez a tojásfehérjékből egy csipet sóval habot verünk, hozzáadjuk a sütőcukrot, majd kb. 8 percig gyors fokozaton tovább verjük. Az a jó, ha szép fényes és csúcsokat vet. Belekeverjük a csokoládéval, a dió és a kukoricakeményítő mixét. Egy spatulával rátesszük a csokitorta tetejére, és a sütőbe visszatolva 30 percig sütjük. Ha kész, 10 percig hagyjuk a formában hűlni, majd egy éles késsel végigmegyünk a szélén. Ezután ki lehet venni a formából, de érdemes még egy fél órát várni, mielőtt elpusztítanánk.
Ha újrakezdhetném, nem tennék csokit és diót a meringue-be, mert az tán egy kicsit már sok volt a jóból.

Recept a börtönviselt mintaháziasszony Martha Stewart honlapjáról
.

csokoládé torta gluténmentes ünnepi meringue középkezdő

2009. március 10., kedd Szólj hozzá!

2009. március 10., kedd 0 hozzászólás

Barát a bajban: J. mandulakenyere


Az utóbbi napokban nem voltam olyan kiváló formában, hogy jobbnál jobb süteményekkel álljak elő, és erre J. barátnőm tökéletesen rá is érzett. Írt tehát egy vendégpostot, ami nem is jöhetett volna jobbkor. J. egyébként az a nő, aki egy sütőporos zacskó hátulján talált receptből is képes ihletet meríteni - és még jó is sül ki belőle!


Mandulás kenyér

15 dkg vaj
15 dkg cukor
4 tojás
20 dkg liszt
2 teáskanál sütőpor
1-2 csepp mandulaaroma
15 dkg őrölt mandula

A sütőt előmelegítem 180 fokra (légkeveréses 160). A tojásokat szétválasztom. A vajat simára keverem a cukorral és a tojássárgájával, majd belekeverem a sütőporral összekevert, átszitált lisztet. Megy bele a valóságos és az aroma mandula. A kemény habbá vert fehérjével fellazítom a tésztát. Kivajazott püspökkenyérformában 55 perc alatt megsütöm. Én a másnap reggeli kávéval szeretem a legjobban. [Valamint a házi meggylekvárral, amint látom.]

reggeli kávéhoz mandula kezdőknek is

2009. március 04., szerda Szólj hozzá!

2009. március 04., szerda 0 hozzászólás

Ki teszi el a nagymamát? Vérnarancs lekvár


Idén olyan öreg lettem, hogy így tél vége felé kifejezetten hiányzott a nyári lekvárbefőzés. Mindig azt hittem (még egy évvel ezelőtt is), hogy ilyesmivel kizárólag nagymamák foglalkoznak. Egyszer B. barátnőm mondott valami egészen döbbenetes számot arról, hogy a magyar nők hány százaléka szokott lekvárt befőzni. Nagyon jót nevettünk rajtuk.
Vérnarancs lekvár
2 kg vérnarancs
annyi befőző cukor, amennyit a csomagolás ír ennyi gyümölcshöz
fél citrom
egy kupica Cointreau (vagy aki kesernyésen szereti, annak Campari Bitter)
A narancsok külső héját a fehér rész nélkül, nagyon vékonyan lehántjuk (legkönnyebb egy zöldséghámozóval), és vékony csíkokra vágjuk. Utána megszabadítjuk a gyümölcsöt a keserű fehér héjától is, ez kuka. A narancsokat kis kockákra vágjuk, mehet a sárga héjjal együtt egy lábosba. Épp csak annyi vizet adunk hozzá, hogy ellepje (inkább kevesebbet, mint többet), és alacsony fokozaton fedő alatt másfél órát főzzük. Ha megfőtt, hozzáfacsarjuk a citromot, beleöntjük az alkoholt, majd a cukrot, és fedő nélkül tovább főzzük egy fél órát. Én ilyenkor - Nigellától szabadon - tartok a hűtőben egy kistányért, hogy néha kipróbáljam, ráncosodik-e már a lekvárom. Ilyenkor csak kiveszem a hideg tálat, és egy kanállal belemerek a dzsemből. Ha ráncosodik, kész.

reggeli ajándék narancs lekvár középhaladó éléskamra

2009. március 02., hétfő Szólj hozzá!

2009. március 02., hétfő 0 hozzászólás

Ha unod a barnát: Blondie




Brownie-t sütni nagyon hálás dolog. Egyszerű összedobni, a csoki meg finom - hol lehet itt hibázni? Viszont néha már uncsi. Ezért aztán - még mindig az aktuális desszert divatnál maradva - én mostanában inkább ezzel a peanut butterös blondie-val villantok.

Mogyoróvajas és fehércsokoládés blondie

125 g liszt
1 teáskanál sütőpor
100 g puha vaj
150 g darabos mogyoróvaj (nem Nutella, hanem peanut butter)
175 g barnacukor
1 tojás, felverve
1 teáskanál vanília kivonat
75 g fehércsokoládé, apró darabokra vágva

170 fokra előmelegítem a sütőt, kivajazok és sütőpapírral kibélelek egy 20x20 cm-es sütiformát. A lisztet és a sütőport egy tálba szitálom. Egy másik tálban kézimixerrel krémesen puhára dolgozom össze a vajat és a mogyoróvajat, majd hozzáadom a cukrot, tojást és a vaníliakivonatot. Ha a krém összeállt, hozzádolgozom a lisztes keveréket, majd a csokit. 25 perc alatt aranybarnára sütöm, a közepének éppen csak meg kell szilárdulnia. A formában hagyom kihűlni, majd kockákra vágom.
Nagggyon jól megy hozzá a vanília fagylalt.

Recept innen.

divat brownie peanut butter kezdőknek is délutáni vendégség

2009. február 28., szombat 6 komment

2009. február 28., szombat 6 komment

Dús házi müzli: Granola

Az ugye egyértelmű, hogy azért érdemes magunknak müzlit készíteni, mert akkor biztosan nem kell nagyítóval keresnünk benne a szárított gyümölcsöt vagy a csokoládét. Na ebben az amerikai granolában aztán minden megvan, amitől csudálatos lehet a reggelünk. Azt hiszem, erre mondják, hogy van benne energia.
Granola
egy hónapra elegendő adag lesz belőle
500 ml zabpehely
300 ml mandulapehely (vagy szeletelt mandula)
150 ml kókuszreszelék
egy csipet só
125 ml olaj
125 ml méz
125 ml szárított áfonya
125 ml kandírozott narancs
10 dkg fehér csoki, apró kockákra vágva
Először összekeverjük a zabpelyhet, a mandulát, a kókuszt és a sót. Utána az olajat és a mézet öntjük össze, ami mehet is zabpelyhes tálba. Egy sütőlapra sütőpapírt teszünk, arra pedig jöhet a keverékünk jól szétterítve. Betoljuk a 190 fokos sütőbe 20 percre. Sütés közben néha meg kell keverni, különben odaég. Tényleg nagyon kell rá figyelni, mert az egyik pillanatban még aranybarna (ami jó), a következőben pedig már fekete (ami nem jó).
Ha elkészült, megvárjuk, hogy jól lehűljön, és ekkor mehet hozzá az utolsó három hozzávaló is.
Recept innen.

reggeli ajándék müzli kezdőknek is

2009. február 26., csütörtök 3 komment

2009. február 26., csütörtök 3 komment

Az első találkozás: Sütőtökös crème brûlée



Életemben először nem fizikai formájában találkoztam ezzel a szuper édességgel. Ez a Sonic Youth-szám volt az, ami 17 évesen felkeltette az érdeklődésem a crème brûlée iránt, na nem mintha az evésről szólna...
Mostanában divat a crème brûlée alapját adó vaníliakrémet mindenfélével ízesíteni, én most a sütőtökös variáció mellett döntöttem, a tél kedvéért. Aki inkább a sima híve, itt egy hasznos videó arról, hogyan kell elkészíteni. Annyi biztos, hogy nem árt egy blowtorch-ot (konyhai láng) beszerezni hozzá, ami - sose gondoltam volna -, de egész sok mindenre jó még.
Sütőtökös crème brûlée
6 adag lesz belőle
20 dkg sütőtök megsütve, pürésítve
60 ml kristálytálycukor
60 ml aranybarna cukor + még 6 evőkanál a karamellizáláshoz
2 nagy vagy 3 kicsi tojás sárgája
1 teáskanál vanília kivonat
1/2 teáskanál őrölt fahéj
1/4 teáskanál őrölt kardamom
1/4 teáskanál szegfűszeg
1/4 teáskanál só
375 ml habtejszín
Melegítsük elő a sütőt 160 fokra. Egy elektromos mixerrel keverjük össze a sütőtököt, a cukrokat, a tojást, a vaníliát és a fűszereket. A habtejszínt egy lábosban forraljuk fel, és egyből adjuk a sütőtökös krémhez.
Osszuk el a krémet 6 kis szufflés tálka között. Ezeket állítsuk egy tepsibe, és öntsünk koréjük forró vizet úgy, hogy a tálkák feléig felérjen. 35 percig süssük, amikor a közepe már nem folyós, csak remegős. Legalább 6 órát hagyjuk a hűtőben pihenni.
Tálalás előtt szórjunk egyesével rá barnacukrot, és a blowtorch-csal azonnal karamellizáljuk, még mielőtt a krém beszívná a cukrot. Így kell jól csinálni.
Recept a Bon Appetite thanksgiving számából.
Jó crème brûlée receptek még a Mennyei Mignonon.

divat sütőtök haladóknak vacsora vendégség crème brûlée

2009. február 25., szerda 2 komment

2009. február 25., szerda 2 komment

Túl sok az alma, micsináljak: Diós almatorta


Nem állítom, hogy egész életemben csak ezt a tortát szeretném enni, alma viszonylatban viszont egész jó. Mert az ugye másnál is gyakori őszi-téli probléma, hogy ti. mit kezdjek a kamrában/erkélyen hamarosan rohadásnak induló almákkal? Tudom, hogy Etiópiában éheznek, és ez egy igazi jóléti társadalmi probléma, de ettől még létező. És hurrá, ehhez a recepthez majdnem egy fél kilót el lehet használni!
Ezt igazi olasz receptet kicsit kedvemre alakítottam, kihagytam belőle például a rumba áztatott mazsolát, mert ugyan nem utálom, de nem is tartom a kulinária csúcsának.

Diós almatorta
1 1/2 dl (nem extra szűz) olívaolaj (az eredeti receptben dióolaj)
20 dkg sütőcukor (ez finom szemű kristálycukor, de sima kristálycukor is lehet)
2 tojás
35 dkg finomliszt
1 teáskanál fahéj
1 1/2 teáskanál szódabikarbóna
1/2 teáskanál borkősav
1/2 teáskanál só
45 dkg alma (a savanykás jobb) meghámozva, kimagozva és apróra felkockázva
1 citrom lereszelt héja
10 dkg dió
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, egy 20 cm-es tortaformát pedig vajazzunk-lisztezzünk ki.
Keverjük össze a cukrot az olajjal, adjuk hozzá a tojásokat egyesével, és addig keverjük egy elektromos mixerrel, ami majonézszerű, világos krémet nem kapunk. Folyamatos keverés mellett adjuk az összeszitált száraz hozzávalókat szép lassan a krémhez. Végül mehet bele az alma, a dió és a citromhéj. Egy nagyon merev tésztát kapunk, de csak semmi ijedtség. Simítsuk bele a tortaformába, és süssük egy órán át, tűpróbával ellenőrizzük, hogy elkészült-e.
10 percet pihenjen a tortaformában a sütőből kivéve, majd borítsuk egy rácsra, hogy teljesen kihűljön. Csomagoljuk be alufóliába, és egy napra hagyjuk magára.
Recept Nigellától, de ő is kölcsönözte egy olasz szakácskönyvből.

alma dió torta hétköznap kezdőknek is

süti beállítások módosítása